Kézilabda kupa

Szita Zoltán 2022 nyarán Szegedre igazol

Nagyon sokszor kiemeltük már, számunkra fontos, hogy minél több magyar játékos szerepeljen a keretünkben, így most egy kiváló hírrel szolgálok a szurkoló- táborunknak. Jövő nyártól, azaz 2022. július 1-jétől hozzánk igazol a magyar vá- logatott balátlövője, Szita Zoltán. A tehetséges játékos a nemzetközi porondon is bizonyította már, hogy szép jövő előtt áll, biztos vagyok abban, hogy nálunk tovább fejlődik, és a MOL-Pick Szeged erősségévé válik – nyilatkozta Kiss Bence cégvezető.

Szita Zoltán 1998. február 10-én született Veszprémben. Itt kezdett el kézilabdázni és itt mutatkozott be az NB I-ben. 2017-ben igazolt Balatonfüredre, ahol egészen 2019-ig szerepelt, majd külföldre, Lengyelországba, az Orlen Wisla Plock együt- teséhez került. A csonka 2019-2020. évi Bajnokok Ligájában 11 mérkőzésen lé- pett pályára, 39 gólt jegyeztek fel a neve mellé, egy sárga lapot kapott és négy esetben volt kiállítva két percre. A 2020-21. évi férfi Európa Liga sorozatban 13 alkalommal szavazott bizalmat neki Xavier Sabaté vezetőedző, 55 góllal terhelte meg az ellenfelek hálóját, és hat alkalommal kapott két perces kisbüntetést. Góljainak száma valószínűleg két mérkőzésen még növekedni fog, mivel az Orlen Wisla Plock bejutott a férfi Európa Liga legjobb négy csapata közé.

A 196 centiméter magas játékost 2017-ben a legjobb ifjúsági, míg 2019-ben a legjobb junior játékosnak választották meg Magyarországon. Tagja volt a 2017-ben a junior világbajnokság hetedik helyén végző nemzeti csapatnak, és az idén Egyiptomban az ötödik helyet megszerző felnőtt válogatottnak.

Egy nagyszerű csapathoz igazolok majd a jövő nyáron, ahol komoly célokért küzdhetek a társaimmal. A fejlődésem szempontjából fontos előrelépés lesz ez számomra, ez döntőnek bizonyult a döntésemben. Kiváló szakmai stáb mellett dolgozhatok, nagyszerű csapattársakkal játszhatok. Sokat beszélgettem váloga- tottbeli társaimmal, így Bánhidi Bence, Bodó Richárd, Mikler Roland és Rosta Miklós véleményét is kikértem, akiktől rengeteg jó szót kaptam. Természetesen jelenlegi csapattársam, Niko Mindegía is csak szépet mondott a klubról, a város- ról és a szurkolókról – indokolta meg Szegedre való szerződését Szita Zoltán.

Forrás: MOL-Pick Szeged honlap / Süli Róbert – Fotó: sport1tv.hu

2021-05-13

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk