Kézilabda kupa

Such Nelli az Eb-selejtezőre készülő válogatott keretben

        – Nagyon fontos számunkra, hogy mindkét mérkőzést megnyerjük és a csoport élén végezzünk, hiszen ezzel az Európa-bajnoki kiemelésnél előrébb tudunk kerülni – mondta el Kim Rasmussen szövetségi kapitány. – Koszovóban nem okozhat gondot a két pont megszerzése, de már a felkészülés kezdetétől száz százalékosan koncent- rálnunk kell, hogy Fehéroroszország ellen is nyerjünk. A junior korosztályú játékosok közül ezúttal egyedül Háfra Noémire számítok, a többiek pihenőt kapnak az U20-as világbajnokság felkészülésének kezdete előtt. Rendkívül hosszú szezon végén vagyunk, több játékos bajlódik kisebb-nagyobb problémákkal. Pálos-Bognár Barbara és Kovács Anna többször is helyet kapott már a keretben, vagy éppen szerepelt a világverse- nyeken, ismerik, tudják azt a játékot, amit szeretnénk játszani. Rájuk ezúttal alap- vetően az edzőtábor elején, az edzéseken számítok, de ha a keret többi tagja közül bárkivel történne valami, vagy csupán elővigyázatosságból pihenőt kellene kapniuk a többieknek, akkor Barbara és Anna a mérkőzéseken is bevethetőek. Rendkívül hasznos volt, hogy a legutóbb a B-válogatott keretét is életre hívtuk, köszönöm a klubok és a szövetség segítségét. Így még nagyobb a rálátásom a mezőnyre, Such Nelli a legutóbbi összetartás nyomán kapott helyet a keretben.



A magyar női válogatott kerete:

Kapusok:
BÍRÓ Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria), JANURIK Kinga (Érd),
KISS Éva (Győri Audi ETO)

Jobbszélsők:
LUKÁCS Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), SUCH Nelli (Siófok KC)

Jobbátlövők:
HORNYÁK Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), KARNIK Szabina (MTK Budapest),
KISS Nikolett (Érd), KOVÁCS Anna (klub nélküli)

Irányítók:
KOVACSICS Anikó (FTC-Rail Cargo Hungaria), PÁLOS-BOGNÁR Barbara (Budaörs), TÓTH Gabriella (Érd)

Beállók:
KISFALUDY Anett (Érd), SIRIÁN Szederke (DVSC-TVP), SZABÓ Laura (Érd)

Balátlövők:
HÁFRA Noémi (FTC-Rail Cargo Hungaria), SZÖLLŐSI-ZÁCSIK Szandra (Budaörs)

Balszélsők:
PUHALÁK Szidónia (Győri Audi ETO), SCHATZL Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Szövetségi kapitány: Kim RASMUSSEN
Edző: SITI Bea

A 7. selejtezőcsoport további programja:

Május 30. 18:00, Pristina: Koszovó-Magyarország
Május 31. 18:00, Minszk: Fehéroroszország-Hollandia
Június 2. 15:00, Almere: Hollandia-Koszovó
Június 2. 16:30, Kecskemét: Magyarország-Fehéroroszország

Az Eb-selejtezőcsoport állása:

1. Hollandia 4 3 0 1 114-74 40 6
2. Magyarország 4 3 0 1 103-71 32 6
3. Fehéroroszország 4 2 0 2 111-98 13 4
4. Koszovó 4 0 0 4 64-149 -85 0

A csoport első két helyezettje és a hét selejtezőcsoport legjobb harmadik helyezettje jut ki a kontinensviadalra.

Európa-bajnoki sorsolás: 2018. június 12., Párizs
Európa-bajnokság: 2018. november 29.-december 16., Franciaország

2018-05-16

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk