Hírmondó
A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa 3. fordulójának párosítását. Az NB I 2017/18-as idényében 3-6. helyen végzett csapatok a 4. for- dulóban, az 1-2. helyen végzett csapatok az 5. fordulóban kapcsolódnak be a so- rozatba. A forduló hivatalos játéknapján, 2018. október 25-én, csütörtökön nyolc mérkőzésre kerül sor, mely időponttól a csapatok közös megegyezés alapján el- térhetnek.
Párosítás >>> |
Megállapodás született a Telekom Veszprém és az RK Celje Pivovarna Lasko között William Accambray játékjogát illetően, miszerint a francia olimpiai bajnok játékos a 2018/19-es idény végéig, kölcsönbe kerül a szlovén baj- nokhoz. William Accambray 2017 nyarán érkezett Veszprémbe a Paris Saint-Germain Handball csapatától, s három éves szerződést írt alá a bakonyi klubbal. A magyar rekordbajnoknál eddig töltött valamivel több, mint egy szezonja alatt összesen 38 gólt lőtt, és egy Magyar Kupa címet szerzett. A Bajnokok Ligája tavalyi kiírásában hat mérkőzésen szerepelt, s négy gól fű- ződik a nevéhez. Tavaly decemberben, a Grundfos Tatabánya elleni idegen- beli bajnoki mérkőzésen elszakadt az Achilles-ína, így ki kellett hagynia a szezon hátra lévő részét. Az új idényre felépült, és a Telekom Veszprém mind a négy magyar bajnoki mérkőzésén pályára lépett, melyeken összesen hat találatot jegyzett.
Csapatunk egykori legendás játékosa, Gulyás István az elmúlt időszakban az utánpótlásunkban tevékenykedett edzőként. A Telekom Veszprém első csa- patától azonban hétfőn felmentették a munkavégzés alól Ljubomir Vranjes vezetőedzőt és segítőjét Björn Sätherströmöt, amelyet követően az egykori kiváló irányító lett a megbízott vezetőedző. Munkáját a Veszprémben szintén ikonnak számító Carlos Perez segíti. Ők ketten készítik fel az „Építők” gár- dáját a szombati Meskov Breszt elleni idegenbeli Bajnokok Ligája mérkő- zésre. Gulyás István mesterrel beszélgettünk az utazás előtti utolsó vesz- prémi edzést követően.
A Veszprémi Építők Sport Egyesület és a Veszprém Handball Team Zrt. vezetősége nyílt levelet intézett a Szurkolókhoz, melyben kéri a Drukkerek támogatását. A Telekom Veszprém honlapján megjelentetett levelet vál- toztatás nélkül közöljük.
A mai napon a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója, dr. Csík Zoltán fel- mentette a munkavégzés alól a Telekom Veszprém csapatának vezetőedzőjét, Ljubomir Vranjest és másodedzőjét, Björn Sätherströmöt. Az edzői stábbal együtt Eklemovics Nikola sportigazgató is távozik a klubtól. Az edzéseket az új vezető- edző érkezéséig Gulyás István fogja tartani.
Éppen, hogy kezdetét vette a 2018/19-es kézilabdás szezon, a Győri Audi ETO KC vezetősége már a jövőbeni hosszú távú célokat is szem előtt tartva megkezdte a tárgyalásokat az évad végén lejáró szerződéssel rendelkező játékosaival. Elsőként egyik rutinos alapemberével, a zöld-fehér együttest immár egy évtizede erősítő brazil átlövővel, Eduarda Amorimmal egyezett meg a klub, s írták alá az újabb két évre szóló kontraktust.
A Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a férfi Magyar Kupa második fordulójának párosításait. A forduló hivatalos játéknapján, 2018. október 17-én, szerdán nyolc mérkőzésre kerül sor, mely időponttól a csapatok közös megegyezés alapján eltérhetnek.
Párosítás >>> |
Kik vezetik a magyar csapatok mérkőzéseit? Magyar játékvezetők melyik össze- csapáson működnek közre? Szurkolói körökben gyakran merülnek fel az említett kérdések. Az EHF honlapját bogarászva megpróbáltunk választ adni a kérdésekre. Nos: a férfi Bajnokok Ligájában a Telekom Veszprém – HC Vardar mérkőzést né- met, a HC Motor Zaporozsje – MOL-Picki Szeged összecsapást lengyel játék- vezetők dirigálják. A férfi EHF-kupában a Sport36-Komló – Olympiacos SFP pár- harc első mérkőzésén koszovói, a visszavágón svájci játékvezetők fújják a sípot. Magyar játékvezetők a Bajnokok Ligájában a közeljövőben nem érdekeltek, a férfi EHF-kupa 2. fordulójában viszont három magyar páros is kapott küldést. A női Bajnokok Ligájában és EHF-kupában az EHF még nem hozta nyilvánosságra a mérkőzések dirigenseit.