Kézilabda kupa

24. Női Világbajnokság 2019: értékelés rendhagyó módon

A kommenteket eredeti formájukban közöljük, nem neveztük meg a megjelenés forrását, kihagytuk a nick-neveket és a dátumot, s a helyesírási hibákat sem javítottuk ki – a lényeg ugyanis a leírt szövegekben van.

"Csalódott vagyok" - mondja nevetgélve az a kókler, aki 10 milliókat markolt fel évek alatt a nagy semmiért. A rotáció kényszerűségét is hangoztatta, nosza, folytassuk vele. Remélem, már csak a cuccáért utazik vissza Budapestre, aztán huss, a soha viszont nem látásra.
Nekem már csak azért is jogom van a jó büdös francba kívánni a kopasz Ramszeszt, mivel évek óta ugatom, hogy óriási hiba volt ezt a dilettánst meghívni a válogatott élére. Legalább két éve tudja a szakma, hogy alkalmatlan és tönkreteszi a lányokat, mégsem mert lépni senki, tehát a felelősökre a kinevezői és megtartói között is rá kell majd mutatni. Felesleges egyéneken elverni a port a csapatban, de azt már a keret kijelölésekor megmondtam, hogy a "kulcsembernek" megnevezett Kovács, Tóth és Tomori le fog bőgni, így is történt. Mellettük Kiss és Pásztor sem válogatott szint, Háfrát és Klujbert meg tönkretette a dilettáns dán.
Amit a románok ellen elkövetett a csapatot hátrányba hozva, már az merénylet volt, és akár bíróságon lehetne visszakövetelni tőle az eddigi prémiumait, amelyek nem 100 ezer nagyságúak. A fejetlen cserélgetései, a szerkezet örökös és ostoba kavarása, a 7-es dobók rossz kiválasztása már csak az utolsó rúgások voltak, ez a csapat egy vidéki tornatanárral is jobban szerepelt volna.

Tevedett Rasmussen ezen a VB-n ? Hatarozottan, foleg a romanok ellen, ami szamunkra, erdelyieknek hatalmas szenvedest okozott ! De csak o a hibas ? Sajnos nem, a jatekos allomannyal van a baj, se ezert nem a Gyor vagy a Siofok felelos . A Hafra-Kovacsics-Klujber trio ultra-gyenge teljesitmenye sorsdonto volt, es sajnos a mester rendelkezesere nem alltak megfelelo csere lehetosegek, legjobb bizonyitek erre, hogy a tamadasokban sokszor Tomorit kellett bedobni, pedig o eredetileg csak vedekezesre volt tervezve . A masik cserek, Toth Gabi, Kovacs Anna vagy Kiss Nikolett , semmi jot nem hoztak, ugyhogy vegre ismerjuk el, tevedett az edzo, de nem is volt kivel csatakat nyerjen ! A mostani kerethez johet a vilag legjobb edzoje, fabol vaskarikat nem tud o sem teremteni ! S amig nem lesznek komoly atlovoink - magasak, jol megtermettek, jo tehnikai felkeszultseguek - addig csak almodozni fogunk tovabbra is, a teljesitmenyek ugyanolyanok lesznek, es mindezen nem valtoztatott volna a romanok vagy montrenegroiak esetleges legyozese, ez csak kivetel lenne, ami erositi a szabalyt !

Az a probléma, hogy vitt három kapust, három beállost és csak elvileg három

jobbátlövőt. Rögtön a második meccsen kiderült, hogy Kovácsot nem tudja használni jobbátlövőben, Klujbert nem tudja használni jobbátlövőben. Becserélte Kisst? Nem. Erre betette Tomorit jobbátlövőbe, Háfra is egyedül maradt balátlövőbe, mert Vámost szinte csak a gyengébb csapatok ellen tette be, percekre, többnyire csak védekezésbe. Persze volt, hogy Háfra is feltűnt még jobbátlövőbe. Mindenki játszott mindent, összevissza. Illetve a nagy semmit. Erre a végén becserélte Kisst az elnök kupára..

Ezt a sportágat átlövők nélkül nem lehet játszani (nem véletlen, hogy érmeket akkor szereztünk világversenyeken, amikor pl. Farkas Ágnes, Radulovics szintű lövőink voltak!)!

Pozicionális lövőkkel, akik 8-10 méterről hatékonyak, nem rendelkezünk, sem a testméretek, sem a lövőerő hiánya miatt! Mégis mit lehetne tenni? A lövőknek nevezett játékosokat (pl. Háfra, Klujber stb.) egy jóval mozgékonyabb játékra kellene megtanítani, amikor is hiányosságaikat pl. folyamatos betörésekkel tudják kompenzálni! Széleken jó a csapat, beállóban és kapus poszton is elfogadható! Az irányító-lövő és az átlövő pozíciókban lenne szükséges komoly szemléletváltozás! Az tévút, hogy a sikertelenség miatt folyamatosan a kapitánykérdést és az idegenlégós-helyzetet vesszük elő állandóan! Meg kell tanulnunk a nagy arcot levetkőzni és azzal sáfárkodni amink van, azokból a játékosokból kihozni a maximumot akik rendelkezésre állnak! Merítési lehetőségeink, szerintem, bőven vannak...

Pedig elsődlegesen, a lélektelen játékot generálja a bunda, értelem szerűen. Ami azt illeti, mondjátok, hogy jók a szélsők, de pl húzott lövést ettől a felállástól még nem láttam, de a kis szögek is rendre kimaradnak. A technikai repertoár középen is szegényes támadásban sok esetben és fogalmam sincs, hogy miért nem védekezünk 5-1-et soha... Alig lehet valamire való irányító játékot látni nálunk, ami szintén nem tegnap előtti probléma... Átlövések sincsenek és kevés a kapusbravúr. Ennek fényében a meglepetés az lenne, ha 10-en belül végeznénk. De a korábbi felvetésemmel ellentétben, nem látom azt, hogy miként tudnák ezzel a játékosállománnyal, akár egy helyosztót játszani, az 5-6. helyért.


Egy klubnál, ahol van türelem és idő, elmegy, hogy az edző által elképzelt játékrendszerhez megkeresik a játékosokat és együtt felépítik a játékot. Egy válogatottban erre nincs idő. Itt a rendelkezésre álló játékosanyaghoz kell kidolgozni a legoptimálisabb játékrendszert. Ebben Rasmussen nem elég erős, illetve ehhez túl önfejű, saját bevallása szerint is. Siti pedig nem tudott,  nem akart (?) az asztalra csapni néha. Én a VB-kudarcért (mert hiába szépítgetjük, az volt), elsősorban a szakmai stábot és a szövetség vezetését tartom hibásnak, másodsorban a játékosokat. Nem elhanyagolható a média és a szurkolók romboló hatása sem. Lehet előrelépni és kell is, de minden szereplő önértékelést kell tartson és a hibákat ki kell javítani ! Ha lesz ebből olimpiai selejtező, akkor is van idő összerakni a dolgokat, ha nem lesz, akkor pláne. Ez a csapat, amennyiben összekaparja az eszét, tud az első kettőben végezni egy esetleges selejtezőben bárki legyen az ellenfél. Lesz egy egzotikus csapat, amelyet mindenki megver, lesz egy norvég-kaliber, akit valószínű nem és lesz egy ki-ki meccs svéd, spanyol, crnagorác, dán, német, holland közül valamelyikkel, amely hozható ha a csillagok együtt állnak és a szereplők odateszik magukat.

Amíg lesz egy pici esély, a kopasz kóklert nem fogják elzavarni, holott minden perc felesleges már, amit a csapat mellett tölt. Érthetetlen ez az egész, egy magyar edzőt már két éve, de legalább a tavalyi kínos szereplés után felállítottak volna a helyéről, ez a magyarul sem tudó dán viszont korlátlan bizalmat kapott a nagy semmire, holott hosszú évek óta rombol. Tomorival ugyan a kommentátor telebeszélte a szavazók fejét, de a másik, előzetesen kulcsemberként megnevezett játékosa az utolsó helyek egyikén végzett a nézők osztályzó könyvében. Kovácsot le is kellett cserélnie, Tóth meg iszonyúan gyenge, és ezt a lelátó embere is tudja, csak a kapitány nem. Ha a Fradi 4 remek szélsője nem menti meg a válogatottat, még Szenegált vagy a kazahokat sem verjük meg, mert Rasmussen sem az átlövők előtti zárásokat, sem a beállók helyzetbe hozását nem tudta megtanítani a lányoknak. Amit pedig a csapat ellen elkövetett a román meccsen, azért önmagában megrovás és fizetésmegvonás járna, ha ez nem egy következmények nélküli ország lenne. Persze, csak ha egy külföldiről van szó, aki a semmiért is felveszi a 10 milliókat, majd mosolyogva nyilatkozik a 14. hely "megszerzése" után, hogy ő jót akart. Jót akarni nem elég ezen a szinten, érteni is kellene a hivatásához, mert ezt az "eredményt" egy vidéki tornatanár is szállította volna a magyar válogatottal.

Mindenki tudja a szakmában, hogy mivel sem Elek, sem Danyi nem lehet Rasmussen utódja, mivel a rivális klubok edzői, egyedül Golovin mestert lehetne felkérni szövetségi kapitánynak és neki évekig bizalmat szavazni. Őt csapat is szívesen elfogadná, a válogatott gerince vele lett junior világbajnok, a lányok szeretik, de ami még fontosabb, nemcsak ért ehhez a játékhoz, hanem pedagógusnak is remek. Egészen biztos vagyok benne, hogy nem Lakatost, sem Kuczorát, sem Kácsort nem hagyta volna itthon és simán továbbjutunk a csoportból. Golovin jól tud magyarul, él-hal az új hazájáért, nem idegen zsoldos. A románoknak román kapitányuk van (a kommenttelő téved, a románokat Robert Ryde személyében svéd szövetségi kapitány vezette, a szerk.), aki 7 gólos magyar vezetésnél sem vesztette el a fejét. Rasmussennek ez csak egy állás volt, majd elmegy máshová zsoldosnak.

Egyik részről azt halljuk, hogy minél több embert tűzben kell tartani, legyen 40 hölgy, aki bármikor készen áll taktikailag és technikailag, hogy bekerüljön a világversenyek szűk keretébe. Így boldog boldogtalan bekerül az összetartásokra viszont igazán nem épülnek be.

Kiss Niki pl. beépült a válogatott keretbe? Ha igen, akkor miért nem kapott szerepet a csoportkörben? Ha nem, akkor Rasmussen miért jelölte őt tartaléknak? Klivinyi miért volt az utolsó pillanatig a keretben, ha Kim végül nem számított rá? Helyette kaphatott volna játékidőt pl Lakatos vagy bárki más? Hámorival mi értelme volt a felkészülési meccseken jobbkezesként jobbátlövőben kísérletezgetni? Kovács Anna miért nem játszott 1 évig a csapatban, majd miért került be mégis? Miért arra a Vámos Petrára esett a választás a vb szűk keretben, aki korábban pályára sem lépett a felnőtt válogatottban? De ha már így történt, akkor miért nem kapott szerepet irányító poszton, ahol elvileg a legjobb teljesítményre képes? Kopecz be lett építve, jól is játszott, majd le lett selejtezve. Miért? Lakatos jó teljesítményt hozott az előző eb-n, majd teljesen el lett felejtve. Sok-sok megválaszolatlan kérdés, utólag értelmetlennek tűnő válogatási elvek.

Én a problémát ott látom, h lement 4 világverseny Rasmussennel, aki még mindig kísérletezget. Erre a kedvenc terepe a világversenyek. Például idén kimentünk Tomorival, mint védekező specialistával. Pedig előre tudta mindenki, h alacsony az átlövő potenciál a keretben, Zsuzsára mindenképpen szükség van támadásban. A spanyolok elleni meccs kb. rá is ment erre a tapasztalatszerzésre. Viszont azzal, hogy Tomori támadásban kapott lehetőséget kellett volna egy hármas védő, aki őt tehermentesíteni, de nem lett időben becserélve senki a tartalékok közül. Ez taktikai hiba Rasmussentől. Nem volt elég hármasvédő a szűk keretben. Más. Mind Kovács Annáról, mind Klujberről nyílvánvaló volt, hogy testi adottságok miatt védekezésben nem fogják tudni megtartani a velük szembe érkező balátlövőket. Rasmussen viszont lapot húzott 19-re, megpróbálta széllel szemben, Barbosáék köszönték szépen. Rasmussen három kapust jelölt a szűk keretbe, ami már előzetesen is komoly taktikai hibának tűnt, utólag be is bizonyosodott, hogy az. Triffa elenyésző lehetőséget kapott téthelyzetben. Kovacsics nem érkezett teljesen egészségesen, Tóth Gabitól pedig évek óta hiába várjuk az áttörést. Rasmussen kockáztatott, kellett volna egy harmadik irányító tartalékba (mondjuk a harmadik kapus helyett). A sors fintora, hogy Vámos ott volt, de Rasmussen inkább átlövőként vette számításba, ahol persze nem tudott érvényesülni Petra játéka. Ez egy kettős taktikai hiba volt. Végül, de nem utolsó sorban a játékosok mentális felkészítéséjért is elsősorban Rasmussem a felelős. Ne feledjük, a játékosok nem csak beestek a világversenyre, hanem egy felkészülési, akklimatizálódási szakaszon mentek át (sportpszichológus nélkül, mert arra a dán szerint nincs szükség). Az eredmény önmagáért beszél.

2019-12-30

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk