Kézilabda kupa

Hazai pályán váratlan vereséget szenvedett a Telekom Veszprém

Az új szezon első felkészülési mérkőzésén a Telekom Veszprém a Tatabányát látta vendégül zárt kapuk mögött. Az első három gólt a Bányász szerezte szép átlövésekből, míg az első hazai gólt Maqueda lötte. Álmosan kezdett a Veszprém, el is léptek a vendégek 5-1-re. Davis mester a 10. percben (4-8) kénytelen volt időt kérni a sok elszórt labda miatt. Mindkét csapat cserélgette a játékosait, miközben fokozatosan zárkózott a hazai alakulat. A veszprémi kapu- ban Corrales kezdett és mutatott be szép védéseket. A 25. percben sikerült utolérni a ven- dégeket Yahia szép találatával (13-13). Másfél perccel a félidő vége előtt Matics mester kért időt két gólos vezetésüknél. A különbség a szünetre megmaradt (15-17).

A második félidő remek védésekkel indult mindkét oldalon, a hazai kapuban immár Cupara állt. A jobb szárny Maqueda és Margucs dobálta a gólokat, de a vendég előny továbbra is két gólos volt (37. perc: 19-21). Wiszomirski nem csak remekül védett, hanem gólt is szerzett üres kapura. A 40. percben újabb hazai időkérés következett, mert a Tatabánya ellépett öt góllal (19-24). Cupara fontos büntetőt hárított, a védekezés is feljavult, ezért a Veszprém egy gólra feljött a félidő közepére (23-24). Manaszkov büntetőjével sikerült az egyenlítés is, majd egy újabbal a vezetés is. Nyolc perccel a vége előtt újra a Tatabánya vezetett két góllal (26-28), melyet izgalmas végjáték után meg is tartott (31-33).

Telekom Veszprém – Grundfos Tatabánya 31-33 (15-17)

Telekom Veszprém: Corrales, Cupara – Manaszkov 6 (3), Yahia 4, Tonnesen, Nilsson 1, Markussen, Ligetvári 1, Margucs 3, Strlek 4 (1), Blagotinsek 2, Siskarjev, Nenadics 5, Maqueda 3, Borozan 2. Vezetőedző: David Davis.

Grundfos Tatabánya: Wiszomirszki 1, Konecny – Molnár 1, Bognár, Juhász 3, Sipos 5, Bálint 3, Nemes 3, Hornyák B. 1, Sunajko 2, Ilyés, Balogh 3 (2), Győri 3, Debreczeni 2, Ancsin 5, Zdolik 1 (1), Hornyák P. Vezetőedző: Vladan Matics

Hétméteresek: 6/4 ill. 4/3

Kiállítások: 10 perc ill. 12 perc

David Davis: Nagyon rossz volt a mai játék! A lehető legnagyobb rémálmom vált valóra. Nem játszhatunk így, a csapat pályán sem volt. Ellenfelünk szombaton is meccset játszott, fáradtak voltak, mégis többet futottak, mint mi, jobb volt a hozzáállásuk, és nagyobb az ambíciójuk. Részünkről semmit nem láttam.”

Vladan Matics:Az út elején vagyunk, a Veszprém és mi is. Látszott is a pályán. Eddig többet kaptunk a csapattól a szakmai stábbal, mint vártunk. Ez már a harmadik meccsünk volt. Jól esik, hogy így tudtunk játszani egy Veszprém ellen, ráadásul Veszprémben. Mindenképpen dicséretes. Jó kis magyar csapat vagyunk, és mindent megpróbálunk megtenni továbbra is, viszont számunkra a legfontosabb a szeptemberi bajnoki rajt, hogy jó formában legyünk a Balatonfüred ellen.”

Forrás: Telekom Veszprém honlap – Fotó: Vörös Dávid

2020-08-06

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk