Kézilabda kupa

Dán és norvég klasszissal erősít az FTC-Rail Cargo Hungaria

– A Fradi kerete jelenleg is nagyon erős, de úgy gondolom, hogy Vilde és Mette átigazolása még tovább emeli a szintet, hiszen mindketten klasszisok a maguk posztján. Vilde a világ egy legjobb beállója, Mette pedig védekezésben tartozik a legjobbak közé, hiszem, hogy mindketten jól illeszkednek majd a csapatba – véleményezte a két játékos érkezését Jesper Jensen, az FTC leendő vezető- edzője.

A 196 centi magas dán jobbátlövő, Mette Tranborg 1996. január 1-jén született Århusban, és mostanáig csupán három klubcsapatban szerepelt. 2017-ig szü- lővárosa együttesét erősítette, majd három éven át játszott az Odense Hånd- bold csapatában, mielőtt 2020-ban a Team Esbjerg együtteséhez szerződött. Klubszinten a legnagyobb sikereit itt érte el, kétszer lett dán bajnok, a nemzet- közi porondon pedig háromszor bejutott a Bajnokok Ligája Final Fourba. A jelenlegi kiírásban 10 alkalommal lépett pályára, 10 gól fűződik a nevéhez, 2 sárga lapot kapott és 6 esetben kapott kétperces kiállítást. A dán válogatott tagjaként az elmúlt években rendre ott volt a világversenyek végelszámo- lásánál, a 2021. évi világbajnokságot harmadikként, a 2022. és 2024. évi Európa-bajnokságot ezüstérmesként, a 2024-ben rendezett olimpiát pedig bronzérmes- ként zárta.

– Korábban még nem játszottam külföldön, de rég szerettem volna kipróbálni magam Dánián kívül is. Több alkalommal is játszottam a Fradi ellen, és minden alkalommal elképesztő volt a hangulat az arénában, illetve mindig is jó érzéseim voltak a klubbal kapcsolatban, ezért nagyon boldog vagyok, hogy a következő szezontól csatlakozhatok a Ferencvároshoz. A magyar szurkolói kultúra nagyon eltér a dántól, ezért kíváncsian várom, hogy megtapasztalhassam testközelből a Fradi szurkolóit. Szeretnék a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában is az első helyen végezni, de persze ehhez sok munka vár ránk – beszélt érzéseiről Mette Tranborg.

Vilde Ingstad Oslóban született 1994. december 18-án, majd nyolcévesen, a Nordstrand IF csapatában ismerkedett meg a kézilabdával. Nevelőegyesüle- tével megnyerte a másodosztályt, majd egy év élvonalbeli szereplést követően az Oppsal IF gárdájához szerződött. Két évvel később, 2016-ban igazolta át őt a Team Esbjerg, amelyet hét éven át erősített, közben pedig a világ egyik legjobb beállójává vált. Csapatával háromszor nyerte meg a dán bajnokságot, bejutott az EHF-kupa döntőjébe, valamint kétszer a Bajnokok Ligája Final Fourba. Egyénileg a legeredményesebb idénye a 2022-2023. évi volt, amikor a BL-ben 19 mérkőzésen 78 gólt szerzett. Ezt követően elfogadta a CSM Bucuresti aján- latát, és első idényében 16 mérkőzésen 59 alkalommal talált be, ennek ellenére a négyes döntő végül nem jött össze. A jelenlegi kiírásban sérülés miatt nem lépett pályára. A norvég válogatottal az elmúlt években minden fronton a csúcsra ért: a 2015. és 2021. évi világbajnokságról, a 2016. és a 2022. évi Európa-bajnokságról, valamint a 2024-ben rendezett olimpiáról is aranyéremmel térhe- tett haza. Utóbbinak nem örülhetett maximálisan, hiszen bár 13 gólt szerzett 5 csoportmérkőzésen, a németek ellen súlyos sérülést szenvedett, amelyből azóta is lábadozik.

– Rendkívül ambiciózus és izgalmas projekt épül a Ferencvárosnál, számos jó játékos alkotja a keretet, úgyhogy már alig várom, hogy csatlakozhassak a csapathoz, hogy elkezdjük együtt a közös munkát, kíváncsian várom, hogy a szurkolókkal együtt meddig juthatunk. A cél nem lehet más, minthogy a csa- pattal versenyezzek és harcoljak minden lehetséges trófeáért. A felépülésem nagyon jól halad, egyre többet kézilabdázhatok, szóval ez már sokkal jobb időszak, mint az ezt megelőző volt. Persze, keményen kell dolgoznom, de mindent megteszek, hogy a lehető leghamarabb visszatérhessek a pályára – nyilatkozta Vilde Ingstad.

Forrás: fradi.hu  Fotó: Imago Vidar Ruud / NTB scanpix

 

2025-04-11

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk