Emil Nielsen és Lukas Jörgensen 2026-ban érkezik Veszprémbe
Emil Nielsen még húsz éves sem volt, amikor hazájában a legnagyobb kapuste- hetségnek kiáltották ki, miután első évében máris 38 százalékkal védte az Aarhus Håndbold kapuját, ami messze a legjobb volt a posztján a dán ligában. Aztán egy súlyos betegség miatt majdnem kettétört a karrierje, de a Skjern Håndbold esélyt adott neki, ő pedig újra felépítette magát, és csapatával 2018-ban megnyerte a bajnokságot. Hamar Európa egyik legjobban keresett fiatal kapusa lett, előbb 2019-ben a francia (HBC Nantes), majd 2022-ben a spanyol ligába (Barça) igazolt, utóbbiban klubszinten mindent megnyert: bajnokságot, kupát és a Bajnokok Ligáját – mindezt egyszerre, egy szezonban.
Kulcsfigurája lett az elmúlt években szinte legyőzhetetlen dán válogatottnak, mellyel 2021-ben és 2025-ban is világbajnokságot nyert, a kettő között pedig Párizsban olimpiai bajnoki címet szerzett. Az elmúlt évek egyéni díjak terén is kiemelkedően alakultak Emil Nielsen számára, nemcsak a januári világbajnok- ság legjobb kapusa lett, de az Európa Kézilabda Szövetség (EHF) a Bajnokok Ligájában nyújtott teljesítménye alapján az elmúlt két szezon legjobb kapusá- nak választotta (EHF Excellence Awards).
Emil Nielsen: „Mindenekelőtt el kell mondjam, nagyon büszke vagyok arra, hogy a Veszprémhez szerződtem, amelyben igazán nagy lehetőségek vannak, és amely, úgy érzem, nagyon éhes a sikerre! Különösen a Bajnokok Ligája-győzelemre, amihez remélem, én is nagyban hozzájárulhatok. Másodszor, a veszprémi szurkolói kultúra valami rendkívüli, alig várom, hogy találkozhassak minden szurkolóval, és pályára léphessek ez előtt a csodálatos közönség előtt.”
Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója: „Biztos vagyok benne, hogy ha egy Bajnokok Ligája-klub elkezdi tervezni a csapatát, a kapusposzton legszívesebben Emil Nielsennel számolna először. Büszke vagyok arra, hogy a játékos minket választott, és 2026 nyarától a Veszprémhez csatla- kozik. A sportágban talán sokan osztják a véleményemet, miszerint jelenleg ő a világ talán legjobb kapusa, amit alátámaszt, hogy aktuális olimpiai és világbaj- nok a dán nemzeti csapattal, és általában őt választják nagy tornák legjobb kapusának, teljesítménye alapján mindig a legjobbak között van. Az elmúlt napok tárgyalásai során Emil Nielsen személyében egy szimpatikus és végtelenül profi sportolót ismertem meg – nyilvánvaló tehetségén kívül hozzáállása alapján sem véletlen, hogy ilyen sikereket ért el eddig klub- és válogatott szinten.”
Lukas Jörgensen a GOG c Håndbold csapatában lett profi kézilabdázó, 2018-ban debütált a felnőtt csapatban, és egy aarhusi kitérőt követően a gudmei alakulattal 2022-ben és 2023-ban a dán bajnokság élén végzett, sőt, utóbb a szezon legjobb beállójává választották. 2022-ben egyébként a dán kupát is begyűjtötte, és a négyes döntő legértékesebb játékosa lett.
2023-ban légiósnak állt, a Bundesligába igazolt az SG Flensburg-Handewitt együtteséhez, mellyel 2024-ben és 2025-ben is megnyerte az EHF Európa Ligát, előbb a Füchse Berlin, majd a francia Montpellier Handball legyőzésével. A világversenyeken évek óta egyeduralkodó dán válogatottal aranyérmet szer- zett a 2023. és 2025. évi világbajnokságon, valamint a kettő között a 2024-ben Párizsban olimpiai-bajnoki címet nyert.
Lukas Jörgensen: „Hihetetlenül izgatott, büszke és boldog vagyok, hogy a következő szezonban csatlakozhatok a Veszprém csapatához! Egy valódi álom, hogy egy ilyen erős csapatért küzdhetek, ilyen csodálatos szurkolók előtt. Remélem, együtt végig tudunk menni az úton, és megnyerhetjük a legnagyobb címeket, azokat, amelyekről tudom, hogy mindannyian álmodunk. Viszlát jövő nyáron!”
Dr. Bartha Csaba, a Veszprém Handball Team Zrt. vezérigazgatója: „Jörgensen leigazolásával kapcsolatban kicsit vissza kell kanyarodnom oda, hogy Ludovic Fabregas a szezon végén elhagyta a csapatunkat, ami után azt mondtam – amit egyébként a mai napig tartok –, hogy az ő pótlása rövid távon meg- oldhatatlan, hiszen a világ egyik legjobb játékosát kell nélkülöznünk a következő szezonban. Ugyanakkor örülök, hogy 2026-tól csatlakozik hozzánk Lucas Jörgen- sen, akivel hosszú távra szerződtünk le. A dán válogatottal ő is olimpiai és világbajnok, véleményem szerint beálló poszton a világ legjobb támadó játéko- sa, és védekezésben is a legjobbak között tartják számon. Nemcsak komplex játékos, de kiváló személyiség, aki az elmúlt években kiemelkedő teljesítményt nyújtott a dán válogatottban és a klubjában is. Látva a dán kézilabda jelenlegi erejét, rendkívül boldog vagyok, hogy hosszú távon számíthatunk rá.”
Forrás: One Veszprém HC honlap – Fotó: L’Équipe / SHZ