Kézilabda kupa

A válogatott beálló marad Szegeden

– A hír, amit most örömmel jelentek be a szurkolóinknak, olyan, mint egy nagy győzelem. Nem túlzás ez a megfogalmazás, hiszen a legnagyobb klubokkal versenyeztünk Bence hosszú távú szerződéséért, így egy rendkívüli csatát nyer- tünk meg. Klubunk kiváló játékosával sikerült meghosszabbítanunk a szerződé- sét. Válogatott beállósunk, Bánhidi Bence 2025-ig a MOL-Pick Szeged játékosa marad. Az új igazolásaink mellett ez komoly erősítés, az egyik legnagyobb érté- künkkel sikerült megállapodnunk, és amely mindenki számára nagy boldogság, hogy további négy évig biztos a #handballfamily tagja marad – nyilatkozta dr. Szűcs Ernő Péter,a klub elnöke.

Bánhidi Bence 2016-ban igazolt Szegedre. A győri születésű játékos gyorsan a közönség kedvencévé vált, kiválóan indult már az első szezonja is. A Bajnokok Ligájában a horvát HC PPD Zagreb ellen szerezte az első gólját, míg az NB I-ben a Budakalász otthonában talált be először. A magyar bajnokságban eddig 105 mérkőzésen lépett pályára és 266 gólt szerzett. A Bajnokok Ligájában 269  talá- latnál jár, jelenleg a házi góllistán a negyedik helyet foglalja el. A 2020-21. évi Bajnokok Ligája kiírásban 9 alkalommal lépett pályára, 44 gólt jegyeztek fel a neve mellé, négy sárga lapot kapott és nyolc alkalommal volt kiállítva két perc- re. Csapatával 2018-ban magyar bajnok, 2019-ben Magyar Kupa-győztes lett. Két éve csapatkapitány helyettes, a magyar válogatott meghatározó játékosa, az idei világbajnokságon az ötödik helyet szerezte meg a nemzeti együttessel.

Jól érzem magam a csapatnál, a városban, ennél talán nem is kell több egy sportolónak. Komoly célokért küzdünk, és én ezt szeretném a csapattársaimmal megvalósítani. Ez a szerződéshosszabbítás is jelzi, hogy hosszútávra tervezek Sze- geden, ahol kiváló szakmai munka folyik. A fejlődésem biztosított, egy remek szurkolótábor áll mögöttünk, és az év végétől egy olyan Arénában játszhatunk majd, amely Európa egyik fellegvárává válhat. Én ennek a csapatnak maradok a tagja, és azon leszek, hogy itthon és a nemzetközi porondon is trófeákat gyűjt- sünk be – nyilatkozta Bánhidi Bence.

Forrás: MOL-Pick Szeged honlap / Süli Róbert
Fotó: Sólya Eliza – Videó: Szabó Ferenc

 

2021-05-11

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk