Kézilabda kupa

Alba Fehérvár KC: Afentaler Sára 10 gólt lőtt

– Mondhatom, hogy nagyon büszke vagyok a lányokra, hiszen egyhetes, kőkemény munka után mai játékukkal megkoronázták egész heti teljesítményüket. Az edzőtábor alatt erőnléti és taktikai elemek tarkították a programot, összesen kilenc edzést maguk mögött tudva léptek pályára a játékosaim az MTK ellen. Készültünk a mai összecsapásra, de mondhatom, minden várakozásomat felülmúlta ma a csapatunk egységes, kemény játéka. Az újonnan gyakorolt taktikai elemek hatékonyan működtek, a lányok ma hibátlanul kivitelezték azt, amit kértem tőlük. Külön örömmel tölt el, hogy a korábbi sérültjeink – gondolok itt Afentaler Sárára és Varga Emőkére – parádésan tértek vissza. Sára tízgólos teljesítménye és mutatott játéka csakis dicséretet érdemel. Összességében nagyon elégedett vagyok az edzőtábor során látot- takkal. Jövő héten a lányok jól megérdemelt pihenésüket töltik majd, hogy augusztus 3-án újra munkába álljunk – summázta a látottakat Deli Rita vezetőedző.

MTK Budapest – Alba Fehérvár KC 29-33 (13-17)
Budapest, Népfürdő utca

Vezette: Hargitai Gábor, Markó Gábor
MTK Budapest: Suba, Győrffy (kapusok), Szöllősi-Zácsik 7, Pál 5 (2), Dakos 3, Dávid-Azari 3, Pelczéder 3, Marincsák 2, Sári 2, Gerháth F. 1, Juhász 1, Sallai 1, Szekerczés 1, Szabados. Vezetőedző: Golovin Vlagyimir
Alba Fehérvár KC: Dányi, Pijevics (kapusok), Afentaler 10 (2), Töpfner 5 (2), Bardi 4, Gerháth K. 3, Háfra 3, Szarka 3, Triscsuk 2 (1), Utasi 2, Varga 1, Besszer, Boldizsár, Rózsás, Sztankovics. Vezetőedző: Deli Rita
Kiállítások: 6 perc, illetve 2 perc
Hétméteresek: 2/4, illetve 5/5

Forrás: albakezi.hu Fotó: Nagy Gergő

2020-07-26

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk