Kézilabda kupa

Buducsnoszt-Győr, Bucuresti-Vardar a Final Fourban

 

 Megismétlődik a történelem!

 

TIPPMIX EHF FINAL4 elődöntők:

 

ZsRK Buducsnoszt – Győri Audi ETO KC

CSM Bucuresti – HC Vardar

 

2017. április 18-án, 13 órakor Budapesten kisorsolták a TIPPMIX EHF FUNAL4 elődöntőinek párosítását. Először Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC) húzott a négy golyó közül, s a  vékony papírszalagon a ZsRK Buducsnoszt nevét lehetett olvasni. Másodszor Line Jörgensen (CSM Bucuresti) saját csapata nevét emelte ki, így a román csapat elkerülte a montenegróiakat. Harmadiknak Katarina Bulatovics ZsRK Buducsnoszt) lépett a asztal mellé, s ezzel már ellenfelet adott csapatának – a Győri Audi ETO KC együttesét. Tamara Mavsar (HC Vardar) már csak azt állapította meg, hogy valóban a csapata nevét rejti a sárga golyó. Megismétlődött a történelem! A 2016. évi Final Fourban ugyanebben a párosításban vívták meg harcukat a csapatok a döntőbe jutásért.   

   

            Nyilatkozatok a sorsolás után:

            Görbicz Anita (Győri Audi ETO KC): Nem gondolkoztunk, hogy melyik csapat lenne jó számunkra az elődöntőben, hiszen valamennyi csapat nagyon erős. A végső győzelem a célunk, ehhez pedig minden ellenfelet le kell győznünk, elsőként a Buducsnosztot.”

            Katarina Bulatovics (ZsRK Buducsnoszt):Én is azt tudom mondani, amit Anita, rendkívül erős a mezőny. Felkészülünk a Győr játékából, de nagyon jól ismerjük egymást, így nem igazán változik majd a felkészülésünk a hátralévő bő két hétben.”

            Tamara Mavsar (HC Vardar):A Vardar eddig mindhárom alkalommal eljutott Budapestre, de valamennyiszer vereséget szenvedett az elődöntőben, így a motivációnk óriási!”

            Line Jörgensen (CSM Bucuresti):Fantasztikusan erős a FINAL4 mezőnye, így nehéz dolgunk lesz, de győzni jövünk!

            Danyi Gábor (Győri Audi ETO KC):  „Egyik szemem sír, a másik nevet, mert szakmai szempontból a legjobb ellenfelet kaptuk, a harcosságot tekintve pedig a legnehezebbet. A Buducsnoszt ellen felkészülni talán a legkönnyebb, ha kizárólag a kézilabda oldalát tekintjük a dolgoknak. A harcosságot nézve azonban azt hiszem, a legkeményebb ellenféllel kell kezdenünk."

 

           Néhány érdekesség:

            A ZsRK Buducsnoszt 11. alkalommal jutottak be a legjobb négy közé, ez rekord, a Győri Audi ETO KC-nak ez lesz a 10. elődöntőjük.

            Négy korábbi világ legjobb játékosa lép pályára a négyes döntőben, ebből három a ZsRK Buducsnoszt–Győri Audi ETO KC párharcban (Cristina Neagu 2010-ben, 2015-ben és 2016-ban; Görbicz Anita 2005-ben, Eduarda Amorim pedig 2014-ben lett a legjobb).

            Katarina Bulatovics az ötödik Bajnokok Ligája győzelmét arathatja idén, a 2007-ben a Slagelse DT, 2012-ben és 2015-ben a ZsRK Buducsnoszt, 2014-ben pedig a Győri Audi ETO KC játékosaként nyert. Hozzá hasonlóan a bukaresti Cristina Varzaru is négyszer nyert eddig: 2006-ban, 2008-ban és 2009-ben a Viborg HK, tavaly pedig a CSM Bucuresti csapatával..

 

            Összevont táblázat:

1. Győri Audi ETO KC 14 11 1 2 424-340 84 23
2. HC Vardar 14 11 1 2 451-375 76 23
3. ZsRK Buducsnoszt 14 11 0 3 404-339 65 22
4. CSM Bucuresti 14 9 1 4 368-349 19 19

 

            Góllövőlista (2016-17):

A Final Fourba jutott csapatok gólszerzőinek rangsora a 100-as listán (helyezés - név - egyesület - dobott gól - lejátszott mérkőzés).

1.

Andrea Penezics

HC Vardar

87

13

4.

Cristina Neagu

ZsKR Buducsnoszt

80

12

5.

Katarina Bulatovics

ZsKR Buducsnoszt

79

14

5.

Isabelle Gulldén

CSM Bucuresti

79

14

8.

Nora Mörk

Győri Audi ETO KC

78

14

11.

Görbicz Anita

Győri Audi ETO KC

68

14

13.

Eduarda Amorim

Győri Audi ETO KC

63

14

16.

Jovanka Radisevics

HC Vardar

58

14

16.

Carmen Martin

CSM Bucuresti

58

14

24.

Andrea Lekics

HC Vardar

49

11

28.

Alexandra Lacrabere

HC Vardar

47

13

33.

Majda Mehmedovics

CSM Bucuresti

45

14

34.

Yvette Broch

Győri Audi ETO KC

44

14

39.

Djurdjina Jaukovics

ZsKR Buducsnoszt

40

14

39.

Nycke Groot

Győri Audi ETO KC

40

14

43.

Gnonsiane Niombla

CSM Bucuresti

38

14

47.

Linnea Torstensson

CSM Bucuresti

37

14

54.

Tamara Mavsar

HC Vardar

34

14

56.

Neli Irman

ZsKR Buducsnoszt

33

14

56.

Camilla Herrem

HC Vardar

33

14

61.

Bódi Bernadett

Győri Audi ETO KC

31

14

67.

Barbara Lazovics

HC Vardar

29

13

73.

Anja Althaus

HC Vardar

27

12

77.

Sanja Damjanovics

HC Vardar

26

14

77.

 Oana Manea

CSM Bucuresti

26

14

84.

Itana Gribics

ZsKR Buducsnoszt

24

14

85.

Dragana Cvijics

ZsKR Buducsnoszt

23

8

85.

Saurine Ayglon

CSM Bucuresti

23

14

89.

 Andrea Csovics

HC Vardar

22

10

92.

Ema Ramusevics

ZsKR Buducsnoszt

21

14

92.

Anastasija Lobach

CSM Bucuresti

21

14

100.

Kinga Achruk

ZsKR Buducsnoszt

20

14

 

 

 

 

 

 

Jana Knedlikova

Győri Audi ETO KC

19

12

 

Tomori Zsuzsanna

Győri Audi ETO KC

18

8

 

Heidi Löke

Győri Audi ETO KC

15

5

 

Hársfalvi Júlia

Győri Audi ETO KC

12

14

 

Puhalák Szidónia

Győri Audi ETO KC

8

12

 

Elghaoui Asma

Győri Audi ETO KC

8

8

 

Korsós Dorina

Győri Audi ETO KC

6

6

 

Orbán Adrien

Győri Audi ETO KC

6

8

 

Tóth Gabriella

Győri Audi ETO KC

6

6

 

Hudák Anette

Győri Audi ETO KC

1

6

 

Pál Tamara

Győri Audi ETO KC

1

7

 

Női Kézilabda Bajnokok Ligája, négyes döntő
(2017. május 6-7., Budapest, Papp László Aréna)

 

 Szombat, elődöntők:

15:15 óra
ZsRK Buducsnoszt (montenegrói) – Győri Audi ETO KC (magyar)

17:45 óra
CSM Bucuresti (román) –  HC Vardar (macedón)

Vasárnap, helyosztó mérkőzések:
Harmadik helyért 15:15
Döntő 17:45


 Fotó: MKSZ

 

Ez a weboldal cookie-kat használ annak érdekében hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújtsa. További információk