Kézilabda kupa

Daniel Birkelund érkezésével teljes a Siófok szakmai stábja

A siker egyik kulcsa a folytonosság…” – mondta Tor Odvar Moen több alkalommal is a múltban. Ha ebből indulunk ki, akkor pozitív érzéseink lehetnek a Siófok KC szakmai vezetését illetően. Évek óta egy összeszokott stáb és menedzsment irányítja és támo- gatja az első csapat munkáját. Nagy változás ezúttal sem lesz. Bent Dahl vezetőedzővé lép elő, a másodedzői posztot pedig Daniel Birkelund tölti be.

– Nagyon jól telt az első hét Siófokon, pillanatok alatt összecsiszolódtunk a stábbal. Én mindig csapatban gondolkodom és őszintén mondom, hogy a munkának élek, a kézilab- da a szenvedélyem, egyfajta életforma. Szeretek rendszerben dolgozni, a játékosok egyéni fejlesztése és a videó elemzések is a feladataim között lesznek. Az első benyo- másaim pozitívak voltak mind a városról, mind a klubról. Az infrastruktúra átlagon felüli, minden adott a minőségi munkához. Fiatal, de annál ambiciózusabb klub az SKC és ez az, ami vonzott. Valamit építhetünk, letehetjük a névjegyünket. Ez nagy felelősség az edzőknek és a játékosoknak, de egyben nagy lehetőség is. Az én alapelvem a kemény munka és a munkához való hozzáállás. Ez az alapja mindennek. Emellett fontosnak tar- tom, hogy vidám, pozitív legyen a munkakörnyezet mind a játékosoknak, mind a stáb- nak. Ez elengedhetetlen a hosszú távú fejlődéshez. Mi, az edzők irányt mutatunk, segí- tünk mindenben a játékosoknak, hogy fejlődni tudjanak egyénileg és csapatként is, de nekik is céltudatosnak, érettnek és felelősségteljesnek kell lenniük. A magánéletben szeretek aktív programokban részt venni, még ha ez nem is feltétlenül látszik a külső- mön. Mindig keresem a kihívásokat, ilyen volt az is, amikor lefutottam a New York ma- ratont.  Emellett szeretek olvasni, főzni és kimozdulni a barátokkal. Azt látom a klubban dolgozó embereken, a stábon és a játékosokon is, hogy az előző év lezárásával kapcso- latban van mindenkiben egyfajta düh, egy kis frusztráció, de úgy gondolom, hogy ha ezt egy pozitív energiává alakítjuk, akkor rengeteget fogunk belőle profitálni, motivációs problémáink biztosan nem lesznek – nyilatkozta Daniel Birkelund.

Teljes a a Siófok KC stábja. Kapusedző továbbra is az a Pastrovics Melinda lesz, aki már nyolc éve a klub kötelékébe tartozik. Az erőnléti munka a folytatásban is Slobodan Acimov irányításával zajlik, mint ahogyan a rehabilitációs edzői pozícióban sem történt változás Vaskó Réka személyét illetően. A Medical Team megingathatatlan elemei dr. Kisegyházi Attila csapatorvos és Bimbó Tamás masszőr. Változás menedzsment oldalon sem történt. Bitter Miklós technikai igazgatóként, Szőnyi Sándor létesítményigazga- tóként, Biró Bence pedig a klub média- és sajtófelelőseként követi Fodor János ügyve- zető útmutatását a napi szintű teendőket illetően.

Forrás: Siófok KC honlap

2020-06-27

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk