Kézilabda kupa

Hírmondó

2023 május 23-án, kedden, 12:00 órai kezdettel Köln városában, a LANXESS Aréna mellé parkolt teherautóban felépített stúdióban az Európai Kézilabda Szövetség kisorsolta a 2022-2023. évi férfi Bajnokok Ligája elődöntőinek párosításait. A sorsoláson Michael Wiederer, az EHF elnöke közreműködé- sével Robert Voigtsberger, Köln város képviselője húzta ki az üveggömbből a csapatok neveit tartalmazó műanyag golyókat. Elsőként az SC Magdeburg neve került az első elődöntő első csapatának helyére. Másodikként a Paris Saint-Germain Handball csapatának neve bukkant elő a műanyag golyóból a második elődöntő első helyére. Ezután derült ki, hogy a már ismertté vált két együttes kivel csap össze a döntőbe való jutásért. Voigtsberger úr kétszer, hosszasan megkavarta a golyókat az üveggömbben, aztán némi hezitálás után kiemelte a Barça nevét tartalmazó golyót. Az azt jelentette, hogy az egyik elődöntőben az SC Magdeburg csapata a Barça gárdájával csap össze. Az utolsó golyó kihúzása már csak formalitásnak tűnt, így a másik elődön- tőben a Paris Saint-Germain Handball együttese mérkőzik meg a Barlinek Industria Kielce csapatával. A sorsolási ceremónián a Final Fourba jutott négy csapat képviseletében Christian O'Sullivan (SC Magdeburg), Gonzalo Perez de Vargas (Barça), Andreas Wolff (Barlinek Industria Kielce) és Luka Karabatic (Paris Saint-Germain Handball) a sorsolás moderátora kérdéseire válaszolva Skype-on mondták el véleményüket ellenfelükről. A 2022-2023. évi férfi Bajnokok Ligája négyes döntőjére 2023. június 17-én, szombaton (elődöntők), és 18-án, vasárnap (helyosztók) kerül sor a kölni LANXESS Aré- nában.

2023-05-23Bővebben »

OTP Bank-PICK Szeged és a spanyol válogatott beálló, Carlos Molina Cosano
a nyártól egy plusz egy éves szerződést kötött. A csapat történetében
ő lesz a kilencedik spanyol légiós
.

2023-05-23Bővebben »

Gleb Kalaras, az orosz válogatott beállója nyártól egy plusz egy éves szerződést kötött a Tisza-parti klubbal.

2023-05-19Bővebben »

A szlovéniai Brezicében született 25 éves beálló a ciprusi Anorthosis Famagusta csapatától szerződik Balatonfüredre, ahová két évet írt alá.
A 203 cm magas, 120 kg súlyú beállós védekezésben és támadásban egyaránt erősítheti a füredi csapatot.

 

2023-05-18Bővebben »
Kovács Bence személyében füredi akadémista kapott szerződést

A 2003-ban, Nagykanizsán született balszélső Ajkán kezdett kézilabdázni, majd Alsóörs érintésével 2018-ban csatlakozott a füredi utánpótláshoz. Vé- gigjárta a ranglétrát a serdülőtől az NB I B-s junior csapatig. Már a felnőttek között is bemutatkozott, nem is akármilyen mérkőzésen, hanem a Telekom Veszprém elleni történelmi pontszerzés alkalmából. A jelenlegi NB I B-s baj- nokságban 27 mérkőzésen 94 dobott gólnál tart, amivel második a házi gól- lövő listán. Kovács Bence kontraktusa két évre szól.

Forrás: Balatonfüredi KSE honlap

2023-05-15

A Győri Audi ETO KC 2013. május 11-én, azaz tíz éve szerezte meg első
Bajnokok Ligája-győzelmét. (Larvik HK
– Győri Audi ETO KC 21-24,
Győri Audi ETO KC – Larvik HK 23-22.)
A klub videós összeállításában
az akkori főszereplők emlékeztek vissza a fantasztikus diadalra.

2023-05-12Bővebben »

Az OTP Bank-PICK Szeged 2023. július 1-től kétéves szerződést írt alá
Marin Jelinics horvát válogatott balszélsővel
.

2023-05-12Bővebben »

Szerda délután (2023. május 10-én, 17:45 órakor) az Európai Kézilabda Szö- vetség (EHF) illetékesei Düsseldorfban, a Merkut Spiel-Arénában kisorsolták a 2024. évi Férfi Európa-bajnokság főtáblájának csoportbeosztását. Michael Wiederer, az EHF elnöke és Martin Hausleitner, az EHF főtitkára mellett négy egykori legendás játékos – a dán Lars Christiansen, a francia Joel Abati, a spanyol Julen Aguinagalde és a német Dominik Klein – segédkezett a sor- solásnál. Magyarország válogatottja a 2. kalapból várta az ellenfeleit. A sor- soláson a résztvevő 24 csapatot hat, egyenként négycsapatos csoportba sorsolták, ahonnan a csoportok első két helyezettje jut a középdöntőbe. Kü- lönböző szempontok alapján a sorsolást megelőzően meghatározták hat csapat csoportbeosztását: Németország (A-csoport), Horvátország (B-cso- port), Izland (C-csoport), Norvégia (D-csoport), Svédország (E-csoport), Dánia (F-csoport). Magyarország válogatottja az 1. kalapból Izland, a 3. ka- lapból Szerbia, a 4. kalapból Montenegró nemzeti csapatait kapta ellenfél- nek. Az Európa-bajnokság 2024. január 10-28. között kerül megrendezésre.


2023-05-10Bővebben »
Női Bajnokok Ligája: elkerülte egymást a két magyar csapat

Két nappal a 2022-2023. év női bajnokok Ligája negyedöntőjének befejezése után 2023. május 9-én, kedden, 18 órakor Budapesten, AMC Networks Inter- national (Sport TV) stúdiójában kisorsolták a női Bajnokok Ligája Final Four párosítását. A sorsoláson Predrag Boskovic, az EHF első alelnöke emelte ki az üveggömbből a csapatok neveit tartalmazó üveggolyókat. Elsőként a „pálya- választó” csapat neve lett ismert: Győri Audi ETO KC. A második elődöntő első csapata szintén magyar nevet tartalmazott: FTC-Rail Cargo Hungaria. A sorsolási rend értelmében így a két magyar együttes az elődöntőben elkerül- te egymást. Következett az első elődöntő ellenfele: Vipers Kristiansand. Így a második elődöntő ellenfele már csak egy csapat lehetett: Team Esbjerg. A 2022-2023. év női bajnokok Ligája elődöntőinek párosítása: Győri Audi ETO KC – Vipers Kristiansand, FTC-Rail Cargo Hungaria – Team Esbjerg. (Az elődöntők időbeli sorrendjéről később dönt az EHF). A Final Four 2023. június 3-án, szombaton (elődöntők) és 4-én, vasárnap (helyosztók) a Budapesten, az MVM Dome Arénában kerül megrendezésre.


2023-05-09
Panyi Anna: egy év kölcsönben Érden

Panyi Anna a 2023-2024 évi szezonban Érden folytatja pályafutését, kölcsön- ben. A cél, hogy folyamatos játéklehetőséghez jusson egy élvonalbeli vagy az élvonalba jutásért harcoló csapatban. A saját nevelésű átlövő többször is sérüléssel bajlódott a szezonban, így alig-alig jutott játéklehetőséghez az NB I-ben. A másodosztályban ugyanakkor hatékonyan támadta az ellenfél kapu- ját, hiszen 22 mérkőzésen 103 gólt szerzett, ezzel a második helyen áll a házi góllövőlistán. 

Forrás: DVSC Schaeffler honlap – Fotó: Gurbán György

2023-05-08

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk