Gulyás István lett az új férfi szövetségi kapitány

–  Hosszú ideig, a részletekre is kiterjedően egyeztettem a  szövetség vezetőivel, közöttük Nagy Lászlóval, a férfi szakágért felelős alelnökkel – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Gulyás István. – A ránk váró feladatokat és a megoldásukat is világosan láttuk, ebben egyet- értettünk, és csak ezután határoztuk meg a céljainkat. Konkrétabban arról van szó, temérdek a teendőnk, hogy előremozdulhasson a válogatott. Hogy csak a legfontosabbakat említsem, javítanunk kell a játékosaink erőnlétét, állóképességét, amely a legfontosabb tétmérkő- zéseken némileg elmaradt a vetélytársakétól. Pedig ez az alapja mindennek, hiszen bírni kell az egyre nagyobb iramot, a fokozott meccsterhelést. Ebben egységesítésre is szükség lesz, hogy a korosztályos együttesekben is hasonló kondicionáló tréningeken erősödjenek a fia- talok, ne legyen nekik szokatlan az intenzívebb erőnléti edzés a felnőttek között. Emellett a legjobb, legeredményesebb taktikai variációk megtanítása, illetve megtanulása is elenged- hetetlen. Ezt szeretném közösen kidolgozni Nagy Lászlóval és a másodedzővel, a mindenki által ismert és elismert, volt veszprémi irányítóval, Chema Rodríguezzel.

GULYÁS ISTVÁN
Született: 1968. április 2.
Posztja játékosként: irányító
Klubjai játékosként:
Veszprém (1984-1999), HSG Bärnbach-Köflach (osztrák, 1999-2003),
Rinyamenti KC (2003-2006)

Válogatottságainak száma: 84

Eredményei játékosként:
Válogatott: vb-4. (1997), vb-11. (1999), vb-17. (1995), Eb-6. (1998), Eb-7. (1994)
Klub: KEK-győztes (1992), KEK-döntős (1993, 1997), 8-szoros magyar bajnok (1985, 1992, 1993, 1994, 1995, 1997, 1998, 1999), 9-szeres Magyar Kupa-győztes (1989, 1990, 1991, 1992, 1994, 1995, 1996, 1998, 1999)
Az év kézilabdázója (1995)

Csapatai edzőként:
UHK Krems (osztrák, 2006-2007), Khaitan SC (kuvaiti, 2007-2011),
Dunaújvárosi KKA (2011-12), Váci NKSE (2012-13), Gyöngyösi KK (2013-15),
Veszprém II (2017-18), Telekom Veszprém (2018-2019, megbízott edző, majd sportigazgató), magyar férfi strandkézilabda-válogatott szövetségi kapitány (2015-),
magyar férfi felnőtt válogatott szövetségi kapitány (2019-)

Eredményei edzőként:
A strandkézilabda-válogatottal 2015-ben Eb-4., 2016-ban vb-4., 2017-ben Világjátékok-4., 2018-ban világbajnoki bronzérmes, 2019-ben Európa-bajnoki bronzérmes


Éppen vizsgára készülök – reagált a történtekre telefonon a Nemzeti Sportnak Chema Rod- ríguez –, ugyanis ezekben a napokban szerzem meg Spanyolországban a legmagasabb szintű edzői képesítést, ezért szerdán nem tudtam elmenni Budapestre a kerettel dolgozó stáb bemutatására. Volt veszprémi játékosként, de főleg Nagy László barátjaként nem mondhat- tam mást, csakis igent a szövetség és korábbi csapattársam felkérésére. Nem is gondol- kodtam sokat a válaszon, mert szeretem Magyarországot, ahol mindig kitűnően éreztem magam, valamint nagyra tartom a magyar kézilabdát. Szerintem nagyon jók Gulyás István és Nagy László rövidebb és a hosszabb távú szakmai elképzelései, örömmel csatlakozom ezek megvalósításához.

JOSÉ MARIA RODRIGUEZ VAQUERO ’CHEMA’
Született: 1980. január 5.
Posztja játékosként: irányító
Klubjai játékosként:
Valladolid (spanyol, 1999-2007), Ciudad Real (spanyol, 2007-2011),
Atlético Madrid (spanyol, 2011-2012), Veszprém (2012-17), USM Saran (francia, 2017-)

Válogatottságainak száma: 113

Eredményei játékosként:
Spanyol válogatott: világbajnok (2005), vb-bronzérmes (2011), Eb-ezüstérmes (2006)
Klub: 2-szeres BL-győztes (2008, 2009), 2-szeres BL-döntős (2015, 2016),
3-szoros spanyol bajnok (2008, 2009, 2010),
4-szeres spanyol Király Kupa-győztes (2005, 2006, 2008, 2012),
5-szörös magyar bajnok (2013, 2014, 2015, 2016, 2017),
5-szörös Magyar Kupa-győztes (2013, 2014, 2015, 2016, 2017)

Csapata edzőként:
magyar férfi felnőtt válogatott edzője (2019-)


                                  Fotó: Kovács Bálint /vehirsport.hu – MTI / Kovács Anikó

2019-07-10

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk