Kézilabda kupa

Szabó Nina nyártól Debrecenben folytatja

Szabó Nina Balmazújvároson született, itt is kezdett el kézilabdázni, s 14 évesen már a felnőttek között játszott a helyi NB II-es csapatban. Aztán 15 évesen a Nemzeti Kézilabda Akadémiára került, de nem ijedt meg az új közegtől, sőt…

Nem okozott problémát a változás, mindig is szerettem volna kollégista lenni, hogy önállósodjak – emlékszik a boglári időszak kezdetére Nina. – Ráadásul kézi- labdázhattam, méghozzá remek körülmények között, minden adott volt a fejlő- désemhez.

A 2020-as esztendő elején jött el az újabb változás a fiatal játékos életében: az NB I-es Kisvárda csapatához került, ahol ismét bizonyította, hogy nem ijedős. A Ferencváros ellen mutatkozott be a felnőtt élvonalban, s öt gólt szerzett, végül 7 mérkőzésen 28 találattal zárta a pandémia miatt félbeszakadt szezont. Nem csoda, hogy az irányító-átlövő a 2020/21-es szezonra is maradt Kisvárdán, ahol eddig 8 meccsen 36-szor volt eredményes.

– Nagyon szerencsés vagyok, hogy adódott ez a lehetőség, igyekeztem élni vele – mesélt Nina a Kisvárdára kerüléséről. – Nagyon jól érzem magam a csa- patban, s fontos, hogy sok lehetőséget kapok, bevallom nem számítottam rá, hogy ennyi sok időt tölthetek a pályán az első osztályban.

Szabó Nina számára a 2021-es es év újabb változást hoz, hiszen nyártól a DVSC SCHAEFFLER játékosa lesz, kétéves szerződést írt alá a klubhoz.

Nem félek a kihívásoktól, s tudom, hogy ez egy hatalmas lehetőség számomra, hiszen egy európai kupaszereplő csapathoz kerülök – beszélt Nina a váltásról. – Mindent átgondoltam, a szüleimmel is megbeszéltük a dolgot, aztán döntöttem. A Loki is fiatal csapat, sok játékost ismerek, a beilleszkedéssel biztos, hogy nem lesz gondom.

Forrás: DVSC SCHAEFFLER honlap

2021-01-07

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk