Kézilabda kupa

Hírmondó

Papp Dorka kölcsönben az MTK csapatánál folytatja

Papp Dorka tizenhat évesen került az FTC-Rail Cargo Hungaria csapatának keretébe, miután válogatott poszttársa, Kovács Anett súlyos sérülése miatt hosszú időre kidőlt. A tehetséges jobbszélső élt is a bizalommal, az előző idény során a bajnokságban harmincnégy, a Magyar Kupában hat, a Bajno- kok Ligájában pedig kilenc gólt lőtt, s immáron junior Európa-bajnoki címe mellett Magyar Kupa-győztesnek, bajnoki és Bajnokok Ligája-ezüstérmesnek is vallhatja magát. A további fejlődése érdekében fontos, hogy sok időt tölt- sön a pályán, ez pedig Kovács Anett visszatérése után és Angela Malestein mellett nem lenne biztosított, ezért az idény végéig az MTK-nál szerepel köl- csönben.

2023-11-08
VAKSZ: Útkeresés a nőknél, összeszokottság a férfiaknál

2023-11-06
KVE: Túl vagyok az első sokkon, most jön a műtét

Nem érzi, hogy fizikailag annyival a példaképnek tekintett norvégok mögött lett volna, reagált Szikora Melinda, a válogatott és a Bietigheim kapusa a nemzeti csapat erőnléti edzőjének véleményére, aki felméréseire hivatkozva lesújtó képet festett a női válogatott állapotáról. A kapus elmondta, kereszt- szalag szakadása miatt a napokban Budapesten fogják műteni, és az orvosi protokoll szerint kilenc hónap a gyógyulási idő. A párizsi olimpiai kicsivel több, mint tíz hónap múlva kezdődik… A kiváló kapussal Ágai Kis András és Borsos Attila beszélget a Kézivezérlés Extrában.

2023-11-04

DVSC SCHAEFFLER játékosaként lett válogatott kerettag, Debrecenben mu- tatkozott be az európai kupaporondon és a jelenlegi szezonban ő a Bajnokok Ligája legeredményesebb hétméteres lövője. Nem csoda, hogy a klubvezetés, a vezetőedző és a játékos is úgy gondolta, minden adott a közös munka foly- tatásához.

2023-11-03Bővebben »

Nem újítja meg a Győri Audi ETO KC Line Haugsted nyáron lejáró szerző- dését. Az erről szóló döntést a csapatot működtető kft. ügyvezetője, Endrődi Péter közölte a játékossal, így dán átlövő 2024 nyarán távozik Győrből.

2023-11-01Bővebben »

Kedden a Magyar Kézilabda Szövetség MKSZ) székházában kisorsolták
a 2023-2024. évi idény női Magyar Kupa 3. fordulójának párosítását.

2023-10-31Bővebben »
VAKSZ: Veretlent győzött le a Fradi

2023-10-30

Zajlanak az egyeztetések házon belül, azaz a Győri ETO Kft. ügyvezetése fo- lyamatosan tárgyal a lejáró szerződésű játékosokkal a folytatás kapcsán. A megbeszélések egyik eredményeként a Győri Audi ETO KC norvég beállója, Kari Brattset Dale három évre elkötelezte magát a győri folytatás mellett.

2023-10-30Bővebben »
KVE: Milyen formában vannak a Veszprém kapusai?

Sterbik Árpád, a Telekom Veszprém HC kapusedzője volt a Kézivezérlés Extra legújabb vendége. A korábbi Európa- és világbajnok szerbiai magyar kapus- sal az Építők Barcelona elleni meccsére hangoltunk, beszéltünk a jelenlegi hálóőrökről, Árpi munkájáról, szóba került Corrales rossz formája és Biosca remeklése is.

2023-10-25

Kedden (2023. október 24-én) délelőtt Bécsben, az Európai Kézilabda Szö- vetség székházában kisorsolták a férfi Európa Kupa 3. fordulójának párosí- tásait. A magyar csapatok részéről a ciprusi Parnasszosz Sztrovolu felett aratott kettős győzelemmel továbbjutott Ferencváros (új nevén FTC-Green Collect) volt érdekelt, mely a második kalapból várta ellenfelét. Az „ered- ményre” nem sokat kellett várni: a harmadik körben felbukkant elsőként a svájci BSV Bern, majd utána következett az FTC-Green Collect neve; így svájci-magyar összecsapásra kerül sor a 4. fordulóba való jutásért. Az első mérkőzésre Bernben 2023. november 25-26-án, a visszavágóra Budapesten 2023. december 2-3-án kerül sor. A sorozatban nem lesz csoportkör, egyenes kieséses rendszerben szűkül le a mezőny a döntő két résztvevőjére. A 4. forduló sorsolását Bécsben 2023. december 5-én, 11:00 óra órai kezdettel tartják meg.

2023-10-24Bővebben »

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk