Kézilabda kupa

Bódi Bernadett Budaörsön folytatja pályafutását

– Győrben a sportág legmagasabb céljaiért küzdhettem, hálás vagyok mind a két felejthetet- len korszakért, amit az ETO-ban tölthettem. Sok ingázással töltött év után szerettem volna közelebb lenni a családomhoz, úgy, hogy azt általam szenvedélyesen szeretett kézilabdát sem kell feladnom. Hosszú távú, mind a két fél számára kedvező megállapodást kötöttünk a buda- örsi vezetőkkel, akik a pályán és a pályán kívüli céljaimban egyaránt támogatnak. Ameddig bírni fogom, mindenképpen szeretnék kézilabdázni. Hornyák Ágival, Pálos-Bognár Barbarával, Hajduch Csengével és Szabadfi Ágnessel is játszottam már együtt korábban, izgatottan várom a közös felkészülést és a bemutatkozást budaörsi színekben. Különösebb győzködésre nem volt szükségem, jó hangulatú, barátságos közösségbe kerültem. A karrierem során többször is játszottam már a BVUSS-ben, nagyon szeretem a csarnokot, minden körülmény adott a za- vartalan munkavégzéshez. Cél az NB I-be való feljutás, aminek meg kell valósulnia idén. Azon leszek, hogy a tudásom legjavával segítsem a klubot – nyilatkozta Bódi Bernadett.

Bódi Bernadett
Poszt: jobbszélső
Mezszám: 33
Született: Szeged, 1986. március 9.
Magasság/súly: 175 cm /  66 kg
Korábbi klubjai: Szeged KKSE, Agro SE Orosháza, Győri ETO KC, Randers HK,
Békéscsabai ENKSE, Siófok KC, Dunaújvárosi Kohász KA, Győri ETO KC

Kiemelkedő eredményei: négyszeres Bajnokok Ligája győztes, Európa-bajnoki bronzérmes, hétszeres magyar bajnok és Magyar Kupa győztes

Forrás: Budaörs Handball honlap – Fotó: budaorshandball.hu / Rédl Dávid

 

2020-06-25

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk