Kézilabda kupa

Békéscsabai jobbszélsővel erősített a Ferencváros

 – Régen figyeljük Kovács Anett játékát, s mert a jobbszélső poszton erősítenünk kellett, sze- rettük volna őt átigazolni – mondta Bognár László ügyvezető igazgató. – Anett az előző évben csapata egyik legtöbb gólt szerző játékosa volt, a bajnokságban szerzett száz gólja önma- gáért beszél, nem is csoda, hogy a magyar válogatott keretébe is meghívót kapott. Bízom benne, hogy a Népligetben még tovább fejlődik és hasonlóan sok góllal segíti a Ferencvárost is.

Kovács Anett Mezőtúron született 1994. november 12-én, és itt is vett a kezébe először kézilabdát. Tehetségére hamar felfigyeltek, így már fiatalon Békéscsabára került, ahol 17 éve- sen a felnőtt NB I-ben is bemutatkozhatott. Alapemberré először a 2014/2015-ös szezonban vált a Békéscsabai Előre csapatában, a legjobb éve pedig a 2018/2019-es volt, amikor a bajnokságban száz gólt szerzett, és csapata harmadik legeredményesebb játékosa lett. Gól- erős játékára Kim Rasmussen szövetségi kapitány is felfigyelt, a válogatott bő keretébe már be is került, de tétmeccsen még nem lépett pályára a nemzeti csapatban.

– Jó néhány csapat érdeklődött irántam, de az nagyon meglepett, hogy a Ferencváros is jelezte, szívesen látna – mondta Kovács Anett. – Mindenki azért dolgozik, hogy ilyen nagy csapathoz kerülhessen, ezért örülök neki, hogy én megkaptam a lehetőséget. Tizenhárom évet töltöttem Békéscsabán, nagyon sokat köszönhetek a nevelő együttesemnek, de bízom benne, hogy a Fradiban még tovább fejlődhetek. Izgalmas év áll előttem, Békéscsabáról furcsa lesz a fővárosba költözni, de biztosan megszokom majd. Azt érzem, hogy újjá kell épí- tenem a váramat, hiszen minden új lesz nekem, de nagyon várom már.

Forrás:
Fradi.hu

 

2020-02-26

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk