Kézilabda kupa

Hírmondó

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi székházában 2020. október 20-án, kedden, 11:00 órakor kisorsolták a női Európa Liga-selejtező köre har- madik fordulójának párosítását. A három érdekelt magyar csapat közül elő- ször a DVSC Schaeffler nevét húzták ki a török Kastamonu Belediyesi GSK neve mögé. A további két magyar csapat neve sokáig váratott magára, míg- nem felbukkant az Alba Fehérvár KC felirat, majd hozzá párosították a nor- vég Storhamar Håndball Elite együttesét. Az utolsó előtti párban a cseh DHK Banik Most neve mellé kihúzták a Váci NKSE feliratú papír csíkot. Az Alba Fehérvár KC hazai pályán, míg a DVSC Schaeffler és a Váci NKSE idegenben kezdi meg a küzdelem sorozatot. A párosítás érdekessége, hogy összekerült két német csapat: a Thüringer HC és a HSG Blomberg-Lippe, így a csoport- körben biztosan lesz német együttes.

2020-10-20Bővebben »
Siófok KC: Pozitív eset, karanténban a csapat

A Siófok játékosai a Magyar Kézilabda Szövetség versenykiírásának megfe- lelően minden hétfőn PCR teszten esnek át. Aznap késő este kapták meg a hírt, miszerint a tesztek eredménye alapján egyik játékosuk megfertőződött a Covid-19 vírussal. „A PCR tesztek eredménye alapján a csapat egyik játé- kosánál kimutatható volt a Covid-19 vírus. A protokollnak megfelelően a Siófok KC játékosai és a közvetlen stábtagok karanténba vonultak. A klub egyik utánpótlás edzője is a járványra utaló tüneteket produkált, a teszt el- végzése után nála is kimutatható volt a Covid-19 vírus. Kollégánk és után- pótlás csapata szintén karanténba vonult” – nyilatkozta dr. Kisegyházi Attila, az SKC járványügyi felelőse.

Forrás: Siófok KC honlap

2020-10-20
Bent Dahl távozik Siófokról, Nerea Penát felfüggesztették

A Siófok KC hivatalos honlapján bejelentette, hogy a hétfői nap folyamán kö- zös megegyezéssel szerződést bontott vezetőedzőjével, így Bent Dahl azon- nali hatállyal távozik posztjáról. Az új vezetőedző személyét a klub hama- rosan bejelenti. Ezzel párhuzamosan a Siófok KC ügyvezetője határozatlan időre felmentette a munkavégzés alól a csapat spanyol irányítóját, Nerea Pe- nát.  A klub kapcsolatba lépett a játékos menedzserével, további információt a tárgyalások lezárása után fognak közölni. 

2020-10-19

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elkészítette a női Európa Liga 3. for- dulójának kalapbeosztását. A 2. fordulóból továbbjutott 6 csapatot és a 3. fordulóba sorolt 18 együttest (összesen 24 klubot) két csoportra osztották. A magyar színeket képviselő DVSC Schaeffler és a Váci NKSE az 1. kalapba, míg a második fordulóból játék nélkül tovább jutott Alba Fehérvár KC a 2. ka- lapba került. A sorsolás időpontja: 2020. október 20., kedd, 11:00 óra. A sor- solást az IHF Facebook és YouTube oldalán lehet nyomon követni.

2020-10-19Bővebben »
Koronavírus miatt elmarad a Veszprém - Barca mérkőzés

A spanyol Barca hivatalos honlapján jelentette be, hogy három játékosa pozi- tív koronavírus tesztet produkált, ezért az egész csapat szombattól kezdve tíz napra hatósági karanténba vonult. Jelenleg mindkét csapat az Európai Kézilabda Szövetség döntésére vár a szerdai mérkőzéssel kapcsolatban, ad- dig is a Veszprém a jegyek értékesítését felfüggesztette. Az EHF hétfőn dél- előtt hivatalosan bejelentette az október 21.-ére kiírt találkozó elmaradását.

2020-10-19
Siófok visszarendelte kölcsönadott játékosait

A Siófok KC klubvezetése úgy döntött, hogy él a kölcsönszerződésbe foglalt opcióval, és azonnali hatállyal visszarendeli a Szombathelyi KKA-tól Wald Kírát (képen), valamint Csapó Kincsőt. Mindkét játékos az első csapat kere- téhez csatlakozik, és szerepet szán nekik a 2020/21-es szezon folytatásában.

2020-10-16
Állampolgársági esküt tett két balatonfüredi játékos

Magyar állampolgársági esküt tett csütörtök délelőtt Balatonfüreden a helyi kézilabdacsapat két kiválósága, Topic Petar és Rodriguez Alvarez Pedro. A Horvátországból érkezett Topic erősíti régebb óta a Balatonfüredi KSE-ét, a remek beállós 2017-ben a váci csapattól érkezett a Balaton-partiakhoz. A Spanyolországban született Rodriguez Alvarez Pedro tavaly nyáron lett füre- di játékos, a villámgyors szélső korábban hazánkban a Szeged játékosa volt.

Forrás: veol.hu / Horváth Gábor

2020-10-15
Férfi Európa Liga: Tatabánya két mérkőzése elhalasztva

Pár napja derült ki, hogy az Európa Liga (EL) csoportkörében, a D-csoportban érintett Grundfos Tatabánya KC tizenöt játékosának pozitív lett a korona- vírus-tesztje. Matics Vladan alakulatára a közeljövőben két Európa Liga ösz- szecsapás várna, amelyre a sok beteg játékos miatt számszerűleg és fizi- kailag sem tudnának kiállnia. Ezért Marosi László elnök, illetve az egyesület vezetése az Európai Kézilabda Szövetséghez fordult azzal a kéréssel, hogy a két soron következő Európa Liga mérkőzésének halasztását kérje, melyet az EHF engedélyezett. Ennek következtében a Grundfos Tatabánya KC október 20-án nem lép pályára Észak-Macedóniában, az RK Eurofarm Pelister (koráb- bi nevén Eurofarm Rabotnik) otthonában. Emellett a német Rhein-Neckar Löwen elleni, október 27-ei hazai találkozót sem játsszák le az eredetileg jelzett időpontban. A további Európa Liga-találkozók időpontjai még egyez- tetés alatt állnak.

Forrás: Grundfos Tatabánya KC facebook

2020-10-15

Kiváló teljesítményt nyújtva mutatkozott be a Ferencváros felnőtt csapatában Ballai Borbála.

2020-10-15Bővebben »

Hihetetlen rekordokat tart és állított, illetve állít be Görbicz Anita. Nem túl- zás, hogy ő a női kézilabdázás legendás alakja nem csak Magyarországon, de globálisan is. Görbe számtalan rekordot tart, és remélhetőleg továbbiakat is elér még a klubhűség példaképe kivételes pályafutása utolsó szezonjában.

2020-10-14Bővebben »

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk