Kézilabda kupa

 

Ferencváros: Hársfalvi Júlia és Szöllősi-Zácsik Szandra érkezik

– Adott posztokra akartunk igazolni, és örülök, hogy két kiváló kézilabdázót sike-rült szerződtetni – nyilatkozta Bognár László kézilabda szakosztály ügyvezető igazgatója. – Szöllősi-Zácsik Szandrán azt láttuk, hogy a jó teljesítménye mellett újra élvezi a kézilabdát, elszánt és motivált. Jó formában van, ismeri a rend- szerünket, szóval biztos vagyok benne, hogy kiváló párost alkotnak majd Emily Bölkkel. Hársfalvi Júliában egy rendkívül pozitív, ambiciózus, tudatos sportolót és személyiséget ismertünk meg. Nem véletlenül szerepelt már korábban a válo- gatottban, és úgy vélem, a Fradi játékosaként ismét oda kerülhet még akkor is, ha a magyar kézilabda igen erős ezen a poszton. Leendő poszttársa, Márton Gréti bizonyította az elmúlt időszakban, hogy kiélezett szituációkban is lehet rá stabilan számítani, megérett arra, hogy vezető szerepe legyen, így ketten töké- letesen megoldhatják a bal szélső posztot.

Hársfalvi Júlia 1996. november 12-én született Zalaegerszegen. Veszprémben kezdett el kézilabdázni, majd Mosonmagyaróváron játszott, mígnem tizenkilenc éves korában a Győri Audi ETO KC szerződtette. Győri színekben két bajnoki címet, egy Magyar Kupa-sikert és egy Bajnokok Ligája-győzelmet ünnepelhetett, mielőtt Debrecenbe, majd Metzingenbe került kölcsönben. 2019-ben tért haza Németországból és a Siófok játékosa lett. A magyar válogatottban 2017-ben mutatkozhatott be, a legutóbbi Európa-bajnokságon a nemzeti csapat bő kere- tének is tagja volt.

Szöllősi-Zácsik Szandrát alighanem minden ferencvárosi kézilabda-szurkoló ismeri, hiszen 2006 és 2017 között – egy év ljubljanai kitérőt leszámítva – a klubot erősítette, volt bajnok, kupagyőztes és KEK-győztes is a Fradival. Szandra 2017-ben igazolt Budaörsre, később életet adott második gyermekének, 2019-től pedig az MTK-nál szerepel. A kék-fehéreknél fokozatosan újra formába lendült, az elmúlt időszakban pedig kimagasló teljesítményt nyújtott, visszakerült a válo- gatottba, a mögöttünk hagyott Európa-bajnokságon pedig a keret egyik leg- jobbja volt.

– Meglepetésként ért a Fradi megkeresése, és szinte el se tudom mondani, hogy mit éreztem – mondta Szöllősi-Zácsik Szandra. – Két célt tűztem ki magam elé az elmúlt években: az egyik, amiről többször is beszéltem nyilvánosan, hogy újra válogatott szeretnék lenni, a másik pedig az volt, hogy visszakerüljek a Fradiba. Utóbbiról sosem nyilatkoztam, de titkon bíztam benne. A második gyermekem születése óta sok minden megváltozott bennem, lelkileg most vagyok a leg- erősebb, sokkal pozitívabb vagyok, mint előtte és olyan dolgokat is meg tudok valósítani, amiket eddig soha. Szóval bennem első perctől kezdve megvolt a döntés az átigazolásról, de átbeszéltük a családdal és a menedzseremmel is, mielőtt rábólintottam. Nekem ez az utolsó lehetőségem, nem vagyok már 22-23 éves, nem szerettem volna elszalasztani, nagyon várom már. Megvannak az új céljaim, szeretnék végre Final Fourban játszani, a lehetőség adva lesz, már csak meg kell tennünk érte mindent, hogy megvalósuljon!

Fotó:
Siófok KC honlap / fradi.hu / MTK.hu

2021-02-02

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk