Kézilabda kupa

Jonas Källmann 2021-ig Szegeden marad

–  Fontos személyiség, fontos játékos, így nagy örömmel írtuk alá vele az újabb egyéves szerződést. Igazi vezér a pályán, az öltözőben, remekül összefogja a csapatot. Nagy értéke a MOL-Pick Szeged csapatának – nyilatkozta Kósa Gábor, a klub cégvezetője.

Jonas Källman 2014-ben érkezett a csapathoz. Eddig 153 NB I-es meccsen lépett pályára, és 368 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában minden idők második legeredményesebb szegedi játékosa, eddig 301 találatot jegyzett. 2014-ben EHF-kupa győztes lett, 2018-ban magyar bajnoki címet szerzett, 2019-ben pedig Debrecenben magasba emelhette a Magyar Kupát. Az idei Bajnokok Ligája szezonban 14 mérkőzésen lépett pályára, 34 gólt szerzett, egy sárga lapot kapott és három alkalommal állították ki két percre.

Játszom, mert szeretek kézilabdázni, és szeretem, szeretjük Szegedet. Ez fontos volt a döntésemben, a családom, a feleségem és a két kisfiam remekül érzi magát. Most a legfon- tosabb, hogy az idei céljainkat elérjük, sikerüljön eredményes idényt zárnunk. Ez a csapat képes erre, többször megmutattuk, hogy micsoda erő rejlik bennünk. Örülök annak, hogy részese lehetek a MOL-Pick Szeged családnak, csodás dolog ebben a klubban hétről hétre pályára lépni – nyilatkozta Jonas Källman a szerződés aláírása után.

Forrás: MOL-Pick Szeged honlap / Süli Róbert – Fotó: Sólya Eliza

2020-03-14

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk