Világbajnok beálló érkezik Győrbe a következő szezonban
Sarah Bouktit Mont St. Martin városában született 2002. augusztus 27-én. Metz- ben kezdett el kézilabdázni, végig járta a korosztályos válogatottak ranglétráját utánpótlás szinten. 2019-ben profi szerződést kapott nevelőegyesületénél, s a Metz Handball csapatában bemutatkozott a francia első ligában (Ligue Buta- gaz Énergie) és a Bajnokok Ligájában. Utóbbi sorozatban hat és fél év alatt (a 2020-2021. évi idényben kölcsönjátékosként a Fleury Loiret HB csapatában játszott) 85 mérkőzésen lépett pályára, 376 gólt jegyeztek a fel a neve mellé, 8 sárga lapot kapott és 44 alkalommal állították ki két percre.
A válogatott behívó is elég hamar megérkezett: 2022. március 3-án debütált a francia felnőtt női kézilabda-válogatottban, amikor Franciaország győzött Hor- vátország ellen kvalifikációs mérkőzésen. Ezt követő 46 felnőtt válogatottsága alatt 2023-ban világbajnoki címet szerzett; 2024-ben Párizsban, az olimpián ezüstérmet, 2025-ben a világbajnokságon bronzérmet akasztottak a nyakába. Egyéni díjként „bezsebelte” a 2025. évi világbajnokság All-Star Team legjobb beállója pozíciót. Válogatott mérkőzéseken 130 gólt dobott; ez 2,78-as átlagnak felel meg.

Fata Edina, a Győri ETO Kft. ügyvezetője: „Sarah Bouktit leigazolása tökéletesen illeszkedik a klub hosszú távú szakmai koncepciójába. Sarah személyében rendkívül tehetséges, motivált és fejlődni vágyó játékosról beszélünk, aki már fiatalon bizonyította, hogy képes a legmagasabb szinten teljesíteni. Biztosak vagyunk benne, hogy Győrben még nagyobb játékossá növi ki magát, és a csapat értékes tagjává válik. Örülök, hogy a #greenfamily tagjaként köszönt- hetjük, és sok sikert kívánunk neki zöld-fehérben.”

Per Johansson vezetőedző: „Sarah a kézilabda világának egyik az legnagyobb tehetsége, aki már ilyen fiatalon a Bajnokok Ligájában és a nagy nemzetközi tornákon is letette a névjegyét. Fizikai erejét, bátorságát és játékintelligenciáját olyan kivételes módon ötvözi, ami a legmagasabb szinten is klasszis játékossá teszi. Robbanékony, mozgékony és a posztján rendkívül megbízható beálló, a védelem előtt és mögött egyaránt hatékonyan dolgozik, folyamatosan bizony- talanságot keltve az ellenfelekben. A párharcokban mutatott időzítése, láb- munkája és az üres területek felismerése óriási értéket jelent majd a táma- dójátékunkban. Nagyon várom a közös munkát, és meg vagyok győződve róla, hogy maradandó nyomot hagy majd ETO-mezben. Tökéletesen illeszkedik ahhoz a csapathoz, amelyet építeni szeretnénk: éhes, ambiciózus és bátor”.

Sarah Bouktit: „Büszke és boldog vagyok, hogy csatlakozhatok az ETO-család- hoz. Nagyon várom már a személyes találkozást jövendő játékostársaimmal és a szurkolókkal. Ígérem, mindent kiadok magamból a zöld mezért, s ezzel hozzá- segítsem a csapatot rengeteg cím megnyeréséhez. Hamarosan találkozunk!”
Forrás: Győri Audi ETO KC / Németh Richárd
Fotó: Ligue Graand Est - RL /Pascal BROCARD -
Sarah Bouktit kilenc szezon után elhagyja
a Metz Handball csapatát
Pályafutása csúcsán lévő Sarah Bouktit új kihívást vállalt azzal, hogy a Győri Audi ETO KC csapatához csatlakozik, ahol több korábbi Metz-játékossal találkozhat, akiket jól ismer. Ez egy jelentős fordulópont egy olyan játékos fiatal karrierjében, aki már történelmet írt a Lorraine klubbal
Thierry Weizman, Metz Handball elnöke: „Sarah távozása igazi szívfájdalom szá- momra. Ő egy saját nevelésű játékos, akit az Edzőközpontban építettek fel, egész pályafutását a Metz Handball klubnál töltötte, és akinek segítettünk elérni a legmagasabb szintet, és aki segített nekünk is számos címet megnyerni. Pá- lyafutása csúcsán távozik. Remélem, ez nem egy végleges búcsú. Személyesen nagyon közel álltam Sarah-hoz, és hiszem, hogy segítettem neki, valamint a családjának is, nehéz időkben. Ez egy igazán intenzív kapcsolatot teremtett közöttünk, és mivel imádom, minden jót kívánok neki a következő klubjában. És mivel az volt az álma, hogy Győrben játsszon, örülök neki, hogy ők is ezt akarják. Ő azonban továbbra is a Metz Handball kibővített családjának része lesz, és a szívünkben marad.”

Emmanuel Mayonnade, Metz Handball vezetőedzője: „Személy szerint nyilván- valóan, és őszintén szólva, hatalmas csalódás látni, hogy ilyen hamar elhagyja a klubot. Szerettem volna, ha még egy szezont velünk folytatja a munkát. A szerződése azonban lehetővé tette számára, hogy abban a pillanatban távoz- zon a kilépési záradék aktiválásával. Sarah rendkívüli ütemben fejlődött velünk, és alapvető játékossá vált, aki köré az elmúlt években oly sokat építettünk. Mindenki egyetért abban, hogy a minket elhagyó játékos most a posztján a legjobbak között van. Hat hónapunk van hátra Sarah-val, hat intenzív hónap, tele nagy elvárásokkal és ambíciókkal, és kétségtelen, hogy a lehető legjobb módon szeretné befejezni a klubjánál töltött idejét.”

Sarah Bouktit: „Azt hiszem, ezt már valószínűleg kitaláltátok. Úgy döntöttem, hogy a szezon végén elhagyom a klubot, hogy új kalandra induljak külföldön. Nyilvánvalóan nagyon nehéz döntés volt. Mérlegelni kellett az előnyöket és hát- rányokat, alaposan át kellett gondolnom. De azt hiszem, ez olyan karrier- lehetőség, amelyet nehéz visszautasítani, és soha nem lehet tudni, mi történhet később, szóval meghoztam ezt a döntést. Azért akartam elmondani nektek, mert nagyon fontosak vagytok számomra, mert a klub szerves része az életem- nek, és mivel itt kezdtem játszani, mindent itt értem el. A Metz Handball csapa- tának, vezetőinek, szurkolóinak köszönhetem, hogy ma ott vagyok, ahol tartok. Nyilvánvalóan nagyon nehéz lesz elmenni, de remélem, eredményesen zárjuk a szezont. Azt hiszem, már elég jól ismersz ahhoz, hogy tudd, mindent beleadok, ahogy mindig is tettem a klubért, és hogy megpróbálom a legjobb trófeákat visszahozni nektek, mielőtt elmegyek. Nagyon köszönöm a kilenc szezonban nyújtott támogatásotokat, és remélem, hogy az elkövetkező években is támo- gatni fogjátok a Metz Handballt, mert valóban nagyon fontosak vagytok.”
Forrás: Metz Handball Honlap / Fotó: Kévin Clément












