Kézilabda kupa

Francia válogatott beálló érkezik Szegedre

Jérémy Toto 1992. május 15-én született Párizs egyik negyedében, Courbevoie-ban. A #kékek szurkolótábora számára nem ismeretlen a beálló, hiszen a HC Vardar 1961 és a HBC Nantes csapatával is járt már Szegeden, mindkét együt- tessel a Bajnokok Ligájában szerepelt. A francia első osztályban az US Creteil Handball csapatában mutatkozott be, ezután a Saint Raphaël Var Handball kézilabdázója lett. A 2020-2021. évi idényben a lengyel Orlen Wisla Plock csapa- tához szerződött, melynek színeiben az Európa Ligában 15 mérkőzésen lépett pályára, 25 gólt jegyeztek fel a neve mellé, egy sárga lapot kapott, s három esetben állították ki két percre. Egy éve múlva már Észak-Macedóniában, a Vardar csapatában már kulcsjátékosnak számított. A Bajnokok Ligájában 14 mérkőzésre nevezték, 48 gólt dobott, három sárga lapot kapott, 14 (!) alkalom- mal sújtották kétperces büntetéssel, s egy esetben jutott a kizárás sorsára. 2022 nyarán visszatért Franciaországba, s a Bajnokok Ligájában induló HBC Nantes játékosa lett. Új csapatában is eredményes volt, 16 találkozón 33 alkalommal vette be az ellenfelek kapuját, kettő sárga lapot és tíz (!) kétperces kiállítást osztottak ki neki a játékvezetők. Tavasszal pályára lépett a francia válogatott Európa-bajnoki selejtezős mérkőzésein, azonban végül nem került be a gallok Eb-keretébe.

Nagyön örülök annak, hogy a következő szezonban Szegedre igazolok. Ez új kihívás és új lépés lesz karrieremben. Nagy megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek az első francia játékosa a klubnak. Alig várom már, hogy találkozhassak a szegedi szurkolókkal és pályára léphessek ebben a csodálatos Arénában. Pazar a létesítmény és minden körülmény, ezt megtapasztalhattam már, amikor jelenlegi csapatommal, a Nantes-tal itt játszottam – nyilatkozta Jérémy Toto. 

Forrás: OTP Bank-PICK Szeged / Fotó: DNA/Franck DELHOMME

2024-01-30

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk