Hírmondó
Az EHF-kupa 3. fordulójában a négy magyar csapat (Dunaújvárosi KKA, ÉRD HC, DVSC-TVP, Váci NKSE) is érdekelt volt – mind a négy csapat elbukott acélosnak egyáltalán nem mondható ellenfelekkel szemben (Köbenhavn Haandbold,
Issy Paris Hand, Kastamonu Belediyesi GSK, SCM Craiova).
Különösen az Érd bukása mondható szégyenteljesnek (Szabó Edina vezetőedző fel is ajánlotta a lemondását), Párizsban nem tudták megtartani a hazai pályán szerzett
10 gólos előnyüket. A Dunaújvárosnak is illett volna egy gólos hátrányban
hazai pályán „behúzni” a továbbjutást . A másik két magyar csapat szoros csatában maradt alul, de egy pillanatig sem „forgott veszélyben” a tovább lépésük.
A MOL-Pick Szeged szurkolói megszokhatták,
hogy egy-egy Bajnokok Ligája mérkőzés előtt egykori szegedi játékosokkal nosztalgiáznak. 1977. november 10-én éppen a Barcelona ellen játszották első nemzetközi meccsüket, méghozzá a KEK-ben.
Tamás Sándorral, a Szegedi Volán egykori játékosával idézzük fel
a pályán történteket.
Norvég rajongójától kapott levél fogadta a Ferencváros női kézilabdacsapatát Larvikban,
az utolsó idei Bajnokok Ligája-meccs helyszínén.
Györ Heidi Løke-ét akarja,
de a világsztár Storhamarban marad.
A 2017-es év utolsó hazai bajnoki mérkőzését követően
szurkolói ankétra került sor az Audi Aréna Győrben,
melynek alkalmával dr. Bartha Csaba klubelnök,
Ambros Martín vezetőedző és Görbicz Anita csapatkapitány fogadta a szurkolók és szimpatizánsok felől érkező kérdéseket.
A Magyar Kézilabda Szövetségben
kisorolták
a férfi Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait.
A Magyar Kézilabda Szövetségben
kisorolták
a női Magyar Kupa 4. fordulójának párosításait.
Anja Althausnak súlyos sérülés miatt minimum három-négy hónapot
ki kell hagynia, így a Győri Audi ETO KC-nek új beálló után kell néznie.
Dr. Bartha Csaba elnök
a Sport Tv Harmadik Félidő című műsorában nem titkolta,
Heidi Löke az egyik jelölt. Azt is elmondta, hogy összesen négy-öt jelöltjük van, de további neveket nem említett.
A MOL-Pick Szeged csapata vereséget szenvedett
a Nantes ellen hazai pályán a VELUX EHF Bajnokok Ligájában.
Nincsenek jó passzban,
hiszen zsinórban három hazai vereséget szenvedtek.
Az okokról Szögi Nándorral,
a Pick Kézilabda Zrt. operatív igazgatójával beszélgetünk.