Kézilabda kupa

Négy kulcsjátékosával hosszabbított a Siófoki KC

Nagyon örülök annak, hogy sikerült négy meghatározó játékosunkkal is szerződést hosz- szabbítani. Egyértelmű célunk volt, hogy minél jobban egyben tartsuk a keretet. Rajtunk kí- vülálló okok miatt ez nem sikerült teljes mértékben, de erről majd csak a szezon után fogunk részletesebben beszélni. Simone Böhme és Camille Aoustin két éve velünk van már, úgy ér-zem, hogy egyre többet jelent számukra a város és a klub. A közönségünk szereti őket. Sokat fejlődtek, de szerintem még ennél is több van bennük. Silje Solberg egy nagyon pozitív sze- mélyiség remek mentalitással. A következő szezonban új társa lesz, jó párost fognak alkotni. Andrea Kobetics megtartása nagy fegyvertény számunkra. Tavaly egyértelműen kijelentette, hogy egy évet fog még játszani.  Szerencsére megváltoztatta ezt a véleményét, ami egyesü- letünkre nézve nagyon pozitív. Egy igazi vezér, nem nagyon találkoztam még ennyire profi mentalitású játékossal. Bent Dahl jövőre is Tor Odvar Moen munkáját segíti majd, az érke- zése sokat adott az öltözőnek és a vezetőedzőnek egyaránt – nyilatkozta Fodor János ügy- vezető.

– Igazság szerint, ami nagyon fontos, hogy egyszerűen jól érzem magam itt mind a pályán, mind pedig azon kívül. Fontos, hogy a klub bízik bennem. Számítanak rám a jövőben, a tervek része vagyok. A kézilabdán túl a hétköznapokban is jól érzem magam itt. A tél egy picit hosszú, a magánéletemben pedig nem volt nyomás arra vonatkozólag, hogy távozzak. Az ambiciózus tervek motiválnak és a nemzetközi porond egyfajta töltetet ad az idei évben számomra – mondta a hosszabbítás után Camille Aoustin, a klub balszélsője.

Azért döntöttem a maradás mellett, mert nagyon tetszik az a project, ami Siófokon épül. Idén sokat megmutattunk ebből, remek úton haladunk. Nem túlzás, ha azt állítom, hogy in- frastrukturális szempontból Siófokon vannak a legjobb körülmények Európában. A létesít- mények lenyűgözőek, mindenünk megvan a tökéletes munka elvégzéséhez. Idén szeretném megnyerni az EHF-kupát, jövőre pedig az álmom, hogy kvalifikáljuk magunkat a Bajnokok Ligájába. Szeretek itt lenni, a szurkolóink elképesztőek. Szívből szurkolnak, és szeretném ez visszaadni nekik – kommentálta maradását Simone Böhme.

A döntésem oka roppant egyszerű, nagyon jól érzem magam Siófokon. Tetszik az, hogy a klub dolgozói, valamint a szurkolóink mindenben támogatnak minket, játékosokat. Hiszek ab- ban az építkezésben, ami itt a Balaton-partján zajlik, és a részese akarok lenni. Szeretném, ha jövőre közelebb kerülnénk a Bajnokok Ligájához, esetleg kvalifikálnánk is magunkat – in- dokolta szerződés hosszabbítását Silje Solberg.

Boldog vagyok itt Siófokon, élvezem az életet és a játékot egyaránt. Egy évre jöttem, de az eltelt idő alatt sok minden megváltozott, így a döntésem is. Elégedett vagyok a körülmé- nyekkel, szeretem a csapattársaimat. Mindenki nagyon segítőkész, így én is szeretnék segíte- ni abban, hogy a Siófok elérje jövőre a céljait – nyilatkozta Andrea Kobetics.

Forrás: Siófoki KC honlap

2019-04-06

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk