Kézilabda kupa

 

Juan Carlos Pastor 2023-ig hosszabbított Szegeden

Spanyol vezetőedző 2013-ban érkezett Szegedre. Az első idény nem kezdődött jól a MOL-Pick Szeged számára, hiszen nem sikerült a Bajnokok Ligájában a selejtezőből továbbjutni, így az EHF-kupában folytathatták. A zárás végül cso- dásra sikerült, a berlini négyes döntőben a legjobbak lettek, az első nemzetközi sikerüket könyvelték el. 2018-ban jött az újabb nagy győzelem. Ekkor megnyer- ték a magyar bajnokságot. Egy év múlva, 2019-ben a debreceni Magyar Kupa-döntőben diadalmaskodtak. A 2019-2020-as idényben is nagy menetelésben volt a csapat, a koronavírus-járvány miatt azonban minden küzdelmet lefújtak. Az idei szezon is csodásra sikerült: bár az alapszakaszban csak a második helyen végeztek, a döntőben a Telekom Veszprém ellen kettős győzelemmel a negye- dik bajnoki címüket is megszerezték.

Juan Carlos Pastor eddig 368 mérkőzésen ült a szegedi csapat kispadján. Ez a szám hárommal több lenne, de a Vác elleni bajnokin eltiltás, míg a Balatonfüred és az Orosháza elleni meccsen koronavírus-fertőzés miatt Marko Krivokapics helyettesítette. Ezen a 368 meccsen 282-szer vezette győzelemre a #kékeket, 14-szer döntetlen lett az eredmény, míg 72-szer vereséget szenvedtek. A magyar NB I-ben 226 találkozón 201 győzelem, 5 döntetlen és 20 vereség a mutatója. A Magyar Kupában a nyolc idény alatti mérlege: 19 mérkőzés, 12 győzelem, 7 vereség.

A nemzetközi kupákban 126 találkozón vezette a szegedi együttest. Mérlege: 72 győzelem, 9 döntetlen és 45 vereség, ebből a Bajnokok Ligájában 112 mérkőzés, 61 győzelem, 9 döntetlen, 42 vereség; a Bajnokok Ligája selejtezőben 2 meccs, 1 győzelem és 1 vereség; az EHF-kupában 12 mérkőzés, 10 győzelem és 2 vere- ség a mutató.

Minden idők leghosszabb hazai veretlenségi sorozatát is Pastor mesterrel érték el. 2017. december 2-től egészen 2020. november 28-ig bevehetetlen volt a szegedi vár, az újszegedi sportcsarnok. Közel három éven át senki sem tudott nyerni Szegeden; pontosan 156 hétig, azaz 1092 napig.

Juan Carlos Pastor minden idők legeredményesebb szegedi vezetőedzője: 2 magyar bajnoki címet, egy Magyar Kupa-sikert és egy EHF-kupa diadalt ért el.

Nagyon boldog vagyok, hogy még két évig a MOL-Pick Szeged vezetőedzője lehetek. Úgy vélem, nagyon jó munkát végzünk, a hangulat pedig kiváló a klubnál és a csapaton belül is. A kitűzött célokat is sikerült elérni, és ezt szeretném folytatni a jövőben is. Most az a célom, hogy folytassuk ezeket a sikereket. Vá- rom a júliusi kezdést, hogy elkezdjük a munkát a következő szezonra. Minden- képpen fejlődni szeretnénk. Minden nap keményen dolgozunk. Fontos lesz a következő idényben, hogy az új Arénánkba költözünk, ez mindenkinek nagy előrelépés lesz. Két évre írtam alá, de számomra mindig a következő nap a legfontosabb – nyilatkozta Juan Carlos Pastor vezetőedző.

Forrás: MOL-Pick Szeged

2021-06-11

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk