Kézilabda kupa

– Összegeztél már?
– Nem, nem foglalkoztam még összegzéssel, de mivel régóta érik a döntés, nem tudom kizárni, hogy hét évet töltöttem itt. Az biztos, hogy jó időszak volt, de ez aligha meglepetés; szerintem, aki hét éven át egy klubnál van, annál kizárt, hogy ne legyenek pozitívak az érzései. Voltak nehéz időszakaim, de szerintem ez mindenhol előfordul, egyébként pedig ebben a hét évben tényleg ott voltam, ahol szeretek lenni, azt csináltam, amit szeretek, és igazából nemcsak a kézilab- dázásra, hanem a magánéletemre is gondolok.

– Ebben az időszakban lettél édesanya, ami az élsporttal összeegyeztetve biztosan sok nehézséggel, de még több örömmel járt. Mit jelent számodra, amikor a fiad is a lelátón szurkol?
– Szeretem, amikor itt van. Az kevésbé számít nekem, hogy épp szurkol vagy játszik, de amikor itt van, akkor azt érzem, hogy abban az időben is velem van.

– Emlékszel rá, hogy milyen érzésekkel igazoltál 2015-ben a Fradihoz?
– Igen, nagyon boldog voltam. Előtte mélyponton voltam lelkileg, és ezért külö- nösen örültem, hogy jött ez a lehetőség, hogy ennyire jó helyre, az ország egyik legjobb csapatába kerülök. Kicsit álomvilágban éltem, belecsöppentem, és emlékszem, az idény elején az egyik Bajnokok Ligája meccset nagyon rosszul kezdtük. A Fleury hét góllal vezetett, és közben tudatosult bennem, hogy nem azért jöttem, hogy égessem magam, ez a Fradi, ahol teljesíteni kell. Onnantól minden összeállt, és végül döntetlenre mentettük a mérkőzést is.

– El tudtad képzelni, hogy hosszú éveken át maradsz a klubnál?
– Abszolút, hosszú távban gondolkodtam, előtte sem sok klubnál szerepeltem, hanem mindenhol hosszú időt töltöttem. Amikor idejöttem, nem úgy tekintettem erre, mint egy lépcsőfokra, hanem mint egy top helyre, nekem a csúcsnak számított, és ahogyan megtaláltam a helyemet, úgy is voltam vele, hogy nekem ez itt nagyon jó, nem is vágyódtam el soha.

– Jó néhány nagy győzelem részese voltál, melyikre emlékszel a legszíveseb- ben?
– A Bajnokok Ligája győzelmek közül az idei Don Rosztov elleni számomra a leg- emlékezetesebb. Már az érdi éveim alatt is az volt a fejemben, hogy nem legyőzhetetlenek, és később ott is volt néhányszor a lehetőség, mégse sikerült soha. Úgyhogy, ajándék, hogy az utolsó évemben mégis összejött. A bajnoki cím a legértékesebb természetesen, de a Magyar Kupa-arany volt a pálya- futásom során az első igazi, ilyen szintű siker, ezért az is különleges.

– 2015 óta többször is átalakult a játékoskeret. Melyik garnitúrában érezted magad a legjobban?
– Mindegyikben megtaláltam a helyem, de a tavalyi csapat, amellyel bajnoki címet nyertünk, nagyon jó társaság volt, illetve arra az időszakra is nagyon szívesen gondolok vissza, amikor Danick és Nere (Danick Snelder és Nerea Pena – a szerk.) is itt játszott még; különleges volt, hogy mennyire magukénak érezték ők is a Fradit.

– Az elmúlt hét évben a magyar válogatottnak és a Ferencvárosnak is lehettél csapatkapitánya. Mit jelentett ez számodra?
– Felelősségteljes dolog, ami olykor talán nem is hálás szerep, de ez itt olyan közeg, ahol nagyon nem kellett közbe szólni. A stábtagokkal és a lányokkal is olyan a viszony és a hangulat, hogy bármit meg lehet beszélni, soha nem éreztem széthúzást, vagyis könnyű dolgom volt.

– Hogyan tovább a szezon végeztével?
– Vannak terveim, de mindenről akkor szeretnék majd beszélni, amikor eljön az ideje.