Egy blöki keservei spanyolhonban a koronavírus idején

Spanyol kisváros, hétköznap, 7 óra 30 perc.
– Na ne!... Már megint!... A Gazdi készülődik a sétáltatáshoz, fogja a pórázt és felveszi az arcára azt a fehér valamit, amitől csak akkor ismerem meg, ha megszagolom. A szomszéd Brúnónak van ilyen, csak az fekete és lyukacsos. Nekem nincs ilyen, igaz, én egy törpelábú, kis kutya vagyok, a Brúnó pedig egy hatalmas dán dog… Na, kezdődik a kutyasétáltatás, ami nem is sétáltatás, hanem kutyafuttatás! A régi szép időkben este leslattyogtunk az ötök emeletről, lassan végig kocogtunk a parkon, jutott idő a kis és a nagy dolog elvégzésre, körbe szagolgathattam a Fifikét, annak a szőke hajú nősténynek a kiskutyáját, akivel a Gazdi is hosszan el szokott beszélgetni… Most, ahogy leérünk a földszintre és kilépünk az ajtón, a Gazdi azonnal rohanni kezd, mint amikor dolgozik, én pedig loholhatok utána. Nincs megál- lás, hosszú percekig tartani kell az iramot, olykor már a fáradságtól alig tudom szedni apró lábaimat, a végén már csak a pórázon huzatom magam… S mindezt a reggeli Purina adagom előtt!

Spanyol kisváros, hétköznap, 11 óra 30 perc.
– Na, megjött a Gazdi balkezes munkatársa, akivel együtt szokott rohangálni és labdát dobálni egy olyan helyen, ahová nekem nem szabad felmennem. Pedig sokszor én is szívesen szaladnék a labda után, én is szeretek labdázni… Na, a Balkezes már fogja is a pórázt és köti a nyakamra. Kezdődik a délelőtti megpróbáltatás! Még szerencse, hogy a hazavánszorgásunk után két tányérnyi Purinát bevágtam, s maradt egy kis erőm. Ugyanis a Balkezessel sétálni nem kutyaálom, fut, mint az a kétfülű, fehér bundájú szőrcsomó, én pedig szedhetem a lá- bam, nehogy fennakadjak a pórázon. Még a dolgomat sem tudom elvégezni, a vízlefetye- lésről már nem is beszélve… Hát kutyaélet ez?

Spanyol kisváros, hétköznap, 14 óra 30 perc.
– Ettől féltem!... Ma is megjelent a Gazdi szekrény nagyságú, kissé dagadt másik munka- társa. Még azt sem hagyta, hogy megegyem a kajámat, máris a nyakamra akasztotta a pórázt és húzott ki az ajtón. A lépcsőházban felkapott, komótosan levitt a földszintre, s a vállára fektetve elkezdett kocogni. Már azt hittem, megúszom a Dagadt után való loholást, amikor azon a sarkon, ahol el szoktam végezni a kis dolgom, levett a válláról, és elkezdett futni. Szerencsém volt, nem volt olyan gyors, mint a Gazdi és a Balkezes, így rogyadozó lábakkal tudtam vele tartani az iramot.

Spanyol kisváros, hétköznap, 18 óra 30 perc.
–  S még nem volt vége!... Beállított a Gazdi jobbkezes munkatársa, az, aki mellette szokott szaladgálni és egymásnak szokták dobálni a labdát addig, amíg a Gazdi el nem dobja egy ketrec felé. Sustorogtak valamit, a Gazdi odaadta a Jobbkezesnek a pórázt, s én hiába néz- tem rá esdeklő szemmel, az a nyakamba került, s már húztak is ajtó felé. Na, ezt nem kívá- nom egyetlen kutyatársamnak sem! Ahogy kiértünk a lépcsőházból, a Jobbkezes megira- modott, mint akit rakétából lőttek ki, s futott, mint egy sült bolond, én meg utána. Egy idő után megmakacsoltam magam, megálltam és leültem. A póráz megfeszült, s elszakadt. A Jobbkezes egy darabig még futott, amikor észlelte, hogy nem vagyok mögötte. Visszafordult, s megpróbálta megjavítani a pórázt, úgy, hogy a két szakadt végét összekötötte. Újra el- indult, de én továbbra is makacsul a földön ültem, jelezvén, hogy nem vagyok hajlandó tovább se sétálni, se futni. A Jobbkezes nagyot sóhajtott, felkapott, és tovább futott velem egészen hazáig.



Spanyol kisváros, hétköznap, 22 óra 30 perc.
– Na, ezt is megértem! Pihizhetek egy kicsit… Olyan izomlázam van, hogy a kajás tálkáig sincs kedven elmenni. Ha ez így megy tovább, felmondok a Gazdinak! Még hogy a munkatársai is engem sétáltassanak, akarom mondani, futtassanak; még mit nem? Inkább leszek kóbor kutya, vagy bevonulok egy menhelyre, ott legalább nem kell naphosszat négy- szer végigloholnom a fél várost. Most szundítok egy kicsit, aztán amikor a Gazdi elment aludni, leosonok a kertbe és kikaparom a Voltarent, amit pár héttel korábban rejtettem el. Az talán segít, hogy túléljem a vészhelyzetet.

Forrás: Ligetvári Patrik, a CBM Logrono La Rioja játékosa után szabadon

2020-04-09

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk