Kézilabda kupa

Görbe-estét!

Ebben az ezerszer elátkozott Covid-korban és -kórban a búcsú, a búcsúzás lett az egyik olyan tevékenység, amely önhibánkon kívül a legtöbbet veszítette méltóságából. Borzalmas átélni, amikor hozzátartozók nem köszönhetnek el sze- retteiktől, mert csak egy telefon érkezik a szomorú hírrel, amikor az emberi léthez képest méltatlanul, arctalanul, utolsó pillantás nélkül kell elbúcsúzni a hozzánk közelállóktól. Itt második esély nincs, pótvizsgára senki sem kap lehetőséget, el kell fogadni, bele kell törődni, még ha átkozottul nehéz is.

Viszont szerencsére vannak az életnek olyan területei, ahol lehet újrázni, és ahol az elköszönőt idővel hozzá, a pályafutásához méltó módon is el lehet búcsúz- tatni. Ez aközben jutott az eszembe, hogy a múlt szombaton néztem a Győr–Buducsnoszt női kézilabda Bajnokok Ligája-mérkőzésen a csapatok bevonulá- sát. Több mint kétszáz nemzetközi mérkőzés és bőven ezer feletti BL-gól után Görbicz Anita egyelőre hivatalosan utolsó hazai BL-találkozójára futott be a tök üres Audi Arénába. Szabó Tamás, a szpíker hangsúlyozta, Méhes Gábor, a kom- mentátor kiemelte, itt most ötezer nézőnek kellene egyszerre tombolnia és sírnia. Ehhez képest, ha nem dübörgött volna az AC/DC a hangszórókból, a síri csend szókapcsolat írta volna le a legjobban a helyzetet. Ami, valljuk be, több mint szomorú a győri kézilabda történetének eredmények (ne menjünk messzebb az egyelőre öt BL-győzelemnél) és gólok tekintetében is legeredményesebb játé- kosa esetében.

Ezekről a pillanatokról készítettem egy kis videót is, amely felkerült a világhálóra, röviddel később pedig egy Nagy Gábor nevű sportszerető kommentelőtől érke- zett is egy megoldási javaslat. Ami a maga egyszerűségében hordozza a nagy- szerűséget is, precedens is van rá, így aztán csak fel kell vetni, hátha... Ha a ví- rushelyzetben már nincs újabb negatív fordulat (erre azért sajnos nem mernék mérget venni), akkor a Győr az ősszel az első hazai meccsét a második fordu- lóban játssza itthon, méghozzá a csoport leggyengébb riválisa ellen. Arra az egy találkozóra be lehet írni Görbicz Anitát a jegyzőkönyvbe, az utolsó tíz percre, borítékolhatóan minimum tízgólos előnynél Ambros Martín vezetőedző nyugod- tan beküldheti a pályára. És akkor jöhet tíz perc folyamatos vastaps, standing ovation, neki szóló ének, aztán pedig a lefújás után mindenkinek rengeteg könny és szép emlék. Azt pedig tapasztalatból mondom, a 18 órás kezdés vidá- man elintézhető, hogy a záró program ne borítsa árnyékba a többi BL-össze- csapást. Európai tétmeccsen, otthon elköszönni – talán az a non plus ultra.

Arra akad precedens, hogy már visszavonult játékosok is szerepelnek csapatuk BL-keretében, elég csak a veszprémi Nagy Lászlóra (ő ugyanúgy sportigazgató, ahogyan Görbicz lesz az ETO-nál júliustól) vagy Sterbik Árpádra gondolni. Sőt, más együttesnél már be is kellett hívni ilyen vésztartalékot, hiszen a THW Kielnél Niklas Landin heteket töltött karanténban, Dario Quenstedt pedig sérüléssel baj- lódott, így, elkerülendő az egykapusos felállást, a kapusedző Mattias Andersson 43 évesen nemhogy kerettag lett, de több találkozón pályára lépett, sőt bravúrokat is belesűrített a neki jutó percekbe. Görbénél is simán benne van egy hetesgól lehetősége vagy olyan búcsúgólé, amilyet Nagy László lövetett Vadkerti Attilával, a kékek legendájával az utolsó mérkőzésén, a Szeged–Vesz- prém bajnoki döntőn 2015-ben. Felemelőbb, méltóbb, érzelemdúsabb egy ilyen, mint üres csarnokban bedobni a Buducsnoszt ellen az 52. percben a 22-18-at jelentő büntetőt. Persze azt se hallgassuk el, hogy végső győri siker esetén Anitának az lenne akkor az idei végeredmény függvényében a hatodik vagy a hetedik BL-diadala, amivel egyedül állna a házi rangsor élén, hiszen a jelenleg vele holtversenyben éllovas Eduarda Amorim a következő idényt már a Rosztov-Donnál tölti. Zinajda Turcsina abszolút csúcsot jelentő 13 diadalának elérésére nincs esély, de a Szpartak Kijev, illetve később a Hypo dominanciáját figyelembe véve már az is óriási tett lenne, ha a hetedikkel sikerülne feljönni az örökrangsor dobogójára, a harmadik helyre.

Természetesen ehhez két fél kell, a klub és a játékos. Eszemben sincs beleszólni az életükbe, ez pusztán egy lelkes, a Győr iránt születési helye és gyerekkora alapján is elfogult sportrajongó álma. Bár az is igaz, a nagyvilágban találtam példát szokatlan búcsúkra. A legjellemzőbb talán amerikai futballista Jerry Rice-é, minden idők egyik legjobb elkapójáé. Ő NFL-pályafutása érdemi részét a San Francisco 49ersnél töltötte, majd az Oakland Raidersnél és a Seattle Seahaw- ksnál játszott, mielőtt egy balul sikerült Denver Broncos-edzőtábor után, 2005 őszén befejezte volna. Csakhogy egy évvel később egy napra aláírt a San Franciscóhoz, mondván, ő abból a csapatból akar visszavonulni. A szignójáért, szigorúan hivatalosan 1 985 806.49 dollárt írtak rá a szerződésére. Azért ennyit, mert 1985-ben kezdődött az NFL-karrierje, 80-as mezben játszott, a 06 utal a visz- szavonulása évére, a 49-et pedig talán nem kell megmagyarázni. Soha, egyet- len centet sem akart megkapni (és ez így is lett) az összegből.

Talán egy tétmeccses búcsú a publikumnak, a Győrnek és Görbicz Anitának is hasonló ajándék lenne. De lehet, még sokkal nagyobb.

Megjelent: Nemzeti Sport honlap, 2021. április 15.


A szerző utólagos engedelmével az utolsó előtti két bekezdést kihúztuk, mivel a kézilabdától távol eső sportágak búcsúzó kiválóságairól szól.

2021-04-18

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk