Hírmondó
Eldőlt, hogy Cristian Ugalde 2018. július 1-től a Carlos Ortega vezette TSV Hannover Burgdorf együttesében folytatja pályafutását. A Hannover je- lenleg hatodik a Budesligában és öt fordulóval a bajnokság vége előtt még versenyben van Bajnokok Ligája indulást jelentő pozícióért. Cristian Ugalde 2012-ben érkezett Veszprémbe az FC Barcelona csapatától. Itt töltött ideje alatt eddig ötször nyerte meg a magyar bajnokságot, hatszor a Magyar Kupát, kétszer a Magyar Szuperkupát és kétszer a SEHA Ligát. A Telekom Veszprém játékosaként négy alkalommal jutott el a Bajnokok Ligája kölni négyes döntőjébe, amelyből két alkalommal döntőt játszott. 2016-ban a SEHA Liga és a Bajnokok Ligája All-Star csapatába is beválasztották.
Forrás: Telekom Veszprém honlap – Fotó: Vörös Dávid
Az Európai Kézilabda Szövetség nyilvánosságra hozta
a női Bajnokok Ligája Final Four mérkőzéseinek játékvezetőit.
A Győri Audi ETO KC – CSM Bucuresti találkozó dirigense a horvát Dalibor Jurinovics, Marko Mrvica páros, míg a döntőt Európa egyik legjobb női párosa,
a francia Charlotte Bonaventura, Julie Bonaventura kettős vezeti.
Az Európai Kézilabda-szövetség (EHF) nyilvánosságra hozta azon játékosok névsorát, akik érdekeltek a 2017/2018. évi Bajnokok Ligája All-Star-szavazásán. A jelöltek között három magyar játékos is szerepel: a Telekom Veszprémből Lékai Máté (legjobb irányító)
és Schuch Timuzsin (legjobb védő), míg a MOL-Pick Szegedből
Bánhidi Bence (fiatal játékosok).
Világ- és Európa-bajnok kézilabdázóval kötött két éves szerződést
a következő szezontól a MOL-Pick Szeged férfi kézilabdacsapata.
A spanyol balátlövő, Joan Cañellas a nyártól szerződik csapatunkhoz.
Április 17-én, kedden, 18 órakor Budapesten, a TEREM nevű szórako- zóhelyen kisorsolták a női Bajnokok Ligája Final Four párosítását. A sorsoláson Michael Wiederer, az EHF elnöke mellett a Final Fourban jutott négy csapat egy-egy játékosa segédkezett. Az első mérkőzés „pályaválasztó” csapatának nevét Andrea Penezics (ZsRK Vardar) húz- ta ki: CSM Bucuresti. A második mérkőzés első csapatának nevét Nora Mörk (Győri Audi ETO KC) emelte ki az üveggömbből: HK Rosztov Don. A sorsolási rend értelmében a román és az orosz csapat az elődöntőben elkerülte egymást. Az első mérkőzés ellenfelét Vladlena Bobrovnyikova (HK Rosztov-Don) húzta ki: Győri Audi ETO KC. Mindez azt jelentette, hogy Amanda Kurtovic (CSM Bucuresti) már csak egy csapat nevét mutathatta fel: ZsRK Vardar.
A női Bajnokok Ligája 2018. évi Final Four elődöntőinek párosítása:
2018. május 12., szombat, 15:15 óra, Papp László Aréna
CSM Bucuresti – Győri Audi ETO KC
2018. május 12., szombat, 18:00 óra, Papp László Aréna
Rosztov Don – ZsRK Vardar
2018. május 13., vasárnap, 15:15 óra, Papp László Aréna
Bronzmérkőzés
2018. május 13., vasárnap, 15:15 óra, Papp László Aréna
Döntő
A Magyar Kupa fináléjában remekül játszó, de aztán sajnálatos kézsérülést szenvedő Lékai Máté már túl van a műtéten, így szakított arra időt,
hogy értékelje a hétvégi kupagyőzelmet.
Az Európai Kézilabda Szövetség bécsi irodájában kisorsolták
a női EHF-kupa döntőjének menetrendjét. A szerencse az SCM Craiova csapatának kedvezett: a román városban kerül sor a döntő második mérkőzésre, így ott dől el, hogy melyik csapat nyeri Európa második számú trófeáját. A párosítás:
1. mérkőzés:
2018. május 5-6., szombat-vasárnap, Kristiansand
Vipers Kristiansand – SCM Craiova
2. mérkőzés:
2018. május 12-13., szombat-vasárnap, Craiova
SCM Craiova – Vipers Kristiansand
Vasárnap kora este, a Telekom Veszprém győzelmével (23-21) záruló Magyar Kupa döntőjének végjátékában Lékai Máté jobb kezét rázva cserét kért, majd az ápolás után kiderült, hogy egy szerencsétlen ütközést kö- vetően megsérült a jobb hüvelykujja. A találkozót követően a csapat irányítóját megvizsgálták a veszprémi kórházban, ahol az orvosok darabos törést állapítottak meg. A sérülés műtéti beavatkozásra szorult, amelyet hétfő délelőtt végre is hajtottak. Magyar válogatott játékosunkra várha- tóan három-négy hét kihagyás vár.
Andreas Nilsson már a hétvégén, a Magyar Kupa mérkőzésein sem szerepelt, ugyanis még a svéd válogatottal játszott felkészülési találkozón sérült meg a jobb válla. Svédországban, majd Magyarországon is megvizs- gálták az orvosok, akik izomsérülést diagnosztizáltak a vállában. A beállós teljes felépüléséhez várhatóan négy-hat hét szükséges, így valószínűleg ebben az idényben már nem lép pályára a Veszprém színeiben. Andreas Nilsson a héten hazautazik Svédországba, ahol a rehabilitációját fogja vé- gezni, de legkésőbb a bajnoki döntő előtt visszatér Veszprémbe, hogy lé- lekben támogassa társait. (Forrás: Telekom Veszprém honlap)
Sorozatban hetedik alkalommal a Telekom Veszprém és a MOL-Pick Szeged játszotta a férfi Magyar Kupa döntőjét. A mérkőzésen szikrázóan kemény, kimondottan változatos, fordulatos első félidőt követően a bakonyi gárda
a második játékrészben Mirkó Alilovics parádés teljesítményével
(kettős emberhátrányban két ajtó-ablak ziccert is megfogott)
a Tisza-partiak fölé kerekedett, 23-21-re győzött. Győzelmével sorozatban 10., történelme során 27. alkalommal hódította el a Magyar Kupát.
A Siófok KC több kulcsjátékosával is szerződést hosszabbított.
Estelle Nze-Minko, Asma Elghaoui, Katarina Jezics
és Andela Janjusevics is a Balaton partján folytatja pályafutását.
Négy fiatal játékos: Sárosi Nanetta, Takács Eszter, Barkóczi Dorina
és Bozsok Dóra is csatlakozik a felnőtt kerethez a következő évben.