Kézilabda kupa

Junior világbajnok balszélsővel hosszabbított a Ferencváros

– Nagyon örülök és büszke vagyok, hogy már most, jóval a szerződés lejárta előtt sikerült 2022. június 30-ig hosszabbítani Márton Grétával – mondta Bognár László, a szakosztály ügyvezető igazgatója. – Gréti az elmúlt időszakban a csapatunk meghatározó tagjává vált, rendre bizonyította, hogy fiatal kora ellenére is lehet rá számítani. A tehetségét, az elhiva- tottságát és a mentalitását látva biztosak vagyunk benne, hogy a következő években még jelentősen tovább tud fejlődni, így nem kérdés, hogy helye van a Ferencvárosban. Szeretném azt is megjegyezni általánosságban, hogy hálásak vagyunk a szülőknek, amiért pénzt és energiát nem sajnálva hozzák gyermekeiket sportolni a Ferencvárosba. Gréti például a Nép- ligetben fogott először kézilabdát, itt nőtt fel, itt vált NB I-es játékossá, vagyis azt hiszem, a felnőtt csapatunkban szereplő kortársaival együtt ő is példakép lehet a nálunk pallérozódó fiatalok számára.”

Márton Gréta a futó szezonban a tizenöt bajnoki mérkőzésen harminckettő, míg a Bajnokok Ligájában kilenc találkozón tizenhárom gólt szerzett.

– 2020 nyarán jár csak le életem első, öt évre kötött szerződése, úgyhogy meglepett, hogy már most szóba került a hosszabbítás, hiszen arra számítottam, hogy ha szeretnék, hogy maradjak, akkor az utolsó évben keresnek majd ezzel – magyarázta boldogan Márton Gréta. – Jó érzés, hogy ennyire bíznak bennem, és talán ennek is van ahhoz köze, hogy nagyon könnyű volt dönteni! Sokszor gondolkodtam már azon, hogy hol képzelem még el a jövőmet, hogy hol játszanék szívesen, de valahogy mindig arra lyukadtam ki, hogy ha van lehető- ségem, akkor én szeretnék itt maradni. Jó ideje már a második otthonomként tekintek az Elek Gyula Arénára és a Népligetre – és úgy tűnik, ez így is marad. Hogy mivel lennék elé- gedett néhány év múlva? A klub nagy vágya és az enyém is, hogy bejussunk a Bajnokok Li- gája legjobb négy csapata közé, illetve láttam már kívülről, amikor bajnok lett a Fradi, de szeretnék játékosként is a része lenni egy ilyennek. Összességében egyébként akkor lennék boldog, ha maradna minden olyan a csapat, a klub és körülöttem, mint amilyen most, mert ez nekem nagyon tetszik!”

Forrás:
www.fradi.hu – Fotó: MTI

2019-02-12

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk