Kézilabda kupa

TIPPMIX Férfi Magyar Kupa: négy csapat a trófeáért

Ki mit vár a négyes döntőtől?

Telekom Veszprém

David Davis, vezetőedző: Ez lesz a második szereplésem a Magyar Kupában, hiszen sajnos tavaly ezt a sorozatot nem tudtuk lejátszani. Szeretném megnyerni az első kupacímemet, így már izgatott vagyok. Szerintem jó pillanatban érke- zünk meg Szigetszentmiklósra, jó a formánk és duzzadunk a magabiztosságtól. Úgy hiszem, hogy visszahozhatjuk Veszprémbe a Magyar Kupát.”

Lékai Máté, csapatkapitány: „Örülök, hogy bejutottunk a TIPPMIX Férfi Magyar Kupa négyes döntőjébe, és mint a Veszprémnek mindig, most is az a célunk, hogy megnyerjük azt. Már az elődöntő is kemény csata lesz, de a célunk a döntőbe jutás, ha pedig már ott vagyunk, az is biztosan nagy harcban fog eldőlni. Sajnálom, hogy nem lehetnek jelen nézők, de remélem, hogy sikerül begyűjteni a második trófeánkat az idei szezonban.”

Balatonfüredi KSE

György László vezetőedző:Nagyon örülünk annak, hogy az elmúlt évek hagyományát követve ismét a TIPPMIX Férfi Magyar Kupa négyes döntőjébe verekedte magát a csapatunk. Ugyanakkor azzal is tisztában vagyunk, hogy nehéz feladat vár ránk, hiszen a magyar bajnokság legsikeresebb csapatával kell megküzdenünk az elődöntőben. Mindent megteszünk annak érdekében, hogy a lehetőségeinkhez képest a legjobb eredményt érjük el.”

Kemény László csapatkapitány: „Minden csapat számára nagy megtiszteltetés bekerülni a TIPPMIX Férfi Kézilabda Magyar Kupa négyes döntőjébe. Mi izga- tottan várjuk és szeretnénk megragadni a lehetőséget egy esetleges érem megszerzésére. Tudjuk, hogy ez nem lesz egyszerű, hiszen azok a csapatok jutot- tak be a legjobb négy közé, akik a legjobb teljesítményt tudták nyújtani a fordulók során. Csapatunk egyik felének már sikerült átélnie és emlékeket sze- reznie arról, hogyan is zajlik a kupadöntő, viszont sokunknak ez egy teljesen új élmény lesz. Ezért is külön öröm, hogy bejutottunk, és ebben a mindenki számá- ra nehéz évben szeretnénk, ha a TIPPMIX Magyar Kupa négyes döntője egy olyan emlék lenne számunkra, amelyre pozitívan tudunk majd a későbbiekben visszaemlékezni.”

Veszprémi KKFT

Tombor Csaba vezetőedző:A mi klubunknak már az is óriási siker, hogy szerepelhetünk a négyes döntőben. A játékosoknak pedig egy jó lehetőség, hogy az idei szezonban még két, nemzetközi színvonalú mérkőzésen gyűjthes_ senek tapasztalatot. Ahogy az egész évben, ezúttal is a saját játékunkra szeret- nénk koncentrálni és nyomás nélkül pályára lépni. Biztos vagyok benne, hogy ez a két mérkőzés is hozzá fog járulni a fejlődésünkhöz, és nekünk ez a legfonto- sabb.”

Kristóf Mátyás csapatkapitány: „Először is nagyon boldogok vagyunk, hogy sikerült bejutnunk a TIPPMIX Férfi Magyar Kupa négyes döntőjébe, hiszen nem akármilyen csapatok mellett szerepelhetünk. Másodszor kiemelném, hogy mivel semmiféle elvárás nincs a tisztes helytálláson kívül, így nagyon felszabadultan szeretnénk játszani, kiélvezni minden percét ennek a két napnak. Természetesen nem mi vagyunk az esélyesei az elődöntőnknek, de ez nem jelenti azt, hogy feltett kézzel fogunk kiállni. A két bajnoki mérkőzés alapján láthatta mindenki, hogy képes a csapat izgalmas meccset játszani egy Szeged szintű együttes ellen is.”

MOL-Pick Szeged

Juan Carlos Pastor vezetőedző:Mindig különleges, izgalmas esemény a kupa- döntő, amelyet nagyon kedvelek, és amit már nagyon várok. Sajnálom, hogy szurkolók nélkül kell két napon át küzdenünk a TIPPMIX Férfi Magyar Kupa négyes döntőjében, furcsa lesz nem hangorkánban játszani. Címvédőként érke- zünk, és szeretnénk magunknál tartani a serleget, azért utazunk Szigetszent- miklósra, hogy győztesen térhessünk vissza Szegedre.”

Jonas Källman csapatkapitány:Évek óta komoly csata alakul ki a Magyar Kupa négyes döntőjében. Első célunk a döntőbe jutás, utána pedig, ha ez sikerül, akkor a címvédés. Ezért küzdünk majd két napon keresztül, hogy a távol- ban szurkoló szimpatizánsoknak örömet szerezzünk. Többször is megmutattuk, hogy képesek vagyunk egy nagy siker elérésére, ez egy jó alap lehet, a cél pedig nem más, mint a végső győzelem!”


Érdekességek

A legtöbbször a Veszprém hódította el a Magyar Kupát, összesen 27-szer, ráadásul a legutóbbi 29 évben 24 alkalommal.

A 2019. évi sikerével a Szeged immár második az örökranglistán hét győzelemme a Bp. Honvéddal holtversenyben.

A Balatonfüred 2010, 2012, 2016, 2018, 2019 után hatodszor jutott be a négyes döntőbe, az eddigi öt alkalomból négyszer a 3. helyen zárt.

Legutóbb 10 esztendeje, 2011-ben fordult elő, hogy nem Szeged – Veszprém döntőt rendeztek, akkor a bakonyiak mellett a PLER jutott a fináléba.

 36 éve (!) rendeztek legutóbb döntőt a Veszprém nélkül.


Forrás: MKSZ

2021-04-11

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk