Kézilabda kupa

Lékai Máté: Kőkemény csoportba kerültünk!

Bíró Blanka (FTC-Rail Cargo Hungaria): „Könnyű csoportot ebben a lebonyo- lítási rendszerben nem lehetett volna összehozni. Az első kalapban bármelyik ellenfél erős lett volna, talán az utazás miatt a Moszkva kedvezőbbnek tűnt, mint a másik orosz csapat, a Rosztov-Don, de ez csak apróság. Nem szabad elköny- velnünk, hogy nekünk a Rosztov-Don a mumus. Minden sorozat megszakad egyszer, és idén megpróbáljuk megtörni az »átkot«. Buducsnosztról várjuk még a híreket, mert nagyon sokan távoztak, és nem tudom, milyen kerettel vágnak neki az idénynek. Az Esbjerg Henny Reistaddal jelentősen megerősödik, de a Podravkát is komolyan kell venni, a válogatottnál a saját bőrünkön tapasztal- hattuk, hogy van erő a horvát kézilabdában. Egyébként is igaz a Bajnokok Ligájára, hogy kicsik a különbségek a csapatok között, az adott napi forma dönt mindig. Kiegyenlítettnek látom a csoportot, bármelyik csapat képes lehet megverni bármelyiket, nincs szerintem egyetlen kimagasló együttes. A realitás alapján a csoport első négy helyén kellene végeznünk, de ehhez jó néhány nehéz meccset kell megnyernünk.”

Ambros Martín vezetőedző (Győri Audi ETO KC): "Nem lehetek elégedetlen a sorsolással, talán picit nehezebb a mi csoportunk, de a legtöbb dolog úgyis a saját teljesítményünkön múlik majd. Remek ellenfelek várnak ránk, ez nem kérdéses, a címvédő mellett az újonc is hozzánk került. Különleges lesz ez a szezon, mert idén több új játékos is érkezik a csapathoz, valamint az olimpia miatt kevesebb időnk is lesz felkészülni, de ez az ellenfeleink többségére szintén igaz. A játékosokkal sokat beszéltem az elmúlt időszakban és nagyon jó érzésem van, természetesen mindent megteszünk majd a minél jobb szereplésért. A legfontosabb azonban, hogy lényegi dolgok nem a csoportkörben, hanem jövő év májusban és júniusban dőlnek majd el!"

Juan Carlos Pastor vezetőedző (MOL-Pick Szeged): „A csoportok nagyon kül- önbözőek. A B-csoport erősebb, mint a mienk. Úgy gondolom, minden esélyünk megvan arra, hogy megszerezzük az első, vagy a második helyet. Ez nagyon fontos lenne a rájátszás szempontjából, hiszen egy párharccal kevesebb várna ránk. Az viszont jól látszik, hogy keményen indul majd a szezon, hiszen a tervek szerint Montpellierben kezdünk, és a Breszt és a Kiel ellen is idegenben lépünk pályára. Fontos lesz a kezdés, ez sokáig elkísérhet bennünket. A filozófiánkat nem veszíthetjük el, mindig a soron következő meccsre koncentrálunk majd. Egy a célunk, felkészülni és minél gyorsabban jó formába lendülni. Ami már most látszik, hogy a másik csoportból biztosan erős ellenfelet kaphatunk, de állunk elébe, mert komoly célokkal vágunk neki az új Bajnokok Ligája szezonnak.”

Bánhidi Bence (MOL-Pick Szeged): „Egy biztos, hogy szerencsésebb csoportba kerültünk, mint a másik, ami igazán halálcsoport. Ismerve az ellenfeleket, az első két hely valamelyikét szeretnénk megszerezni, ezt a célt kell majd magunk elé tűzni. Ezért kell majd keményen dolgoznunk, az új játékosoknak minél hamarabb beépülniük. Ha minden rendben lesz a felkészüléssel, ez zökkenőmentes lesz, akkor biztos vagyok abban, hogy sikerül is elérnünk a kitűzött célunkat, előkelő helyen végezni a csoportmeccsek után.”

Nagy László sportigazgató (Telekom Veszprém): „Nem lepett meg, az elmúlt 8-9 évben megítélésem szerint mindig a legnehezebb csapatokat kapjuk. Fel van adva a lecke, jó lehetőség gyakorolni az új szerepköröket az új edzőknek. A Barca a címvédő, a Párizs szintén ott volt a Final Fourban, a Porto az utóbbi években remek kézilabdát produkál, a Motor pedig egy végtelenül kellemetlen ellenfél. A Bukarest visszatér a Bajnokok Ligájába, míg a Flensburg a Bundesliga élcsapata. A Kielcéről már hallhattunk, hogy milyen játékosokkal és elképze- lésekkel vágnak neki az új idénynek. Biztos vagyok benne, hogy nagyon nehéz mérkőzések várnak ránk.”

Lékai Máté (Telekom Veszprém): „Kőkemény csoportba kerültünk! A mi cso- portunk, úgy gondolom, hogy erősebb. Nálunk a tavalyi szezon egyértelmű leg- jobbja a Barca, de ott a Párizs is. A Kielce jól erősített, és mindig jó csapatot alkotnak. A Flensburg az utolsó pillanatban maradt csak le a Bundesliga bajnoki címről. Megyünk Bukarestbe, amit senkinek nem kell bemutatni, mi vár ránk. A Motor sem a legkellemesebb együttes, tavaly is megszenvedtünk velük. Meg- próbáljuk elérni a legjobb eredményt, s ezért mindent meg fogunk tenni. "

2021-07-02

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk