Kézilabda kupa

Nora Mörk a CSM Bukarest csapatánál folytatja

Nora Mörk 2018. február 5-én, több mint egy évvel ezelőtt, a Nykøbing Falster HB elleni Bajnokok Ligája mérkőzésen szenvedett súlyos szalagsérülést. A Győri Audi ETO KC a já- tékost az első pillanattól kezdve maximálisan támogatta, segítette felépülésében és a reha- bilitációban. A jobbátlövő visszatérése azonban elhúzódott, mivel újabb sérülést szenvedett 2018 őszén, így ismételten műtéti beavatkozás vált szükségessé, amit ezúttal Norvégiában végeztek el 2018. október 12-én.

Ezt követően a 2019 nyarán lejáró szerződése meghosszabbításáról szóló tárgyalások 2018 decemberében, illetve 2019 januárjában folytatódtak. A klub egy kérést fogalmazott meg a játékos felé: a konkrét minden részletre kiterjedő tárgyalásokkal várják meg a felek a játékos 2019 február közepén esedékes állapotfelmérő tesztjét, hogy látható legyen, milyen álla- potban van az ismételten műtött végtagja, illetve azt, hogy mikor tud a csapat teljes értékű játékosa lenni.

Ezen opciót a klub vezetése azért fogalmazta meg, mivel Nora Mörk a pályafutása során már nyolc térdműtéten esett át. Nora Mörk részéről ez a feltétel nem volt elfogadható, és ezért más klubokkal kezdett tárgyalásba, ami után 2019. február 28-án délelőtt értesítette egye- sületet, hogy bejelentésre kerül, hol folytatja pályafutását.

Forrás: Győri Audi ETO KC honlap / Szabó Tamás

2019-02-28

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk