Kézilabda kupa

Dél-Korea ellen győzelemmel zárt a női válogatott

          A záró fordulóra Mészáros és Schatzl kapott pihenőt a magyar keretből. A mérkőzés két magyar góllal és egy Janurik-bravúrral kezdődött. A belső posztokon Tóth, Görbcz és Klivinyi kezdte a találkozót. A koreaiak középről voltak eredményesek, így megnyitottuk a védekezést, ennek ellenére a 17. percben egyenlített Dél-Korea (6-6). Átlövő posztra Zácsik és Háfra érkezett, előbbi rögtön góllal tette le névjegyét. Ennek ellenére hullámvölgybe kerültek a mieink, támadásban és védekezésben is sok volt a magyar hiba, többnyire állva vártuk a koreai lövőket. Az utolsó percekre aztán határozottabbá vált a védelem, Janurik egyre-másra mutatta be a bravúrokat, támadásban is jobban folyt a labda, így egy 5-0-s rohammal fordítottunk, és szünetre előnnyel mehettünk (12-10).
          A második félidőre Bíró Blanka érkezett a kapuba, Kovács Anna pedig jobbátlövő poszton kapott lehetőséget. A szünet nem tett jót a mieinknek, 13-15-nél időt is kért Kim Rasmussen. Bíró két büntetőt is hárított, de nem tudtunk egyenlíteni, bár a 7-6 elleni játékból eredményesek voltunk, de határozottabb, pontosabb védekezés kellett volna az egyenlítéshez. Koreai időkérést követően végül 21-21-gyel fordultunk az utolsó tíz percre, de emberhátrányban kétszer is az üres kapuba talált az ellenfél. Innen is tudtunk egyenlíteni, 27-27-nél Zácsik fölé lőtt, majd egy perccel a vége előtt az ázsiaiak kértek időt. Az ellenfél mellélőtt, majd Kim Rasmussen kért időt 24 másodperccel a vége előtt 27-27-nél. Hosszú lefolyású támadást követően Görbicz belőtte a győztes gólt, saját maga 11. találatát, így győzelemmel zárta a tornát a magyar válogatott.

          Kim Rasmussen szövetségi kapitány:Nagyon nehéz mérkőzést nyertünk meg, támadásban nem tudtunk elég szélesen játszani, és nem tudtunk eleget lőni távolról, emiatt sok belemenést követtünk el a gyors koreai védelem ellen. Amikor azonban kellett, a csapatkapitány Görbicz Anita az élre állt és óriásit lendített a többieken. Norvégia ellen 55 percig jól teljesítettünk, de rosszul fejeztük be a meccset. Ma nem játszottunk jól, de nyertünk, jó hajrával, és ennek örülök."


A torna másik mérkőzése:
NORVÉGIA-OROSZORSZÁG
32-31 (14-13)

A torna végeredménye:

1. Norvégia 3 3 0 0 100-83 17 6
2. Oroszország 3 2 0 1 100-95 5 4
3. Magyarország 3 1 0 2 85-91 -6 2
4. Dél-Korea 3 0 0 3 85-101 -16 0


Forrás: MKSZ

 

2017-11-26

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk