Kézilabda kupa

Kit tisztelhetünk Ida-Marie Dahl személyében?

Ida-Marie Moesgaard Dahl 1998. március 19-én született Hvidovre városrészben, mely Koppenhága nyugati elővárosa. Az Ajax København csapatában ismerke- dett meg a kézilabda játék alapjaival, végigjárta az utánpótlás csapatok „sza- márlétráját”. Tizenhét évesen, 2015-ban kapott profi szerződést anyaegyesü- letében. Három szezon után elköszönt a fővárosi klubtól és Viborgba tette át a székhelyét: öt idényt „húzott” le a Viborg HK együttesében (2018-2023). Utólag visszanézve, ez az időszak volt pályafutása legeredményesebb szakasza. Kipró- bálta a légiós életet is, egy évig erősítette román CS Gloria Bistrița-Năsăud csa- patát (2023-2024). Tavalyelőtt nyáron visszatért hazájába és a dán bajnokság (Kvindeligaen) egyik középcsapatához, a SønderjyskE Damehåndbold együtte- séhez szerződött (2024-2026). Itt érte a győri megkeresés…

Ida-Marie Dahl nemzetközi szinten kettő egyesületben lépett pályára: Viborg HK (Európa Liga – 2020-2023) és CS Gloria Bistrița-Năsăud (Európa Liga – 2023-2024). A Viborg HK színeiben három alkalommal lépett ki a nemzetközi kupa szintérre: 2020-2021-ben csapat keretében volt, de nem lépett pályára; 2021-2022-ben 10 mérkőzésen 25 gólt dobott és 6 esetben állították ki kettő percre; 2022-2023-ban 2 mérkőzésen 3 gólt dobott. Viborgi mérlege: 12 mérkőzés, 28 gól, 6 kiállítás. A CS Gloria Bistrița-Năsăud együttesében 2023-2024-ben 10 mérkőzésen 7 gólt jegyeztek fel a neve mellé és 2 esetben kapott kétperces kisbüntetést. Össze- sített Európa Liga mérlege: 22 mérkőzés, 35 gól, 8 kétperces kiállítás.

Válogatott szinten közepesnek mondható az eddigi pályafutása. Inkább után- pótlás vonalon mondható sikeresnek: 2015-ben U17-es Európa-bajnoki címet ünnepelhetett; 2016-ban az ifjúsági világbajnokságon ezüstérmet; a 2017-es junior Európa-bajnokságon szintén ezüstérmet akasztottak a nyakába. A dán felnőtt válogatottban 2018. szeptember 28-án, a Dánia ­– Norvégia mérkőzésen debütált (24-29 volt az eredmény), gólt nem dobott. Utoljára 2022. március 5-én a Dánia – Hollandia felkészülési mérkőzésen lépett pályára a dán nemzeti szí- nekben (29-24), egy gólt dobott. Válogatott mérlege: 10 felkészülési mérkőzés, 6 dobott gól. Világbajnokságon és Európa-bajnokságon nem kapott játéklehető- séget.

Jelenlegi klubja (február 19-ig) a SønderjyskE Damehåndbold három alkalom- mal már szerepelt a dán élvonalban (2013-2014, 2014-2015, 2015-2016). A kiesés után hét évet kellett várnia az újabb feljutásra, mely a 2022-2023. évi idény végén sikerrel járt. Újoncként a következő szezonban sikerült bent maradnia Kvindeligaen-ben, a 8. helyen végzett. A jelenleg folyó bajnokságban szintén a 8. helyen áll (17 mérkőzés, 13 pont, 468-539-es gólkülönbség). Ida-Marie Dahl 2024-2025-ben 26 mérkőzésen lépett pályára, 118 gól fűződik a nevéhez, 4,54 mérkőzés/gól átlag; a most futó szezonban 13 alkalommal kapott játéklehe- tőséget, 70 gólt dobott, 5,38.mérkőzés/gól átlag. Összesített mérlege klubcsa- patában: 39 mérkőzés, 188 gól, 4,82 mérkőzés/gól átlag. Utóbbi két adatsor még változhat, mivel a SønderjyskE Damehåndbold február 19-én dán bajnoki mérkőzést játszik az EH Aalborg ellen, ahol Ida-Marie Dahl feltehetően beköszön néhányszor az ellenfelek kapujába.

Utóirat: 2026. február 19-én lejátszott dán bajnoki mérkőzés végeredménye: EH Aalborg – SønderjyskE Damehåndbold 28-31 (13-13). Ida-Marie Dahl utolsó mér- kőzésén 6 gólt dobott.

Fotó: Henning Bagger/Ritzau Scanpix

2026-02-20

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk