Kézilabda kupa

Szombatig Mátraházán készül az Alba Fehérvár KC csapata

– A felkészülésünk második szakaszához értünk, amikor már a fizikális képzés mellett egyre komolyabb labdás edzések várnak a játékosokra. Teljesen új csapatot kell építenünk, hiszen szinte sem támadásban, sem védekezésben nincs két olyan játékos, akik az előző idényben is egymás mellett játszottak volna. Ez most a következő hetek feladata. Hétfőtől szombatig Mátraházán tartózkodunk. Kitűnő körülmények között tudunk készülni, tavaly előtt is jártunk már itt. Nem véletlenül olimpiai edzőtábor, válogatott sportolók több sportágból választják ezt a helyszínt. Nagyon jó klímájú és kiváló feltételrendszerrel bíró központ sportcsarnokkal, futó- pályával, konditeremmel, valamint a regenerációhoz szükséges helyiségek is rendelkezésre állnak. Ennek a hétnek a fő célja az erőnlét fejlesztése, nagyon kemény terhelést kapnak a lányok, szerda kivételével napi két edzés vár a csapatra. Szerdán délután csapatépítő prog- ram lesz, majd szombaton hazafelé az MTK elleni edzőmérkőzés zárja a hetet. Az eltervezett munka jó úton halad, de még rengeteg feladat vár ránk a bajnokság kezdetéig – nyilatkozta Deli Rita, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője.

Forrás: albakezi.hu

2020-07-22

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk