Kézilabda kupa

Interjú Javier Sabatéval az utolsó négy mérkőzés előtt

 

Interjú Javier Sabate vezetőedzővel az utolsó négy mérkőzés előtt

 

„A mi csapatunk

bármelyik csapat ellen nyerni tud Európában.”

 

A Telekom Veszprém csapatának a MOL-Pick Szeged elleni utolsó hazai mérkőzése előtt a csapat vezetőedzőjével, Javier Sabatéval beszélgettünk az eddigi szezonról és a még hátralévő kihívásokról.

 

          – Mire számít szombaton? Idén minden mérkőzés nagyon szoros volt a Szeged ellen.

          – Minden meccs más, de szerintem ez is nagyon szoros lesz. A legrosszabb eredményük egy négy gólos vereség volt ebben a szezonban. Az világos, hogy a Szeged egy nagyon jó csapat. Otthon három góllal kaptak ki a Paris Saint-Germaintől, majd Párizsban döntetlent értek el és jól játszottak. Mi karácsony óta jól játszunk, előtte embertelen volt a rengeteg utazás, a rengeteg meccs és sérülések. Nincsenek szavak arra, amit produkált a csapat abban a periódusban, egyszerűen óriási volt, egy csoda. A csapat most viszont egyre frissebb, jól működik a rotáció, és most érkezünk a legjobb formánkhoz, a legjobb pillanatban.

         – Tavaly is és idén is nagyon közel volta csapathoz a Szeged. Mit gondol, minek köszönhető, hogy az a pár gól a Veszprém javára döntött, és nyerték meg a trófeákat?

          – Minden szezonban egyre nehezebb nyerni a Szeged ellen. Amikor elkezdtem itt dolgozni, volt rájátszás, de idén már nincs, csak oda-vissza játszunk egymással, és a második meccs Szegeden lesz. Minden évben egyre nehezebb a dolgunk. Nekem minden meccs különleges a Szeged ellen, mivel nagyon nagy a rivalizálás. Két jó csapat játszik, így biztos, hogy két nagyon izgalmas találkozó várható. A kulcs, ami felénk billentheti a mérleg nyelvét, az a támadás lesz. Ha a két meccsen jól támadunk, akkor nagyobbak lesznek az esélyeink a bajnoki címre. Ugyanakkor, ahogy mindig is mondtam, a védekezés és a kapusok teljesítménye a legfontosabb. Bízom benne, hogy most is jól fogunk működni hátul, hiszen eddig is így volt. A támadásban pedig az apró részletek lesznek majd a döntőek.

          – Mi a Szeged legnagyobb erőssége?

          – Jól működik a védekezésük, Sierra pedig remek formában véd. Támadásban nagyon fegyelmezett csapat. Mindenki tudja, mit és hogyan kell csinálnia. Majdnem hibátlan a támadásuk. Viszont szerintem a mi védelmünk a legjobb Európában, ez nem kérdés. A két csapat között nincs nagy különbség. Minden évben fejlődik a Szeged, és úgy érzem, az idei a valaha volt legjobb szegedi együttes.

          – Mindkét fél sokszor elmondja, hogy a két csapat nagyon jól ismeri egymást. Mi az, amivel valami pluszt lehet hozzátenni? Előny lehet-e az, hogy a Veszprém nagyobb kerettel dolgozik?

          – Az, hogy a keretünk nagyobb, nem előny. Mindkét oldalon 16-16 játékos szerepelhet a mérkőzésen. A pályán 7-7 és a padon 9-9. Mi idén három versenysorozatban vettünk részt, és karácsony előtt nagyon sok volt a sérülés. Aki ennyi meccset játszik, annál előbb utóbb elkerülhetetlen a sérülés. Nem jelent nagy előnyt tehát, hogy nálunk több a játékos. Sokan mondják, hogy milyen nagy a keretünk, de a 35 főből 16 fiatal játékos volt. Ha így nézzük, fiatal játékosokkal mindenhol lehet 30 főből álló keretet kialakítani. Mi bátrak voltunk, és sok-sok meccset játszottunk a fiatalokkal. Szerintem Veszprémben még sosem volt ilyen lehetősége a fiataloknak. Több mint 2000 percet kaptak idén. Az utolsó, Orosháza elleni mérkőzésen például 11 fiatal játékossal álltunk ki és 7 góllal győztünk. Ez egy óriási teljesítmény, és hatalmas munka az, ami az elmúlt két szezonban ebbe bele lett fektetve. A Veszprémnek sok extraklasszis játékosa van, ez különbség a két csapat között. Természetesen a Szeged megmutatta, hogy tényleg jobb évről évre, és nem csak ellenünk, hanem például a Párizs ellen is. Nagyon nehéz döntő lesz, egy nagyon nehéz szezon végéhez közeledve.

          – Ugyanakkor nem csak azért lesz különleges a szombati összecsapás, mert bajnoki döntő lesz a Szeged ellen, hanem azért is, mert ez lesz a csapat utolsó hazai mérkőzése itthon, mielőtt Szegedre, majd Kölnbe utazik.

          – Valóban, ez lesz a csapat utolsó meccse ebben az idényben itthon. Nekem pedig személy szerint ez lesz az utolsó hazai találkozóm a Veszprém vezetőedzőjeként. Száz százalékban a meccsre fogok koncentrálni, hiszen tudom, hogy ez a legfontosabb nekünk. Mindig a következő mérkőzés a legfontosabb, a csapat nem gondolkodik még a Final Fouron. Ha vége a találkozónak, biztosan jó érzés lesz, főleg ha nyerünk. Továbbá jó lesz visszaemlékezni egy kicsit a sok szép itt eltöltött pillanatra. Az én esetemről nem nagyon szeretnék most beszélni, vagy gondolkodni rajta. Most a meccs a legfontosabb. Most jön az, amit szerettünk volna elérni, amit a klub elvárt tőlem, azaz hogy a bajnokságban döntőt játszunk, és a Bajnokok Ligájában a Final Fourba jussunk. Elértük mindkettőt. Eközben volt egy Magyar Kupa, amelyet megnyertünk, és egy SEHA Liga, ahol kikaptunk a döntőben. Most jön két hét, meglátjuk mi lesz.

          – Összességében elégedett az eddigi szezonnal?

          – Nagyon. Senki nem csinálta azt, amit mi. 72 lejátszott meccsel fejezzük be a szezont. Itt Veszprémben mindig nyerni kell. És ha öt góllal nyersz, nem elég, kellene a 10 gólos különbség. Ha egy góllal nyersz, akkor valamit rosszul csináltál, ha viszont 10 góllal győzöl, akkor pedig az ellenfél volt gyenge. Soha semmi nem elég. De ilyen egy nagy klub, ezt tudom nagyon jól! Itt nincs kifogás és nincs idő. Ilyen ez Veszprémben, és én ennek nagyon örülök, hiszen ilyenek a nagy csapatok. Nehéz pillanatok voltak a szezonban, sok akadály az úton, de minden probléma után erősebbek lettünk. Tudtam, hogy a szezon vége a legfontosabb, és azt is tudtam, hogy karácsony előtt nehéz lesz. Lehetetlen úgy igazán jól teljesíteni, hogy nincs időd edzeni vagy pihenni, mert olyan sok mérkőzést játszol. Ráadásul ilyenkor jönnek a sérülések is. De amint mondtam, itt nincs kifogás, itt mindig nyerni kell. Tudtam, hogy az utolsó két és fél hónap a legfontosabb, amikor a trófeákért kell küzdeni. És most itt vagyunk, teljesítve azt, amit a vezetőség kért. Szerintem sok ember nem is gondolta volna, hogy idáig jutunk.

          – Milyen érzésekkel távozik?

          – Nagyon örülök, hogy itt lehettem. Két szezont töltöttem itt vezetőedzőként és hármat másodedzőként. Részese voltam eddig négy magyar bajnoki címnek, öt Magyar Kupa és két Szuperkupa diadalnak, valamint bejutottunk négy alkalommal a Bajnokok Ligája Final Fourba, és kétszer már a döntőbe is. Én személy szerint nagyon elégedett vagyok, mivel egy győztes ember vagyok, és mindig többet akarok nyerni. Nekem ezért is nagyon fontos a most következő magyar bajnoki döntő. Főleg azért, mivel tudom, milyen nehéz megnyerni ezt a bajnokságot. A magyar bajnokság már nem olyan, mint öt évvel ezelőtt volt, amikor idekerültem. Meg lehet nézni, hogy milyen keret volt Szegeden öt évvel ezelőtt, és milyen most. Természetesen, ha mindennek vége, lesz egy kis hiányérzetem. De ez csak egy pillanatig fog tartani, hiszen profi vagyok. Én mindig száz százalékot adtam, és ez így lesz az utolsó pillanatig. Ilyen a profi élet: ma itt, holnap már máshol.

          – Képesnek érzi arra a csapatot, hogy a Bajnokok Ligájában is felérjen a csúcsra?

          – Négy éve folyamatosan ott vagyunk a Bajnokok Ligája Final Fourban. Csak mi tudtuk ezt megcsinálni a Kielen kívül. Se a Barcelona, se a Kielce, se a Párizs. Ez nagyon nehéz. Az emberek akkor fogják megtudni milyen nehéz is valójában ez, amikor lesz egy idény, amiben a Veszprém nem jut be a legjobb négy közé. Akkor kell majd optimistának, pozitívnak lenni továbbra is, és hinni a csapatban. Nem csak most, amikor a jó pillanatok vannak. A rosszabb pillanatokban a legfontosabb a támogatás. Sok olyan klub van, amelyik nem játszik a Final Fourban. Csak az nyerhet, aki eljut idáig. Mi ismét ott vagyunk. A mi csapatunk bármelyik csapat ellen nyerni tud Európában. Ez nem kérdés. Ez a gárda mindig harcolt és látszott, hogy van önbizalma. Én itt vagyok minden nap, és látom, hogy mindenki óriási szívvel edz. Nagyon elégedett vagyok a fiúk teljesítményével. De ez csak egy vélemény. Ami a legfontosabb, azok az elért eredmények.

 

          Forrás: Telekom Veszprém. Fotó: Vörös Dávid,

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk