Kézilabda kupa

Korsós Dorina Debrecenbe szerződik

A 25 éves játékos Kecskeméten született és itt is kezdett el kézilabdázni, majd nem sokkal a 16. születésnapja előtt, 2011 nyarán került Győrbe. Néhány hónap- pal később be is mutatkozott a honi élvonalban, a Szekszárd elleni mérkőzésen négy góllal tette le a névjegyét a felnőttek között. Az ETO-nál töltött fél évtized alatt öt-öt bajnoki- és Magyar Kupa-aranyérem megszerzéséből vette ki a részét, s háromszoros Bajnokok Ligája győztesnek vallhatja magát. 2017 nyarán került a német TusSies Metzingen csapatához, ahonnan nyáron, négy év után tér vissza Magyarországra. Kétéves szerződést írt alá a DVSC SCHAEFFLER csapatával, a pályafutását a szezon végén befejező csapatkapitány, Vantara-Kelemen Éva helyére érkezik.

Négy éve élek Németországban, hiányzik a család, főleg a jelenlegi helyzet- ben, amikor nem olyan könnyű hazaugrani néhány napra – beszélt hazatérése személyes okairól Korsós Dorina. – Amikor a menedzserem felvetette, hogy a DVSC balszélsőt keres, nem sokat gondolkodtam, hiszen egy nagyon erős baj- nokságban szerepelhetek majd. Tetszik, ami Debrecenben történik, szimpatikus a csapat, tudom, hogy a városban nagyon szeretik a kézilabdát. Csapó Kyrával és Hornyák Dodóval játszottam együtt Győrben, de a többiek sem lesznek ismeretlenek, nagyon örülök, hogy ebben a csapatban folytathatom a pálya- futásomat!

Forrás: DVSC SCHAEFFLER honlap

2021-01-11

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk