Kézilabda kupa

Új ügyvezető a Győri ETO Kft. élén

Görbicz Anita: „Fontos döntést kellett meghoznunk a klub életében, hiszen End- rődi Péter a kft. alapítása, 2022 óta vezette Vanyus Attilával közösen a felnőtt- csapatot irányító menedzsmentet. Abban a rendkívül szerencsés helyzetben vagyunk, hogy házon belül, belső átszervezéssel sikerült megtalálni a legmeg- felelőbb szakembert az ügyvezetői posztra. Kiemelten fontosnak tartom, hogy a vezetésben a magas szakmai tudás mellett a bizalom és a hatékony, őszinte együttműködés domináljon. Meggyőződésem, hogy ez a kulcsa a sikeres- ségnek a jó menedzsmentet illetően. Fata Edinát még játékos koromból isme- rem, és az elmúlt időszakban elnökként maximálisan meggyőzött vezetői és egyéb szakmai kompetenciáit illetően. Régóta része a klub életének, jól ismeri működését, és biztos vagyok benne, hogy ügyvezetőként is ugyanazokat az értékeket képviseli majd, amelyek mindig is meghatározták az ETO-t. Minden tudásunkkal azon leszünk, hogy közösen is szép sikereket érjünk el.”

Fata Edina: „Nagy megtiszteltetés, hogy olyan szerepkörben kapok lehetősé- get, amely egyszerre jelent óriási kihívást és feladatot. Külön öröm, hogy Vanyus Attila bácsit továbbra is ügyvezető társamként tudhatom magam mellett; az ő tapasztalata és tanácsai nem csupán nekem, az egész klubnak biztos támpon- tot jelentenek. Hálásan köszönöm Görbicz Anita elnökasszonynak a bizalmat, az elnökségnek pedig a támogatást. Eddig is aktívan részt vettem a klub stratégiai döntéseiben, jól ismerem a működési folyamatokat, tisztában vagyok azzal, hogy ez az új feladat egészen más szintű felelősséget jelent. Minden tudásom- mal és erőmmel azon dolgozom majd, hogy tovább öregbítsem világszínvonalú és gazdag hagyományokkal rendelkező klubunk jóhírét. Meggyőződésem, eh- hez kiváló alapot nyújt az a szakmai gárda, amely körülvesz, olyan kollégákkal dolgozhatok együtt, akiknek a szakértelmére, elhivatottságára és munkájára maximálisan számíthatok. Korábbi feladataim során is arra törekedtem, hogy nyitott, bizalmon alapuló együttműködést alakítsak ki minden érintett szerep- lővel… Kiemelt célomnak tartom az átláthatóság biztosítása mellett a töretlen gazdasági stabilitás megteremtését, amely megfelelő alapot szolgáltat a világ- színvonalú szakmai munkának, amelyhez elengedhetetlenül párosul a követke- ze tesség és a precizitás. Minden döntésem alapját egyetlen cél vezérli majd: mi jó a klubnak, mi teheti még sikeresebbé azt, megőrizve természetesen a jelenleg is jellemző családias, partneri légkört. Igaz mindez nem csupán a min- dennapi munkavégzésben, hanem külső kapcsolatainkat tekintve is; szponzo- rainkkal, partnereinkkel és legfőképp szurkolóinkkal.

Forrás: Győri Audi ETO KC / Németh Richárd

2025-06-26

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk