Kézilabda kupa

Takács Eszter visszatér Siófokra

Takács Eszter pályafutását a Siófok KC-ban kezdte és tíz esztendő alatt végig- járta a klub utánpótlás ranglétráját. Lars Rasmussen irányítása alatt egy komoly sérüléshullám közepette a felnőttek között is debütált, majd a Moen-éra alatt is a bő keret tagja volt. Egyetemi tanulmányaival párhuzamosan, kölcsönben a Mohácsi TE 1888 színeiben az NB I B-ben szerepelt és három szezon alatt 210 gólt szerzett. A 2022-2023. idényt megelőzően váltott, a mögöttünk lévő kiírást a Szent István SE játékosaként teljesítette. A házi góllövőlistán a második helyen végzett 116 találattal.

Hatalmas lehetőséget kaptam a Siófoktól, amivel szeretnék élni. Úgy érzem, hogy végre kiteljesedhetek és önmagamnak, valamit a környezetemnek is bebi- zonyíthatom, hogy mire vagyok képes. Beilleszkedési problémáim aligha lesznek, hiszen olyan, mintha hazatérnék egy hosszú nyaralás után. Az új csapattársakat és a közös munka kezdetét viszont izgatottan várom – fogalmazott Takács Eszter, a klub saját nevelésű átlövője – Évekkel ezelőtt, amikor távoztam Siófokról, az egyetem végett Mohács egy kézenfekvő választás volt számomra, ami után a SZISE jelentette a következő állomást. Szerettem volna felkelteni NB I- es klubok figyelmét, a mindennapi edzésmunkában ez volt a fő motivációm, így amikor meghallottam a siófoki lehetőséget, egy pillanatig sem gondolkodtam.

Forrás: Siófok KC honlap

2023-06-16

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk