Alba Fehérvár KC: Egy sima, egy fordított

Deli Rita, az Alba Fehérvár KC vezetőedzője: 

„Nagyon hasznosan telt a hetünk. Szerdán az Érd ellen nagyon jó tempóban játszottunk, mind az átlövő, mind a beálló játékban jó páros kapcsolatokat tud- tunk kialakítani, emellett eredményesen alkalmaztuk a lerohanásokat. Pénteken a mosonmagyaróvári meccs annyiban volt más, hogy ott fáradtabbnak érez- tem a csapatot, ami nem is meglepő, hiszen egész héten nagyon komoly ter- helés alatt voltak a lányok. Fizikálisan is nagyobb feladat elé állított minket a Mosonmagyaróvár, mind fizikumban, mind szerkezetben egy más összetételű csapattal találkoztunk.” 

„Az első félidő nagyon jól alakult, átlövő játékunk kiemelkedő volt Triscsuk, Ger- háth, Afentaler és Utasi teljesítményének köszönhetően. A második félidő inten- zív fizikális küzdelmet hozott a két csapat között a védekezésben, a Moson- magyaróvár nagy rutint és játékerőt képviselő belső hármasának – Szarkova, Tóth és Kovács – megtartása sokat kivett a csapatunkból. Támadásban és vé- dekezésben visszaesett a teljesítményünk; mivel fiatal csapatunk van, ezért elő- fordulhatnak hasonló hullámzások a játékunkban. A héten lejátszott két mérkő- zésünk között a játékpontosság tekintetében is nagy különbség mutatkozott: sokkal több technikai hibánk és eladott labdánk volt a Mosonmagyaróvár ellen, ez az eredményen is meglátszott.”

„Jövő héten ismét ezzel a két csapattal fogunk találkozni, mivel a külföldi ellen- felek ellen lekötött mérkőzéseket törölnünk kellett. Az Érddel így már harmadszor fogunk játszani, sportszerűségüket, hogy vállalták ezt, ezúton is köszönjük. Foly- tatjuk tovább az eltervezett edzésmunkát, a taktikai részekben is szeretnénk előre haladni; még három teljes hetünk van a bajnoki rajtig, fizikálisan egyre kö- zeledünk a versenyformához, egyre dinamikusabb, egyre gyorsabb a játékunk. Nagyon szép dolgokat látok már vissza, de természetesen rengeteg gyakorlás vár még ránk, erre tökéletesek az edzőmérkőzések.”

Forrás: albakezi.hu – Fotó: András Gergő

 

 

2020-08-10

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk