Kézilabda kupa

DVSC: Csernyánszki hosszabbított, Daniela de Jong távozik

Csernyánszki Liliána debreceni születésű és a klub saját nevelésű játékosa. 2023-ban az U19-es Európa-bajnokságon a magyar csapattal aranyérmes te- hetség a DVSC SCHAEFFLER színeiben 144 tétmérkőzésen eddig 258 alkalommal volt eredményes. A még mindig csak 21 éves játékos 2020. szeptember 16-án, az Érd elleni idegenbeli mérkőzésen mutatkozott be a Lokiban. Tehetségéről és vagányságáról sokat elárul, hogy mindössze 16 éves és 22 napos volt akkor, s rögtön az első élvonalbeli mérkőzésén duplázni tudott. A Bajnokok Ligájában mindkét debreceni részvételnél pályára lépett. Mérlege: 27 mérkőzés, 39 gól és egy kétperces kiállítás.

– Nagyon örülök a hosszabbításnak. Ebben a klubban csepetedtem fel, ezért különösen közel áll a szívemhez és büszke vagyok rá, hogy továbbra is a Loki mezt viselhetem – mondta Csernyánszki Liliána az új szerződés aláírása után. – Itt kiváló körülmények között dolgozhatok, és remek szakemberek segítik nap mint nap a fejlődésemet. Az edzéseken rengeteget tanulok, próbálom ezt a pályán is kamatoztatni és minden nap igyekszem jobb játékos lenni. Sokat jelent számomra a szurkolók támogatása is, mindig nagyon jól esik az a bíztatás, amit a mérkőzések után kapok tőlük, valamint fontos szempont volt az is, hogy a debreceni egyetemen a tanulmányaimat össze tudom egyeztetni a sporttal, hiszen a tanulás is kiemelt szerepet játszik az életemben. Bízom benne, hogy a következő időszakban tovább léphetek előre, és minél többet tehetek a csapat sikereiért.

Daniela de Jong nagy reményekkel érkezett Debrecenbe 2025 nyarán. A DVSC SCHAEFFLER szakmai stábja és a szurkolók is izgatottan várták, hogy a svéd válogatott irányító bemutatkozhasson a Loki színeiben. A játékos tavaly május- ban műtéten esett át, s a klubnál rehabilitációs munkával kezdett, amitől azt remélte, hogy felgyorsítja egy korábbi hátsérülésének gyógyulási folyamatát. De hiába dolgozott előbb Debrecenben, majd Svédországban kitűnő rehabi- litációs szakemberekkel, az állapota nem a remélt ütemben javult, sőt közben egyéb komplikációk is felléptek. A két fél képviselői a napokban egyeztettek a jövőt illetően és közös megegyezéssel arra jutottak, hogy felbontják Daniela de Jong szerződését.

Ez egy nagyon szerencsétlen helyzet volt. Sajnálom, hogy így alakult. Bárcsak játszhattam volna a klubban. Sok sikert kívánok a Debrecennek és valamennyi játékosnak – kommentálta a helyzetet röviden a svéd irányító.

Forrás és fotó: DVSC SCHAEFFLER honlap

2026-01-29

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk