Hazai pályán betlizett az Alba Fehérvár KC

Alba Fehérvár KC – Motherson-Mosonmagyaróvár 25-35 (14-15) 

Székesfehérvár, KÖFÉM csarnok, zárt kapuk.
Vezette: Marton Zsófia - Szabó Eszter. 
Alba Fehérvár KC: Dányi – Töpfner 4, Boldizsár 3, Triscsuk 5 (1), Bardi 2, Utasi 3, Szarka 3. Csere: Afentaler 1, Sztankovics 1, Rózsás, Gerháth K. 1, Szabó-Májer, Háfra L. 2. Vezetőedző: Deli Rita. 
Motherson-Mosonmagyaróvár: Szemerey – Katona 4 (1), Kovács P. 3, Tóth E. 6 (1), Horváth B. 1, Szarková 6, Hajtai 3. Csere: Herczeg, Fritz (kapusok), Gyimesi, Lancz 4, Sirián 2, Domokos 2, Stranigg Zs. 3, Hudák, Kellermann, Holesová 1. Vezetőedző: Gyurka János. 
Hétméteresek: 3/1 illetve 3/2. 
Kiállítások: 8 perc illetve 4 perc. 

A hazai csapat csak tizennégy játékost írt be a jegyzőkönyvbe, akik között Dá- nyi Bernadett volt az egyetlen kapus. Remekül is kezdte a találkozót a moson- magyaróvári csapat, amely négy-nullára húzott el az első percekben. Az Alba első gólja a nyolcadik percben született, mert az első helyzeteit rendre elron- totta a székesfehérvári gárda. Negyedóra elteltével azonban egy gólra felzár- kózott az Alba, így 6-7-es eredményt mutatott az eredményjelző. Sok volt a hiba, a pontatlanság a játékban, amire némileg magyarázatot adott, hogy az eső- erdőre emlékeztető meleg volt a csarnokban. A hatos falat védekező hazaiak támadásban gyors lerohanásokkal próbálkoztak, amivel kiegyenlítették a mér- kőzést a folytatásban. Gyorsabb lett a játék, nagy volt a küzdelem, a kapusok is jól védtek, de továbbra is voltak pontatlanságok a passzoknál, a befejezé- seknél. Végül Tóth Eszter higgadt góljával egy gólos mosonmagyaróvári előny- nyel ért véget a játékrész (14-15).

A második félidőben három perc alatt sikerült négyre növelni az MKC előnyét (14-18). A rohanásban megtorpant egy kicsit az Alba, így Deli Rita időt is kért, hogy rendezze a csapatát. Ez azonban csak részben sikerült, mert a vendégek nyitott védekezése jól működött, a támadások befejezéseit pedig koncent- ráltan oldották meg. Ez pedig az eredményben is megmutatkozott, mert tíz já- tékperc után, tízgólos lett a különbség a két csapat között (16 - 26) az MKC javára. Az elbizonytalanodott, megzavarodott hazai együttes ellen, kettős hát- rányban is gólt tudtak szerezni Gyurka János tanítványai. A különbség a hajrá- ban némileg csökkent, de továbbra is a vendégek akarata érvényesült, a győzelme és mint a végére kiderült, a tízgólos különbség sem forgott veszélyben (25-35).

Deli Rita: „Sajnos a mai mérkőzésen nagyon sok technikai hibával kézilab- dáztunk, ami egyértelműen el is döntötte a sorsunkat. Megpróbáltunk dinami- kusan, gyorsan játszani, felálltunk egy nagyon gyenge kezdés után, de csak szakaszokban tudtuk felvenni a versenyt a Mosonmagyaróvárral. Vélhetően a bajnokságban sem azonos célokért küzdünk majd, mert az MKC most nagyon erős kerettel, sok kiváló képességű, tapasztalt kézilabdázóval rendelkezik.”

Gyurka János: „Dicséret jár a csapatnak a mai teljesítményért, a mutatott játé- kért és az eredményért. Közeledünk ahhoz a sebességhez, amelyen majd kézi- labdázni szeretnénk, de még sokat kell gyakorolnunk. A harmincöt dobott gó- lunk mellett volt még legalább tizenöt olyan lehetőségünk, amelyeket jobban kellett volna kihasználnunk. Örülök annak, hogy visszatértek a sérültek, mert így egészséges versenyszellem alakul ki a csapatba kerülésért, valamint jól tudjuk forgatni a keretünket. A mérkőzésen sajnálatos módon megsérült fehérvári irányítónak, Rózsás Josephinnek pedig minél gyorsabb felépülést kívánunk.” 

Forrás: mkcse.hu – Fotó: Nagy Gergő (albakezi.hu)

2020-08-15

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk