Kézilabda kupa

Mirko Alilovics szerződést hosszabbított

Mirko Alilovics 1985. szeptember 15-én született Bosznia-Hercegovinában, Ljubuskiban. Az Izvidacban kezdett el kézilabdázni, ezután a spanyol Leon, a szlovén Celje, majd a Veszprém következett pályafutásában. 2018-ban lett a MOL-Pick Szeged játékosa. Eddig 78 mérkőzésen lépett pályára szegedi színekben, ebből 32-szer a Bajnokok Ligájában, ahol már három gólt szerzett. A magyar bajnokságban 42 találkozón két gólt jegyzett. A Magyar Kupában négy meccset játszott, 2019-ben Debrecenben tagja volt kupagyőztes csapatnak.

– A családom és én is nagyon boldogan élünk Szegeden, így örömmel írtam alá az újabb szerződésem. A hivatásomban és a magánéletemben is ez a legmegfelelőbb hely számomra. Szeretek itt játszani, nagyon megkedveltük Magyarországot, és még további három évig biztos, hogy itt maradunk. Ez nagy boldogság számunkra. A szurkolóink nagyon gyorsan elfogadtak, ez fontos volt nekem. A célom nem más, mint mindenben jobbá válni, és meg- szerezni azt a trófeát, amit eddig a klub történetében még nem sikerült, azaz megnyerni a Szegeddel a Bajnokok Ligáját. Továbbra is szeretnék segíteni a csapattársaimnak, átadni azt a tapasztalatot, amivel rendelkezem – mondta a szerződéshosszabbítás után Mirko Alilovics.

Forrás: MOL-Pick Szeged honlap / Süli Róbert – Fotó: Sólya Eliza

2020-05-29

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk