Kézilabda kupa

Kialakult a Győri Audi ETO KC kerete a 2026-2027. évi idényre

– A következő idény keretét a szakmai stábbal szoros együttműködésben alakí- tottuk ki. Úgy érzem, sikerült olyan csapatot összeállítani, amelyben nemcsak megtartottuk legnagyobb értékeinket, hanem új, meghatározó játékosokkal erősödtünk – nyilatkozta a jövő évi keret kapcsán Fata Edina, Győri ETO Kft. ügyvezetője. – Mindemellett fontos szempont számunkra, hogy kiemelt figyel- met fordítsunk akadémiánk legtehetségesebb fiataljainak fejlődésére, és maxi- málisan támogassuk őket abban, hogy olyan személyiségű és kvalitású játéko- sokká válhassanak, amire tehetségük és szorgalmuk engedi. Ennek értelmében szeretnénk megadni számukra mindazt a lehetőséget, amit a felnőtt csapat tagjaiként elérhetnek mind szakmai mind minden egyéb más területen. Hiszem, hogy ezzel a koncepcióval nagyot léphetünk előre, és külön öröm számomra látni kollégáink elhivatottságát ebben.

 

                       Sarah Bouktit                                                   Thale Rushfeldt Deila

– Sarah Bouktitot szerződtettük, aki rendkívül tehetséges beálló, fiatal kora elle- nére már magas szinten is bizonyította képességeit, így erősödünk vele beálló poszton. Thale Rushfeldt Deilát már régóta figyeltük, fizikailag erős, gyors, elszánt játékosról van szó, aki támadásban és védekezésben egyaránt sokat tud hozzá- tenni a csapat játékához. Az érkezésük összességében további minőséget ad a keretünkhöz – fogalmazott az igazolásokkal kapcsolatban Per Johansson veze- tőedző. – Emellett továbbra is fontos számunkra, hogy a saját fiataljainkra is építsünk; szeretnénk megfelelő egyensúlyt találni, hogy az akadémiánkon pallé- rozódó fiatal játékosok velünk eddzenek, és lehetőséget kapjanak a bizonyí- tásra.

   

        Rédecsi Polett                    Varga Dalma                      Kriston Kíra                      Zákányi Janka

– Szerettem volna, hogy a legtehetségesebb fiatal, magyar játékosok rövid tá- von minél közelebb kerüljenek a felnőttcsapathoz; például ezért indítottuk el az akadémián a Talent Programot. Az elmúlt években a jelenlegi vezetőséggel, valamint Per Johanssonnal és a szakmai stábbal közösen kialakítottunk egy olyan koncepciót, amelynek középpontjában a fiatalok fejlesztése áll – indo- kolta a négy fiatal játékos keretbe való állítását Görbicz Anita, a Győri ETO KC elnöke. – Ennek a munkának az eredménye már a jelenlegi évadban is látszik, hiszen több fiatal rendszeresen lehetőséghez jut az élvonalban, ugyanakkor az akadémia és a felnőttcsapat szakmai stábja folyamatosan együtt dolgozik azért, hogy a fiatalok ne csak játékosként, hanem mentálisan és emberileg is fejlődjenek. A célunk, hogy amikor egy játékos eljut a felnőttcsapat kapujáig, akkor ne csupán szakmailag álljon készen, hanem tudja kezelni azokat az elvárásokat is, amelyek a Győri Audi ETO KC-nál várnak rá.


A Győri Audi ETO KC kerete a 2026-2027. évi idényre:

Kapusok:
Hatadou Sako, Szemerey Zsófi, Sandra Toft

Jobbszélsők:
Győri-Lukács Viktória, Emilie Hovden, Varga Dalma

Jobbátlövők:
Dione Housheer, Kriston Kíra, Rédecsi Polett, Thale Rushfeldt Deila

Irányítók:
Helena Elver, Tjasa Stanko

Beállók:
Linn Blohm, Sarah Bouktit, Kari Brattset Dale

Balátlövők:
Bruna de Paula, Kristine Breistöl, Kelly Dulfer, Veronica Kristiansen,
Estelle Nze Minko

Balszélsők:
Fodor Csenge, Bo van Wetering, Zákányi Janka


Forrás és fotó: Győri Audi ETO KC / Németh Richárd

 

2026-03-31

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk