Kézilabda kupa

Hírmondó

Női Európa Liga: Elmaradnak az Alba Fehérvár KC mérkőzései

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) tájékoztatta a székesfehérvári klub vezetőségét, hogy a LC Brühl Handball visszalépett a női Európa Liga küz- delmeitől. A svájci bajnok a koronavírus-járvány okozta számos, elsősorban az utazással, illetve a svájci hatóságoknak az országba történő belépésre vonatkozó rendelkezéseivel kapcsolatos bizonytalanság miatt kényszerült e nehéz döntés meghozatalára, melyet az EHF a rendkívüli körülményekre való tekintettel elfogadott. Az LC Brühl Handball visszalépése azt jelenti, hogy el- maradnak az Alba Fehérvár KC október 17-i és 18-i Európa Liga mérkőzései, ennek következtében a székesfehérvári csapat játék nélkül jut a verseny- sorozat harmadik, egyben a csoportkör előtti utolsó selejtezőkörébe. A har- madik forduló párosításainak sorsolását október 20-án tartják Bécsben, az EHF székházában.

Forrás: albakezi.hu – Fotó: Nagy Gergő

2020-10-07

2020. október 20-án, kedden megkezdődnek a férfi Európa Liga csoportköré- nek mérkőzései. A sorsolás során a magyar színeket képviselő Grundfos Ta- tabánya KC a D-csoportba került a svájci Kadetten Schaffhausen, az észak- macedón HC Eurofarm Pelister, a német Rhein-Neckar Löwen, a dán GOG Håndbold és a szlovén RK Trimo Trebnje társaságába. Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elkészítette az egyes csoportok mérkőzéseinek sorrendjét. A D-csoporban a Grundfos Tatabánya KC Bitolában, a HC Eurofarm Pelister csapatával kezdi meg menetelését, s a jövő év március elején szintén ide- genben, az RK Trimo Trebnje ellen fejezi be. A csoport rangadójára, a Grund- fos Tatabánya KC – Rhein-Neckar Löwen összecsapásra a 2. fordulóban, ok- tóber 27-én kerül sor hazai pályán.

2020-10-05Bővebben »

Az eredetileg tervezetthez képest egy nappal később, 2020. október 2-án, pénteken, 11:00 órai kezdettel az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) bécsi központjában kisorsolták a férfi Európa Liga főtáblájának csoportbeosztását. A magyar színeket képviselő Grundfos Tatabánya KC a D-csoportba került a svájci Kadetten Schaffhausen (Császár Gábor csapata), az északmacedón HC Eurofarm Pelister, a német Rhein-Neckar Löwen, a dán GOG Håndbold és a szlovén RK Trimo Trebnje társaságába. A papírformát tekintve a magyar csa- patnak reális esélye van a továbbjutásra.

2020-10-02Bővebben »
Telekom Veszprém: Bodor Márk súlyosan megsérült

Súlyosan megsérült a Telekom Veszprém fiatal játékosa, Bodor Márk. A bal- átlövő a keddi edzésen szenvedett sérülést, majd további vizsgálatok után kiderült, hogy elszakadt az elülső keresztszalag a bal térdében. A sérülés operációt igényel, amelynek időpontjáról később döntenek az orvosok.

Forrás: Telekom Veszprém honlap – Fotó: Vörös Dávid

2020-10-02
Női Európa Liga: Mindkét mérkőzésre Székesfehérváron kerül sor

A női Európa Liga 2. fordulójában a svájci LC Brühl Handball csapata feladva a pályaválasztói jogát, megállapodott az Alba Volán KC vezetőségével, hogy mindkét mérkőzést Székesfehérváron rendezik meg. Az első mérkőzés idő- pontja: 2020. október 17., 16:00 óra, a visszavágóra másnap, 2020. október 18-án, 14:00 óra kezdettel kerül sor. A két mérkőzés játékvezetője a cseh Premysl Fukala, Radek Mohyla páros lesz.

2020-10-01

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) elkészítette a férfi Európa Liga cso- portmérkőzéseinek kalapbeosztását. A 2. fordulóból továbbjutott 12 csapatot és a csoportkörbe sorolt 12 együttest (összesen 24 klubot) négy, hatos cso- portba sorsolják, ahol körmérkőzés formában, oda-visszavágó alapon döntik el a helyezések sorrendjét. A csoportokból az első négy helyezett jut tovább a nyolcaddöntőbe. A csoportkörbe sorolt Grundfos Tatabánya KC az 1. kalap- ba került. A sorsolás időpontja: 2020. október 2., péntek, 11:00 óra. Az ese- ményt a Sport1 televízió közvetíti.

2020-10-01Bővebben »
Elhalasztották a Szeged - Vardar Bajnokok Ligája mérkőzést

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) hivatalosan is értesítette a MOL-Pick Szeged vezetőségét, hogy elhalasztja az október 1-re kiírt, az északmacedón HC Vardar 1961 elleni hazai Bajnokok Ligája mérkőzést, amelyet későbbi időpontban rendeznek meg.

2020-09-30

A Magyar Kézilabda Szövetségben kisorsolták a női Magyar Kupa
2. fordulójának párosítását. 

2020-09-30Bővebben »
Kizárták a BM Benidorm csapatát a férfi Európa Ligából

Az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) kizárta az Európa Liga 2. fordulójának további küzdelmeiből a spanyol BM Benidorm csapatát, miután az együttes a spanyolországi szabályok miatt – Bécsből hazatérve 10 napos karantén várt volna a játékosokra és a stáb tagjaira – nem tudta vállalni az elutazást Ausztriába, a Fivers elleni második mérkőzésre. Az első mérkőzést a spanyol csapat nyerte (34-31), ennek ellenére az osztrák alakulat nyerte a párharcot, s a csoportkörbe jutott.

2020-09-29
Deli Rita lemondott vezetőedzői tisztségéről

Lemondott az Alba Fehérvár KC vezetőedzői tisztségéről Deli Rita, helyét az eddig másodedzőként dolgozó Józsa Krisztián veszi át. „Bár új, formálódó csapatunk van, és még a szezon elején járunk, a tegnapi mérkőzés egyértel- művé tette számomra, hogy a jelen helyzetben új impulzusokra van szüksége a csapatnak, ezért a döntésemet a klub vezetőivel egyeztetve lemondtam a vezetőedzői pozícióról. A lányoknak és Krisztiánnak nagyon sok sikert, szur- kolóinknak, akiktől rengeteg szeretet kaptunk az évek folyamán, sok örömöt kívánok a továbbiakban” – nyilatkozta Deli Rita. Játékosként olimpiai ezüs- térmes, 118-szoros válogatott szakvezető 2016. március 3-án a Siófoki KC ellen 29-23-ra megnyert mérkőzésen mutatkozott be az Alba kispadján. Irá- nyítása alatt, az elmúlt öt idényben kétszer juttatta ki a fehérvári együttest a nemzetközi kupaporondra, a 2016/2017. évi sorozatban a csapatát az EHF-kupa csoportkörébe vezette.

Forrás: albakezi.hu

2020-09-25

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk