Kézilabda kupa

Siófok KC: Klasszikus munkával telt a második hét

Egy igazi klasszikusnak mondható, munkával teli hetet zártak le a péntek délutáni edzéssel. Napi két foglalkozáson vett részt a csapat, délelőtt a konditeremben, délután pedig a parketten. A kettő között közös ebéd, és pihenés szerepelt a programfüzetben. Hogy pontosan hogyan is kell ezt elképzelni?  Slobodan Acimov tartja a kondicionális, erőnléti edzéseket, Bent Dahl és segítője, Daniel Birkelund pedig a labdás foglalkozásokat, a taktikai felkészí- tést, valamint a játékrendszerek elsajátítását. Vaskó Réka végzi a rehabilitációs teendőket, illetve Pastrovics Melinda foglalkozik a kapusokkal.

Bent Dahl vezetőedző eddig nagyon pozitív a felkészülést illetően.
Ezúttal is remek, és eredményes hetet zártunk. Egy picit előrébb is tartunk, mint arra elő- zetesen számítottam. A szakmai stáb nagyon hatékonyan dolgozik, és ebben a játékosok is maximálisan partnerek. Nehéz, fárasztó napokon vagyunk túl, de a mosoly mindig ott van az arcokon, és ez a pozitív légkör fontos. Elszánt, és motivált játékosokat látok, egy olyan öltözőt, ami pillanatok alatt összecsiszolódott. Viszont frusztrációt okoz a vírushelyzet, a folyamatosan változó szabályok, melyeket klubon belül igyekszünk a lehető legnagyobb precizitással betarta- ni.  Ami viszont fájó, hogy egyelőre nem lehet tudni, hogy mikor játszhatunk újra nézők a előtt. Nem csak a szurkolóknak hiányzik a kézilabda, a játékosoknak is az a sok pozitív impulzus, és buzdítás, amit tőlük kapnak. A városban sokan megállítják a lányokat, érdeklődnek, kérdeznek és beszélgetnek velük. Eddig minden a tervek szerint halad, napról napra fejlődünk. Viszont egy nagyon kemény hét áll előttünk, a felkészülés, az előszezon legkeményebb periódusa.

Pastrovics Melinda kapusedző így látja a felkészülés első heteit
A felkészülés nulladik hetében jót tett a csapatnak, hogy a különféle tesztek és felmérők mellett nem edzések voltak, hanem közös programok. Ez összerázta a társaságot, és sikerült az új játékosokat is megismernünk. A kapusokkal második hete dolgozom, és nagyon pozitívak a tapasztalataim. Azt kaptam tőlük, amire számítottam. Szikora Melinda nagyon jó állapotban van, vele már a felkészülés előtt is sokat dolgoztunk közösen. Az új szerzemény,  Dinah Eckerle mun- káján is látszik, hogy hatékonyan dolgozott otthon, és egyedül ebben a nehéz időszakban. Kezdi felvenni a ritmust, látja, hogy mik az elvárások, és azoknak meg is tud majd felelni. Úgy látom, hogy jól érzi magát, és nagyon hamar be tudott illeszkedni. Csapó Kincső még mindig csak 19 esztendős, és hatalmas értéke a klubnak. Két nagyon magas szintet képviselő válogatott kapus mellett érik az impulzusok, ez nagyon kevés korabeli játékosnak adatik meg. Tudja, hogy mire kell számítania, és megfelelően teljesít. Sokkal könnyebben vette fel a ritmust és a fordulat- számot, mint egy éve ilyenkor. Ez elengedhetetlen, ha szinteket szeretne lépni.

Forrás:
Siófok KC honlap

2020-07-18

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk