Kézilabda kupa

Varga Emőke Fehérváron folytatja

A 19 éves junior válogatott, EYOF-bajnok és ifjúsági Európa-bajnoki bronzérmes beállós, Varga Emőke eddigi karrierje során bajnoki mérkőzéseken több alkalommal is pályára lépett a Győri Audi ETO KC színeiben, s mi több, már a Bajnokok Ligájában is bemutatkozott. A fel- nőtt keret tagjaként Bajnokok Ligája-győzelmet, kétszer magyar bajnoki címet és Magyar Kupa-győzelmet is ünnepelhetett. A több játéklehetőség reményében klubjával egyetértésben azonban úgy döntött, a 2018/2019-es szezon hátralévő részét az Alba Fehérvár KC csapa- tánál folytatja kölcsönben.

– Szeretnék egyénileg minél többet fejlődni és minél több játéktapasztalatot szerezni – úgy gondolom, ehhez az Alba Fehérvár KC együttese a megfelelő állomás számomra. Bízom ben- ne, hogy gyorsan sikerül beilleszkednem a csapatba, a mai napon már el is utazom Szé- kesfehérvárra, hogy a délutáni edzésen munkához láthassak, hiszen a bajnoki menetelés csak most kezdődött el igazán. Köszönöm nevelőegyesületem, a Győri Audi ETO KC támo- gatását és pozitív hozzáállását – mondta Varga Emőke.

Forrás: Győri Audi ETO KC honlap / Nagy Kata

2019-01-07

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk