Kézilabda kupa

Nyártól Balogh Zsolt a Grundfos Tatabánya KC-t erősíti

– A Tatabánya tavaly nyáron került képbe – mondta a 30. életévébe lépő játékos. – Matics mester, hívott fel telefonon, hogy igazoljak az ő csapatába. Ekkor azonban még egyéves szerződés kötött a Tisza-parti gárdához. Decemberre viszont kiderült, jelenlegi klubom nem ajánl újabb megállapodást. A posztomra újabb játékost igazoltak, így legfeljebb a harmadik jobbátlövő lehetnék, holott én mindenképpen játszani szeretnék, és minél több időt tölteni a pályán. Erre új csapatomban több alkalmam nyílik.

Balogh Zsolt és a Tatabánya gyakorlatilag már a kézilabda-világbajnokság előtt megegyeztek. Ebben döntő érdemei voltak Matics Vladannak. Sőt, kettejük jó kapcsolata a világversenyen csak tovább „mélyült”. Emellett a gólerős kézilabdázó döntésében az is szerepet játszott, hogy sok tatabányai játékost, majdani játszótársait jól ismeri már a válogatottból.

– Gyorsan döntöttem – jegyezte meg Zsolt. – Nem vártam más ajánlatokra, ez volt az első számú opció. Örömmel igazoltam ide. Szimpatikusak és vonzóak voltak azok az elképzelések, célok, amelyeket a klub vezetése felvázolt előttem. Ebben szerepelt, hogy néhány éven belül bejusson a gárda az EHF-kupa négyes fináléjába, illetve, hogy a bajnokság élvonalában to- vább stabilizálják a Tatabánya pozícióját. Ezekkel a tervekkel könnyű volt azonosulni.

Balogh Zsoltnak nem régen született Liza nevű kislánya, azaz mostanában apaszerepben is helyt kell állnia. Nem véletlen, hogy a nyár folyamán a családjával együtt a megyeszékhelyre költözik.

– A legjobb dolog, ami történhetett velem, hogy apa lettem – emelte ki. – A kislányommal együtt töltött idő az igazi kikapcsolódás. Nagyon boldog vagyok, és örülök, hogy a kicsi és a párom is jól vannak, egészségesek. Bízom benne, hogy ez a fajta kiegyensúlyozottság meg- mutatkozik majd a játékomban is. Három évre szerződtem a kék Tigrisekhez, és már alig vá- rom, hogy elkezdhessük a közös munkát...

Forrás: Grundfos Tatabánya KC  honlap – Fotó: 24.hu, Nemzeti Sport

2019-02-13

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk