Kézilabda kupa

Frisch Auf Göppingen nyerte a férfi EHF-kupát

 

Frisch Auf Göppingen nyerte a férfi EHF-kupát

 

A Bajnokok Ligája Final Four párosításának sorsolásával egy időben (május 2-án) Göppingenben kisorsolták a férfi EHF-kupa négyes döntőjének párosítását is: Saint-Raphael Var Handball (francia) – Füchse Berlin (német), majd SC Magdeburg (német) – Frisch Auf Göppingen (német). A négyes döntő érdekessége, hogy három német Bundesliga csapat próbálja megakadályozni, hogy francia földre kerüljön a kupa. Az első elődöntő mérkőzésen teljesült a német szurkolók óhaja: a Füchse Berlin (a Grundfos Tatabánya KC együttesét ütötték el a Final Fourba jutástól) gárdája biztos, kilenc gólos győzelmet aratott, biztosítván ezzel a német érdekeltségű döntőt. A második mérkőzésen a hazai csapat fergeteges biztatás mellett kiharcolta a döntőbe jutást az SC Magdeburg gárdájával szemben. A bronzmérkőzésen magyar játékvezetői páros közreműködésével gól gazdag küzdelemben az SC Magdeburg egy apró góllal jobbnak bizonyult a Saint-Raphael Var Handball gárdájánál, így biztosítván, hogy az EHF-kupa dobogójára színtiszta német csapat álljon fel. A döntőben a Göppingen szoros első félidő után állva hagyta a Füchse Berlin csapatát, s megérdemelten nyerte meg a kupát.

 

SC Magdeburg – Frisch Auf Göppingen
29-33 (14-16)

 

          EHF-kupa, férfi, Final Four, 1. mérkőzés (elődöntő).
         
2017. május 20., 15:00 óra, Göppingen, EWS Aréna, 4500 néző.
          Játékvezetők: Nenad NIKOLICS, Dusan SZTOJKOVICS (Szerbia).
          EHF-képviselő:
Marek GORALCZYK (Lengyelország).
         
SC Magdeburg: GREEN KREJBERG Jannick (kapus), QUENSTEDT Dario (kapus) – MUSA Zeljko 1, MUSCHE Matthias, VAN OLPHEN Fabian, PETTERSSON Daniel 3, BAGERSTED Jacob, GRAFENHORST Yves 2, CHRISTIANSEN Mads 2, O’SULLIVAN Christian 4, BEZJAK Marko 3, WEBER Robert 4/1, DAMGAARD Michael 8, ZELENOVICS Nemanja 2, LEMKE Finn. Vezetőedző: WIEGERT Bennet.
         
Frisch Auf Göppingen: PROST Primozs (kapus), RUTSCHMANN Bastian (kapus) – KNEULE Tim 4, BRAUN Joschua, SCHÖNE Christian 1, SPÄTH Manuel 4, HEYMANN Sebastian 1, BARUD Niclas 1, SESUM Zsarko 9, FONTAINE Daniel 2, KAUFMANN Lars, BERG Andreas, SCHILLER Marcel 8/2, PFAHL Adrian 3. Vezetőedző: ANDERSSON Magnus.
         
Hétméteres: 2 (WEBER Robert 2/1), illetve 2 (SCHILLER Marcel 2/2).
          Sárga lapok: 2 (LEMKE Finn, MUSA Zeljko), illetve 4 (SPÄTH Manuel, PFAHL Adrian, SESUM Zsarko, ANDERSSON Magnus vezetőedző).
          Kiállítás:
5 (BAGERSTED Jacob 2’, CHRISTIANSEN Mads 4’, BEZJAK Marko 2’, LEMKE Finn 2’), illetve 3 (SPÄTH Manuel 2’, SESUM Zsarko 2’, FONTAINE Daniel 2’).
          Technikai hiba:  4 (0+4), illetve 3 (3+0).
          Lövés hatékonyság: 66 % (44 lövés – 29 gól), illetve 73 % (45 lövés – 33 gól).
          Kapus teljesítmény: 15 %, illetve 29 %. Az EHF mérkőzés jegyzőkönyvéből nem derül ki, hogy melyik kapus hány lövésből mennyit hárított.


Saint-Raphael Var Handball – Füchse Berlin
24-35 (10-17)

 

          EHF-kupa, férfi, Final Four, 2. mérkőzés (elődöntő)
          2017. május 20., 17:45 óra, Göppingen, EWS Aréna, 4500 néző.
          Játékvezetők: Duarte SANTOS, Ricardo FONSECA (Portugália).
          EHF-képviselő: Kristian JOHANSEN (Feröer-szigetek).
         
Saint-Raphael Var Handball: DJUKANOVICS Szlavisa (kapus), POPESCU Mihai (kapus) – KRANTZ Geoffroy 2, SIMICU Alexandru 8, MAPU Jonathan 1, ABILY Aurelien 1, SARMIENTO Daniel 3/1, LYNGGAARD Alexander 1, JURKA Miroslav 2, CAEUCHETEUX Raphael 1, STEHLIK Jan 2/1, VIGNERON Arthur 1, KRAKOWSKI Nicolas, DIPANDA Adrien 2, KARALEK Artsem, HMAM Wissem. Vezetőedző: DA SILVA Joel.
         
Füchse Berlin: HEINEVETTER Silvio (kapus), STOCHL Petr (kapus) – WIEDE Fabian 4, ELISSON Bjarki Mar, STRUCK Kevin 2, GUJON Jakov, NENADICS Petar 3, TÖNNESEN Kent Robin 2, PLAZA JIMENEZ Ignacio 1, LINDBERG Hans 11/3, ZACHRISSON Mattias, FÄTH Steffen 4, REISSKY Christop, KOZINA Kresimir 4, NENADICS Drasko, DRUX Paul 4. Vezetőedző: Velimir PETKOVICS.
          Hétméteres: 3/2 (SARMIENTO Dianiel 1/1, CAEUCHETEUX Raphael 1/0, STEHLIK Jan 1/1), illetve 3/3 (LINDBERG Hans 3/3).
          Sárga lapok: 2 (SIMICU Alexandru, DIPANDA Adrien), illetve 3 (KOZINA Kresimir, GUJON Jakov, Velimir PETKOVICS vezetőedző).

          Kiállítás: 4 (LYNGGAARD Alexander 4’, KARALEK Artsem 2’, HMAM Wissem 2’), illetve 4 (TÖNNESEN Kent Robin 4’, LINDBERG Hans 2’, KOZINA Kresimir 2’).
          Technikai hiba: 6 (0+6), illetve 1 (0+1).

          Lövés hatékonyság: 59 % (41 lövés – 24 gól), illetve 78 % (45 lövés – 35 gól).
          Kapus teljesítmény: 10 %, illetve 31 %. Az EHF mérkőzés jegyzőkönyvéből nem derül ki, hogy melyik kapus hány lövésből mennyit hárított.

 

Saint-Raphael Var Handball – SC Magdeburg
31-32 (12-13)

 

          EHF-kupa, férfi, Final Four, bronzmérkőzés
          2017. május 21., 14:30 óra, Göppingen, EWS Aréna, 4500 néző.
          Játékvezetők: DOBROVICS Csaba, TÁJOK Péter (Magyarország).
          EHF-képviselő:
Kristian JOHANSEN (Feröer-szigetek).
         
Saint-Raphael Var Handball: DJUKANOVICS Szlavisa (kapus), POPESCU Mihai (kapus) – KRANTZ Geoffroy 1, SIMICU Alexandru 2, MAPU Jonathan, ABILY Aurelien 1, SARMIENTO Daniel 7/4, LYNGGAARD Alexander 2/1, JURKA Miroslav 3, CAEUCHETEUX Raphael 5/2, STEHLIK Jan 1/1, VIGNERON Arthur 3, KRAKOWSKI Nicolas, DIPANDA Adrien 3/1, KARALEK Artsem 3, HMAM Wissem. Vezetőedző: DA SILVA Joel.
         
SC Magdeburg: GREEN KREJBERG Jannick (kapus), QUENSTEDT Dario (kapus) – MUSA Zeljko, MUSCHE Matthias 1/1, VAN OLPHEN Fabian, PETTERSSON Daniel 10/1, BAGERSTED Jacob, GRAFENHORST Yves 12, CHRISTIANSEN Mads 1, O’SULLIVAN Christian 2/1, BEZJAK Marko 1/1, WEBER Robert 5/5, DAMGAARD Michael, ZELENOVICS Nemanja, LEMKE Finn. Vezetőedző: WIEGERT Bennet.
          Hétméteres:
11/9 (SARMIENTO Daniel 6/4, CAEUCHETEUX Raphael 2/2, LYNGGAARD Alexander 1/1, STEHLIK Jan 1/1, DIPANDA Adrien 1/1), illetve 9/9 (MUSCHE Matthias 1/1, PETTERSSON Daniel 1/1, O’SULLIVAN Christian 1/1, BEZJAK Marko 1/1, WEBER Robert 5/5).
          Sárga lapok:
3 (LYNGGAARD Alexander, DIPANDA Adrien, FORTUNEANU Dan másodedző), illetve 1 (BAGERSTED Jacob).
          Kiállítás:
4 (KRANTZ Geoffroy 2’, SIMICU Alexandru 2’, LYNGGAARD Alexander 2’, HMAM Wissem 2’), illetve 3 (MUSA Zeljko 2’, CHRISTIANSEN Mads 4’).
          Technikai hiba: 
7 (6+1), illetve 0. (Utóbbi nehezen hihető adat.)
          Lövés hatékonyság:
58 % (53 lövés – 31 gól), illetve 60% (53 lövés – 32 gól).
          Kapus teljesítmény
: 32 %, illetve 34 %. Az EHF mérkőzés jegyzőkönyvéből nem derül ki, hogy melyik kapus hány lövésből mennyit hárított. (A magas gólszám miatt nehezen hihető adat.)

 

Füchse Berlin – Frisch Auf Göppingen
22-30 (13-15)

 

          EHF-kupa, férfi, Final Four, döntő
          2017. május 21., 117:00 óra, Göppingen, EWS Aréna, 4500 néző.
          Játékvezetők: Vaidas MAZEIKA, Mindaugas GATILES (Litvánia).
          EHF-képviselő:
Marek GORALCZYK (Lengyelország).
          Füchse Berlin: HEINEVETTER Silvio (kapus), STOCHL Petr (kapus) – WIEDE Fabian 1, ELISSON Bjarki Mar 2, STRUCK Kevin, GUJON Jakov 1, NENADICS Petar 7, TÖNNESEN Kent Robin, PLAZA JIMENEZ Ignacio, LINDBERG Hans 7/4, ZACHRISSON Mattias, FÄTH Steffen 3, REISSKY Christop, KOZINA Kresimir 1, NENADICS Drasko, DRUX Paul 4. Vezetőedző: Velimir PETKOVICS.
         
Frisch Auf Göppingen: PROST Primozs (kapus), RUTSCHMANN Bastian (kapus), REBMANN DANIEL (kapus) – KNEULE Tim 2, BRAUN Joschua, SCHOCH Jona, SCHÖNE Christian 3, SPÄTH Manuel 2, HEYMANN Sebastian, BARUD Niclas, SESUM Zsarko 2, FONTAINE Daniel 4, KAUFMANN Lars 8, BERG Andreas, SCHILLER Marcel 6/1, PFAHL Adrian 3. Vezetőedző: ANDERSSON Magnus.
          Hétméteres: 5 (LINDBERG Hans 5/4), illetve 2 (SCHILLER Marcel 2/1).
          Sárga lapok: 4 (GUJON Jakov, TÖNNESEN Kent Robin, KOZINA Kresimir, Velimir PETKOVICS vezetőedző), illetve 2 (SPÄTH Manuel, PFAHL Adrian).
          Kiállítás: 3 (DRUX Paul 2’, GUJON Jakov 2’, HEINEVETTER Silvio 2’), illetve 4 (KNEULE Tim 4’, SPÄTH Manuel 4’).
          Technikai hiba: 10 (8+2), illetve 0. (Utóbbi nehezen hihető adat.
          Lövés hatékonyság:
55 % (40 lövés – 22 gól), illetve 67 % (45 lövés – 30 gól).
          Kapus teljesítmény
: 23 %, illetve 37 %. Az EHF mérkőzés jegyzőkönyvéből nem derül ki, hogy melyik kapus hány lövésből mennyit hárított.

          Gerd Hofele, a Frisch Auf Göppingen menedzsere: "Őszinte legyek, volt néhány éjszaka, amikor nem tudtam aludni. A Bundesliga előadásaink többnyire gyengék voltak az elmúlt hat hónapban, mindössze a 12. helyet foglaltuk el, míg két német ellenfelünk, a Füchse Berlin a negyedik, az Magdeburg pedig az ötödik helyen állt. Ennek ellenére hatalmas erőfeszítést tettünk annak érdekében, hogy a csapat felkészüljön a négyes döntőre, megadtunk mindent a játékosoknak, amire szükségük volt. Ennek eredményeként megnyertük a kupát, s olyan játékosokat láthattunk, mint Lars Kaufmann, aki az utolsó nemzetközi meccsén a torna MVP-je lett; vagy Christian Schöne, aki az ifjúsági központunk főnöke, s két éve befejezte a pályafutását. Most a sérülések miatt beugrott segíteni. Egy történet igazi hőse, amelyet csak a sport írhat.

        Magnus Andersson, Frisch Auf Göppingen vezetőedzője: Nagyon büszke vagyok a mai csapatra, mindenki tudja, mit játszott az elmúlt hat hónapban, s mit játszott tegnap és ma. Két napig hatalmas harci szellemben játszottunk számomra hihetetlen játékot. Lars Kaufmann ma fantasztikusan játszott, annyira veszélyes volt, hogy még az öltözőből is gólt szerzett volna, ha úgy adódik. Ez a cím nem csak a csapathoz tartozik, hanem a szurkolókhoz is, mivel sokat segítettek nekünk."

          Velimir Petkovics, a Füchse Berlin vezetőedzője: „Gratulálok ellenfelünknek a győzelemhez, Magnus Andersson megérintette a csillagokat, megnyerte a trófeát és megvédte a címet. Mi a mai nap nem tudtuk megmutatni a legjobb teljesítményünket, s tudom, hogy milyen nehéz megverni a Göppingent ebben az arénában, amikor a légkör olyan, mint mai. A kulcsjátékosaink túl fiatalok még ahhoz, hogy elég tapasztalattal rendelkezzenek egy ilyen mérkőzés megnyeréséhez.”

         Lars Kaufmann, Frisch Auf Göppingen játékosa, a torna MVP-je: „Ez a győzelem különösen édes számomra. Ez volt az utolsó esélyem, hogy nyerjek egy a trófeát a karrieremben, ezért teljesen összpontosítottam. Senki sem számított arra, hogy ilyen így játszom, nagyon büszke vagyok a csapatomra és a szurkolókra."

 

          Néhány érdekes adat:

          A Frisch Auf Göppingen negyedik alkalommal nyerte meg az EHF-kupát (2011, 2012, 2016, 2017) – ez rekord számú győzelem.
          ▪ Manuel Späth csapatkapitány és Tim Kneule részese volt mind a négy Göppingen győzelemnek.
          Füchse Berlin jobbszélsője, Hans Lindberg lett az EHF-kupa gólkirálya 92 góllal.

          A döntő legjobb kapusa Primozs Prost (16 védés), legjobb góllövője Lars Kaufmann (nyolc gól) lett.

    Primozs Prost  -  Lars Kaufmann

         

Fotók: EHF

 

         

 

 

 

 

                                                                         

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk